Nem álomország (prédikáció, Advent 4. vasárnapja, 2020.12.20)
textus: Jel 22,1-7
„1 Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. 2 A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. 3 És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, 4 és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. 5 Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.
6 És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. 7 És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.”
A prédikáció hallgatható és letölthető formában:
Vajon milyen álomországot, meseországot képzelnek el a gyerekek? Úgy hiszem minden korban kicsit másmilyent, attól függően, hogy milyen meséket hallgatnak, olvasnak – vagy manapság leginkább – néznek. Talán már nincsen kolbászkerítés és mézeskalácstető a mai gyerekek álomországában, de a nekem azért engedtessék meg… És bár vannak különbségek, nagy különbségek, azonban arról is meg vagyok győződve, hogy vannak bizonyos dolgok, amik bármely kor meseországában megegyeznek. Ilyen pl. a napsütés, a vidámság, a gondtalanság, a szép virágok, a kacsalábon forgó vár (bár ma már biztosan inkább villának mondanák), és valamilyen élő víz, tó, folyó, vagy tenger.
És milyen érdekes, hogy ez a „látomás”, (egy olyan helynek az elképzelése, sőt lelki szemeinkkel való látása, amely „tökéletes”, de legalábbis a pillanatnyi vágyaink mentén) az megmarad felnőtt korban is, csak akkor már nem mesének, hanem ideának hívjuk. Mert ahelyett a széthullott valami helyett, amit ma országnak nevezünk, ki ne akarna egy olyan jobb helyet, ahol az emberek szolidárisak egymással, ahol nem a lojalitás, hanem a hűség dominál, ahol a jóakaratúak irányítanak, ahol szabad lehet az ember és nem csak jogi, de szellemi értelemben is, ahol az igazság győz, és gonoszok elnyerik méltó büntetésüket… Talán sokan már mosolyognak is ennek hallatán. Miért? Mert nyilvánvaló, hogy ilyen világ, ilyen ország, ilyen társadalom nem létezik. Persze van ilyenebb, meg van olyanabb is, de pont ilyen nincsen. De jó eljátszani a gondolattal, jó kicsit megélni ezt a talán naivnak tűnő állapotot. És igen, erre valók azok a könyvek, filmek, számítógépes játékok, amelyek kiemelik az embert a szürke hétköznapokból egy sokkal fekete-fehérebb világba, ahol mindez megvalósul, vagy megvalósítható, még ha csak virtuálisan is.
Ezt olvassuk a mai igében: „Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. […] Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.” Úgy tűnhet első hallásra (vagy olvasásra), hogy a Biblia beáll azok közé a mesetörténetek közé, amelyeket az Óperencián túli (ahol a kurtafarkúmalac túr) álomországról szóló „útikönyvek” közé sorolunk. Ha valóban így lenne, akkor is tök jó lenne, hiszen miért is ne akarna a Biblia néha kiemelni a hétköznapokból és szép szövegekkel, képekkel egy kis békességet és nyugalmat csempészni az életünkbe! De, amit itt olvasunk – az ezen túl is – sokkal, de sokkal több!
A mai igénk a Jelenések könyvéből van. Az utóbbi időben sok textust kaptunk ebből a könyvből. János apostolnak látomása volt, amelyben belepillanthatott a mennybe és a jövőbe is. Ennek a látomásnak a (majdnem a leg)vége a mai szakaszunk. János apostol itt az új teremtést látja. Azt a világot, amelyet az Úr azután fog létrehozni, amikor ennek a mostaninak vége lesz. És ez az új világ már nem töredékes lesz, mint mostani, hanem pont úgy jó és tökéletes, ahogyan lesz… van…
Ugyanis pontosan ez a lényeg. Ez a világ nem egy álomország, hanem már létező valóság. „Ezek az igék megbízhatók és igazak”- mondja az angyal (aki mindezt megmutatta Jánosnak). Nagyon érdekes, ahogyan fogalmaz: megbízható és igaz. Szó szerint az van az eredeti görög szövegben, hogy „hihető és valóságos”. Magyarul, azt mondja az angyal Jánosnak: „Hihetsz bátran abban, amit most látsz, mert ez a valóság!” Nem egy álomkép, nem vágyak kivetítése, nem menedék a zord valóság elől, nem cukormáz a keserű hétköznapokon, hanem a valóság. Ugyanis ez a világ, amit itt János látomásban lát, nem a jövő, hanem a már elkészített örökség mindazoknak, akik Istenhez tartoznak! Az Isten számára nem akadály az idő, hiszen ő teremtette, ő fölötte áll az idő múlásának. Így bátran mondhatjuk, hogy János (látomásában kiemelkedve az idő szövetéből) a már létező igazságot, valóságot látta! Milyen csoda az, hogy keresztényként a reménységünk élő, hiszen a már Istennél lévő valóságot mutatja be. Vagy ha úgy tetszik előízei a – számunkra – jövőbeni eseményeknek!
És hogyan jön ez az egész adventhez? Hát úgy, hogy ennek az isteni új teremtésnek a lehetőségét Krisztus hozta el számunkra, a földre jött és megtestesült Fiúisten! Ha ő nem jött volna el, akkor ez az egész csak mese lenne… De mivel eljött és felszabadított minket a bűn és a halál köteleiből, ezért élő reménységünk van arra, hogy részesei lehetünk ennek a (János által látott) csodának! Bátorítsanak bennünket Jézus szavai, itt, már az ünnep célegyenesében, hogy: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése