Védett gyom (prédikáció, Örök élet vasárnapja, 2019.11.24.)
textus:
Mt 13,36-43
A mai igénk képe, vagy ha úgy tetszik, vonatkoztatási rendszere, egy kicsit anakronisztikus, legalábbis a jelenlegi dátumhoz viszonyítva. Most ugyanis, novemberben, inkább a szántás ideje van (már, ha rá lehet menni a földekre ennyi eső után), a mai szakaszunkban pedig vetésről és betakarításról van szó. De ez bennünket nem zavar, hiszen itt nem egy agrártudományi értekezésre, hanem Isten igéjének hallgatására gyűltünk össze.
„36Ekkor
elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig
ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a
szántóföldben nőtt konkoly példázatát! 37Ő pedig így
válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a
szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a
konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az
ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.
40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz
a világ végén. 41Az Emberfia elküldi majd angyalait, és
összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és
gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd
sírás és fogcsikorgatás. 43Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk
országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!”
A mai igénk képe, vagy ha úgy tetszik, vonatkoztatási rendszere, egy kicsit anakronisztikus, legalábbis a jelenlegi dátumhoz viszonyítva. Most ugyanis, novemberben, inkább a szántás ideje van (már, ha rá lehet menni a földekre ennyi eső után), a mai szakaszunkban pedig vetésről és betakarításról van szó. De ez bennünket nem zavar, hiszen itt nem egy agrártudományi értekezésre, hanem Isten igéjének hallgatására gyűltünk össze.
Igen
érdekes a szakaszunk, tudniillik egy példázat magyarázatról van
szó. Jézus sokszor példázatokban beszélt (a múlt héten is egy példázat volt terítéken). És azt hiszem, alapvetően az
a megszokott a szószékről, hogy igehirdetési alapigeként
megszólal a példázat, aztán a prédikációban a magyarázat.
Nos, ez ma pont fordítva lesz! Ugyanis egyházunk ma egy példázat,
a búza és konkoly példázatának magyarázatát rendelte a
számunkra. Így szükséges, hogy mielőtt hozzáfognánk az
értelmezéshez, röviden tisztázzuk azt, hogy miről is szól maga
a példázat.
Van
egy ember, aki búzát vetett, de az ellensége konkolyt vetett közé.
Majd mikor ez idővel kiderült, a földeken dolgozók megkérdezték,
hogy kiszedjék-e a konkolyt. A gazda arra utasította őket, hogy
ne, majd ha nagyobb lesz a termés, és világossá válik, hogy
melyik növény a búza és melyik a konkoly, akkor tegyék meg,
nehogy a gyommal együtt búzát is kiszedjék vele együtt.
Apropó,
tudjuk, hogy mi az a konkoly? […] A konkoly, a szegfűfélék
családjába tartozó, 50–70 cm magas, eredetileg a Földközi-tenger
nyugati vidékéről származó, de világszerte elterjedt vetési
gyomnövény. De nem csak egyszerűen egy sima gyom, hanem ráadásul
mérgező is. A búzával keveredve komoly veszélyforrást jelent,
mivel a sütés-főzés során a méreganyagok nem bomlanak le benne.
Már 3-5 grammnyi lisztje már nyálkahártya-irritációt,
fejfájást, görcsöket, keringési zavart, súlyosabb esetben
fulladásos halált okozhat. Őszinte leszek, én ezt nem tudtam. Én
azt hittem, hogy a konkoly csupán egy passzív gyom, ami foglalja a
helyet és elszívja a vizet meg a tápanyagot a haszonnövényektől,
de nem! A konkoly még meg is tud mérgezni.
Mint
minden példázat, a mai is Isten országának dolgairól és Isten
és ember kapcsolatáról szól. A példázatban lévő szereplők,
pedig mindig megfeleltethetők Istennek, illetve embereknek, akik
Jézust követik, vagy éppen azoknak, akik nem követik őt. A mai
példázatunk ebből a szempontból is nagyon erős. Jézus a
magyarázatot rögtön a szereposztás tisztázásával kezdi: „az,
aki a jó magot veti, az Emberfia [azaz,
maga Jézus], a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek
országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki
elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az
aratók pedig az angyalok.” A példázat alapjelentése
nyilvánvaló. A világban együtt élnek Isten gyermekei és azok az
emberek, akik nem fogadják el Krisztust. „Csak” a világ végén,
amikor Krisztus visszatér hozzánk, teljes dicsőségében, akkor
lesznek majd különválasztva azok, akik Krisztussal együtt az
életre mennek. Addig pedig adott a helyzet, búza és konkoly együtt
növekszik.
Azonban
van itt egy-két olyan dolog, amit nagyon érdemes megfontolni ennek
a példázatnak a nyomán.
1.
Jézus minden példázatában az életből, a hétköznapokból
meríti a példát, amit azonban az Isten akaratának és személyének
megfelelően formál át. Éppen ezért a példázat automatikusan
túlmutat saját magán, sőt még olyan anomáliák is lehetnek
benne, vagy olyan következtetésre juthatunk a történet kapcsán,
amely már szétfeszíti az adott példázat kereteit.
Ilyen
például az a tény, hogy a gazda hagyja a konkolyt is növekedni.
