Egy valódi történet (prédikáció, Húsvét utáni 4. vasárnap, 2019.05.22.)

textus: Mt 15,29-31

„29Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket. 31A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.”

Mindig nagyon különleges dolog a hegyen lenni. Túrázóként és terepfutóként is tudom, hogy milyen jó, amikor az ember fölér egy hegyre, hegytetőre. Olyan érzés, mintha minőséget váltanék, mintha több lennék, mint előtte voltam. A Biblia világában is mindig különleges dolgok történtek a hegyeken (Erről már többször is esett szó). Gondoljunk csak pl. az Ószövetségben a Sínai hegyre, ahol Mózes megkapja a Tízparancsolatot. De az Újszövetségben, Jézus szolgálatában is nagyon fontos szerepet játszottak a hegyek. Ott van az Olajfák hegye, a Megdicsőülés hegye, vagy éppen a Hegyibeszéd. Ki kell mondanunk, hogy igenis vannak a hit szempontjából is megkülönböztetett helyek, amelyek közül nem kevés hegyhez kötődik. Így van ez a mai igénkben is. „Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.” Mindig érdemes odafigyelni, amikor „hegyen vagyunk” az adott bibliai történetben, mert nagy eséllyel valami fontos fog történni.

De mi ez a fontos? Jézus a hegyen leült és „Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal.”, hogy Jézus meggyógyítsa őket. Ez – látszólag – nem is különleges dolog, már szinte eseményszámba sem sem megy, hogy Jézus tanít, prédikál és gyógyít, hiszen állandóan ezt csinálja. Valószínűleg azért nem akadunk fenn, mert sok esetben nem gondolunk bele abba, hogy ez egy valódi történet! Nem egy mese, nem egy példázat, nem egy tanulságos, de fiktív történet, hanem nagyon is valódi! Valódi történet, valódi szereplőkkel, valódi helyekkel, valódi betegségekkel és valódi Jézussal. Vegyük sorba ezeket valódi tényezőket.

1. Valódi helyszín. 

Jézus a Galileai-tenger mentén egy hegyen van. Tényleg egy hegyen. A hegy pedig egy olyan tereptárgy, ami emelkedik és lejt. Ahhoz, hogy az ember feljusson a hegyre, ahhoz meg kell mászni, ami attól függően, hogy mekkora és milyen a hegy, igen változatos módokon emberpróbáló lehet. De ez a mai történet nem úgy nézett ki, hogy a galileai emberek olvasták a Facebook-on, hogy Jézus bejelentkezett a hegyen, aztán beültek az autóba elkocsikáztak a hegyig, ott pedig a szépen kiépített és jól karbantartott turistaösvényen elsétáltak addig a pontig, ahol Jézus éppen volt! Nem. A tömeg, amely meghallotta, hogy Jézus ott van a hegyen (és ehhez idő kellett, míg eljutotta a hír), gyalog felkapaszkodott a hegyre, amely, ha távolabbról jöttek, akár napokat is igénybe vehetett! Annyira akarták hallani a Mestert, hogy erre is képesek voltak. Ma, amikor azt látom vasárnapról vasárnapra, hogy az idősebb templombajárók leküzdik a dombot, amin a templomunk áll, esőben, hóban, vagy kánikulában is itt vannak, akkor pont azt a hitet látom, mint ezekben az emberekben, akik időt és fáradságot nem kímélve másztak fel Jézushoz. Ez már önmagában is csoda!

2. Valódi emberek. 

A Jézushoz felkapaszkodott emberek valódi emberek voltak, valódi életekkel, valódi problémákkal és bajokkal. „Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal.” Amikor az ember túrázik, és tudja, hogy nagy lesz a táv és/vagy a szintkülönbség, akkor szinte minden esetben, megpróbál a lehető legkevesebb felszerelést, terhet vinni, hiszen nem csak saját magát, hanem a pakkot is cipelni kell. A Jézushoz jövő emberek nem, hogy pakkal, de beteg családtagokkal, barátokkal, szomszédokkal érkeztek. Adott esetben olyanokkal, akik nem tudtak rendesen vagy egyáltalán járni. És felcipelték őket a hegyre! Miért? Hogy Jézus meggyógyítsa őket. Persze, igen, beteg szeretteinkért bármit megteszünk, de azért elindulni, cipelni, fel a hegyre… Mindig megdöbbent, akár magam, akár mások életében, hogy micsoda erőforrás a hit! Olyan, ami mozgatni is tud. Nem csak lelkileg, de testileg is. Olyan lelki kalória-forrás, ami a testünkre is hatással van. A hit megmozdít.

3. Valódi Jézus. 

„Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket.” A feltétel nélküliség, az alázat képe ez: Jézus lába elé tenni. Nem követelőzni, nem elvárni, hanem elismerni azt, hogy valaki nálam nagyobb dolgozik itt, akinek szuverén joga van eldönteni, hogy mi legyen. És igen, meg tudja tenni, hogy gyógyítson! Tudnunk kell, hogy Jézus idejében a betegségnek nem csak egészségügyi, de vallási megközelítése is volt, minden esetben. Ha valaki beteg volt, akkor az nem csupán az egészség hiányát jelentette, hanem azt is, hogy az Isten megbüntette az illetőt (vagy éppen a hozzátartozóit) valamilyen bűn miatt. És bizony nem csak Jézus korában: „Miért ver engem az Isten? Mi bűnt követtem el?”; „Mit tettem, hogy hagyja az Isten ezt velem megtörténni?”; „Isten nem ver bottal” (minden bűnöst utolér a büntetés), stb. Hányszor hangoznak el ezek a mondatok ma is!

Jézus pedig gyökeresen másképpen viselkedik. Nem elutasítja a beteg embert, de nem is csupán emberbaráti felindulásból akarja az egészségüket visszaállítani. Jézus gyógyítja a betegséget a testit, lelkit egyaránt, de Ő az orvosság a legnagyobb bajra is, ami a bűn. Azt is megbocsátja. És ez volt vele a „baj”! Ha csupán egy utazó vándorkuruzsló lett volna, akkor senkinek semmi baja sem lett volna vele. De mivel ő Isten Fiaként, bűnt megbocsátó isteni igénnyel lépett fel, ezért szúrt szemet a korabeli elitnek. Valaki, aki teljesen mást mond, mást tesz, mint mi, és ráadásul az Isten nevében. És működik.

Nem véletlen, hogy az összegyűlt tömeg is csodálkozott. „A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak,” Hozták őket, hittek, meg minden, de… hogy ez tényleg működik…! Nem semmi! És (rímelve a múlt heti igére) itt is a végén az Istenhez fordulásnak kell következnie. Azt olvassuk a legvégén a szakasznak, hogy dicsőítették az Istent! Mást nem is lehet tenni! Hiszen itt van Jézus, és ma is itt van. Vár a „hegyen”, hogy menjünk hozzá, vigyük mindazt a bajt, betegséget, rosszat, ami bennünk van, alázattal és feltétel nélkül a lába elé tegyük. Alázattal és feltétel nélkül, ami azt jelenti tényleg rá bízzuk, mert Jézus bármit megtehet, azt is, hogy gyógyít, és azt is, hogy nem! De a legfontosabb, hogy nála legyünk! Ő adja meg hozzá az lelki erőt és lelki kalóriát, amivel eljuthatunk hozzá! Ámen