Egy valódi történet (prédikáció, Húsvét utáni 4. vasárnap, 2019.05.22.)
textus:
Mt 15,29-31
Mindig nagyon különleges dolog a hegyen lenni. Túrázóként és terepfutóként is tudom, hogy milyen jó, amikor az ember fölér egy hegyre, hegytetőre. Olyan érzés, mintha minőséget váltanék, mintha több lennék, mint előtte voltam. A Biblia világában is mindig különleges dolgok történtek a hegyeken (Erről már többször is esett szó). Gondoljunk csak pl. az Ószövetségben a Sínai hegyre, ahol Mózes megkapja a Tízparancsolatot. De az Újszövetségben, Jézus szolgálatában is nagyon fontos szerepet játszottak a hegyek. Ott van az Olajfák hegye, a Megdicsőülés hegye, vagy éppen a Hegyibeszéd. Ki kell mondanunk, hogy igenis vannak a hit szempontjából is megkülönböztetett helyek, amelyek közül nem kevés hegyhez kötődik. Így van ez a mai igénkben is. „Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.” Mindig érdemes odafigyelni, amikor „hegyen vagyunk” az adott bibliai történetben, mert nagy eséllyel valami fontos fog történni.
„29Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger
mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30Nagy sokaság ment hozzá,
és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget
vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig
meggyógyította őket. 31A sokaság pedig csodálkozott, amikor
látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek
lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette
Izráel Istenét.”
Mindig nagyon különleges dolog a hegyen lenni. Túrázóként és terepfutóként is tudom, hogy milyen jó, amikor az ember fölér egy hegyre, hegytetőre. Olyan érzés, mintha minőséget váltanék, mintha több lennék, mint előtte voltam. A Biblia világában is mindig különleges dolgok történtek a hegyeken (Erről már többször is esett szó). Gondoljunk csak pl. az Ószövetségben a Sínai hegyre, ahol Mózes megkapja a Tízparancsolatot. De az Újszövetségben, Jézus szolgálatában is nagyon fontos szerepet játszottak a hegyek. Ott van az Olajfák hegye, a Megdicsőülés hegye, vagy éppen a Hegyibeszéd. Ki kell mondanunk, hogy igenis vannak a hit szempontjából is megkülönböztetett helyek, amelyek közül nem kevés hegyhez kötődik. Így van ez a mai igénkben is. „Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.” Mindig érdemes odafigyelni, amikor „hegyen vagyunk” az adott bibliai történetben, mert nagy eséllyel valami fontos fog történni.
De
mi ez a fontos? Jézus a hegyen leült és „Nagy
sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat
és sok más beteget vittek magukkal.”,
hogy Jézus meggyógyítsa őket. Ez – látszólag – nem is
különleges dolog, már szinte eseményszámba sem sem megy, hogy
Jézus tanít, prédikál
és gyógyít, hiszen
állandóan ezt csinálja.
Valószínűleg azért nem akadunk fenn,
mert sok esetben nem gondolunk bele abba, hogy ez egy valódi
történet! Nem egy mese, nem egy példázat, nem egy tanulságos, de
fiktív történet, hanem nagyon is valódi! Valódi történet,
valódi szereplőkkel, valódi helyekkel, valódi betegségekkel és
valódi Jézussal. Vegyük sorba ezeket valódi
tényezőket.
1. Valódi helyszín.
Jézus a Galileai-tenger mentén egy hegyen van.
Tényleg egy hegyen. A hegy pedig egy olyan tereptárgy, ami
emelkedik és lejt. Ahhoz, hogy az ember feljusson
a hegyre, ahhoz meg kell mászni, ami
attól függően, hogy mekkora és milyen a hegy, igen változatos
módokon emberpróbáló
lehet. De ez a mai
történet nem úgy nézett
ki, hogy a galileai
emberek olvasták a
Facebook-on, hogy Jézus bejelentkezett a hegyen, aztán beültek az
autóba elkocsikáztak a hegyig, ott pedig a szépen kiépített és
jól karbantartott
turistaösvényen elsétáltak addig a pontig, ahol Jézus éppen
volt! Nem.
A tömeg, amely meghallotta, hogy Jézus ott van a hegyen (és ehhez
idő kellett, míg eljutotta a hír), gyalog felkapaszkodott a
hegyre, amely, ha távolabbról jöttek, akár napokat is igénybe
vehetett! Annyira akarták hallani a Mestert, hogy erre is képesek
voltak. Ma, amikor azt látom vasárnapról vasárnapra, hogy az
idősebb templombajárók leküzdik a dombot, amin a templomunk áll,
esőben, hóban,
vagy kánikulában is itt vannak, akkor pont azt a hitet
látom, mint ezekben az emberekben, akik időt és fáradságot nem
kímélve másztak fel Jézushoz. Ez már önmagában is csoda!