Az igét olvasva, az Istent megtapasztalva, azt kimondhatjuk, hogy
nem csak a példázatban szereplő ok miatt van ez (tudniillik, azért
nem szabad kiszedni a konkolyt az aratásig, hogy nehogy kiszaggassák
vele együtt a búzát is), hanem azért is, mert az Isten
végtelen kegyelmében megadta azt, hogy a konkoly búzává
válhasson! Ez persze biológiai szempontból nonszensz, hiszen
gyomból sohasem lesz haszonnövény, de az Isten spirituális-lelki
szempontból még ezt is meg tudja tenni. Tulajdonképpen velünk
is ez történt. Tulajdonképpen mi is konkolyként kezdtük. Úgy
nevezi ezt a Biblia, hogy új teremtés (2Kor 5,17), vagy
az ember szempontjából fogalmazva: megtérés. Micsoda kegyelem
ez, hogy az Isten nélküli, nem csak passzív, de aktívan mérgező
életeket is megváltja az Úr, megfordítja, és lehetőségünk van
arra, hogy hozzá közeledve, az ő útján „búzává”,
„kenyérgabonává” válhassunk, amely örök életre szól…
2.
Evangélikus egyházunkat sokszor nem tudják hova tenni. (Erről bővebben beszéltünk idén, mennybemenetel ünnepén.) De a
legtöbbször ilyen, vagy ehhez hasonló „definíciót” szoktam
hallani: „Ti valahol középen vagytok a katolikusok és
reformátusok között, ugye?” Nos, ebben van igazság, de
meglehetősen leegyszerűsíti azt a tanítás- és hagyománybeli
gazdagságot, ami jellemzi egyházunkat. Viszont igaz, ami igaz, az
evangélikus teológia és lelkiség (már ha lehet, mint olyanról,
általánosságban beszélni), mindig is törekedett arra, hogy
megtalálja az egészséges egyensúlyt, vagy ha úgy tetszik, az
aranyközéputat. DE! Vannak olyan helyzetek, olyan
határhelyzetek, amikor nincs, és nem is szabad aranyközéputat
keresni! És a mai példázatunk üzenete ilyen. Valaki vagy búza,
vagy konkoly, a kettő között nincsen átmenet. Nincsen olyan,
hogy „majd egyszer búza leszek”, vagy „nagyon igyekszem, de
még alakul” vagy „én kicsit ilyen és olyan is vagyok”, vagy
„nem vagyok nagyon elkötelezett”, vagy „búza vagyok én a
magam módján”… Kedves Testvérek! Itt nincsen középút,
lehetünk az Istent keresők, de Isten gyermekei azok, akikre az
Isten már rátalált, és akik elkötelezték magukat őmellette! De
még nincsen késő, még tart az idő, és gazda várja, hogy a
konkoly búzává váljon!
3.
Mai példázatunknak van egy harmadik nagy tanulsága, vagy ha úgy
tetszik, egy személyes rétege is. Ugyanis az egész Biblia
fényében, tudjuk nagyon jól, hogy nem csupán az embereket lehet
két részre lehet osztani a hit szempontjából, hogy fekete vagy
fehér, búza vagy konkoly, de minden emberben, belül, legyen
bármilyen lelkes búzaszál is, még a konkoly is ott van, kisebb
vagy nagyobb mértékben. Ettől még teljesen búza, de akkor is ott
a konkoly… És a hívő ember élete folyamatos küzdelem, hogy
irtsa a konkolyt és növelje a búzát magában. Ezt nevezzük
megszentelődésnek, amikor a hívő ember élete, szavai, tettei
Krisztust követésében alakul formálódik és egyre inkább
közeledve az Istenhez a Szenthez, maga is meg-szentelődik. De
ez nem egyszerű. Sőt, ahogyan Pál fogalmaz: „Hiszen nem azt
teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a
rosszat.” (Róm 7,19). Sokszor védjük, óvjuk a rosszat, a
bűnt az életünkben. Miért? Mert szívünkhöz nőtt, az
alapműködésünk, sőt akár még az identitásunk része is lehet.
Erre is gyönyörű kép a konkoly. Magyarországon egyetlen gyomnövény van, ami védett! Tippeljünk melyik lehet az! […] Avetési konkoly. Elképesztő!
Micsoda aktualitása van ennek, micsoda aktualitása van az igének
ma is! Védett gyomnövény! Durva…! És persze, igen, a
természetben meg van a szerepe a konkolynak is. Lényeges, hogy
sokféle növény legyen a flórában, azaz nagy legyen a
biodiverzitás.
Azonban a Krisztus követésben azonban nem lehet bio-diverzitás (a biosz az Újszövetség nyelvében a görögben: élet biológiai szempontból),
vagy ha úgy tetszik dzóé-diverzitás (a dzóé a görögben a teljes, testi-lelki élet)! Jézus Krisztus az út, az igazság
és az élet (Jn 14,6), ő az élet kenyere (Jn 6, 48), így mi hívő
embereknek, csakis tiszta búzaszálak lehetünk. Olyanok, amelyek
nap mint küzdenek ezért!
Ehhez
adjon erőt az Úr! Ámen
Ennél szebben nem lehet lezárni az egyházi évet. Köszönöm, hogy olvashattam! :-)
VálaszTörlés