2. Valódi emberek.
A Jézushoz felkapaszkodott emberek valódi emberek voltak, valódi
életekkel, valódi problémákkal és bajokkal. „Nagy
sokaság ment hozzá, és
bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget
vittek magukkal.”
Amikor az ember túrázik, és
tudja, hogy nagy lesz a táv és/vagy a szintkülönbség, akkor
szinte minden esetben, megpróbál a lehető legkevesebb
felszerelést, terhet vinni, hiszen nem csak saját
magát, hanem a pakkot is
cipelni kell. A Jézushoz jövő emberek nem, hogy pakkal, de beteg
családtagokkal, barátokkal, szomszédokkal érkeztek. Adott esetben
olyanokkal, akik nem tudtak rendesen vagy egyáltalán járni. És
felcipelték őket a
hegyre! Miért? Hogy Jézus meggyógyítsa őket. Persze, igen, beteg
szeretteinkért bármit megteszünk, de azért elindulni, cipelni,
fel a hegyre… Mindig megdöbbent, akár magam, akár mások
életében, hogy micsoda erőforrás a hit! Olyan,
ami mozgatni is tud. Nem csak lelkileg, de testileg is. Olyan lelki
kalória-forrás, ami a testünkre is hatással van. A hit megmozdít.
3.
Valódi Jézus.
„Ezeket
Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket.”
A feltétel nélküliség, az alázat képe ez: Jézus lába elé
tenni. Nem követelőzni, nem elvárni, hanem elismerni azt, hogy
valaki nálam nagyobb dolgozik itt, akinek szuverén joga van
eldönteni, hogy mi legyen. És igen,
meg tudja tenni, hogy
gyógyítson! Tudnunk kell, hogy Jézus idejében a betegségnek nem
csak egészségügyi, de vallási megközelítése is volt, minden
esetben. Ha valaki beteg
volt, akkor az nem csupán az egészség hiányát jelentette, hanem
azt is, hogy az Isten megbüntette az illetőt (vagy éppen a
hozzátartozóit) valamilyen bűn miatt. És bizony nem csak Jézus
korában: „Miért ver engem az Isten? Mi bűnt követtem el?”;
„Mit tettem, hogy hagyja az Isten ezt velem megtörténni?”;
„Isten nem ver bottal” (minden bűnöst utolér a büntetés),
stb. Hányszor hangoznak el ezek a mondatok ma is!
Jézus
pedig gyökeresen másképpen viselkedik. Nem elutasítja a beteg
embert, de nem is csupán emberbaráti felindulásból akarja az
egészségüket visszaállítani. Jézus gyógyítja a betegséget a
testit, lelkit egyaránt, de Ő az orvosság a legnagyobb bajra is,
ami a bűn. Azt is megbocsátja. És ez volt vele a „baj”! Ha
csupán egy utazó vándorkuruzsló lett volna, akkor senkinek semmi
baja sem lett volna vele. De mivel ő Isten Fiaként, bűnt
megbocsátó isteni igénnyel lépett fel, ezért szúrt szemet a
korabeli elitnek. Valaki, aki teljesen mást mond, mást tesz, mint
mi, és ráadásul az Isten nevében. És működik.
Nem
véletlen, hogy az összegyűlt tömeg is csodálkozott. „A
sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák
beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak,
a vakok pedig látnak,”
Hozták őket, hittek, meg minden, de… hogy ez tényleg működik…!
Nem semmi! És (rímelve a múlt heti igére) itt is a végén az Istenhez fordulásnak kell következnie. Azt
olvassuk a legvégén a szakasznak, hogy dicsőítették az Istent!
Mást nem is lehet tenni! Hiszen itt van Jézus, és ma is itt van.
Vár a „hegyen”, hogy menjünk hozzá, vigyük mindazt a bajt,
betegséget, rosszat, ami bennünk van, alázattal és feltétel
nélkül a lába elé
tegyük. Alázattal és
feltétel nélkül, ami azt jelenti tényleg rá bízzuk, mert Jézus
bármit megtehet, azt is, hogy gyógyít, és azt is, hogy nem!
De a legfontosabb, hogy nála legyünk! Ő
adja meg hozzá az lelki erőt és lelki kalóriát, amivel
eljuthatunk hozzá! Ámen
10/10. Köszönöm szépen, hogy olvashattam! :-)
VálaszTörlés