Mitől vagy keresztény? - Apcsel 2,42-47 (prédikáció, Pünkösd hétfő, 2022.06.06.)
textus: Apcsel 2,42-47
“42 Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. 43 Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. 44 Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. 45 Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. 46 Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; 47 dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”
Minden közösségnek legyen az egy család, egy baráti társaság, egy lakóközösség, egy sportcsapat, egy párt, egy egyesület, vagy akár az egész társadalom, vannak íratlan és/vagy írott szabályai. Akár kimondjuk (leírjuk) őket, akár nem mindig ezek alapján vagyunk benne a közösségben, és ezek mentén cselekszünk. Ennek egy nagyon egyszerű oka van, mégpedig az hogy ezeknek a szabályoknak, rendeknek, kereteknek az elfogadása a közösséghez tartozás feltétele, így ha nem felelünk meg ezeknek, vagy éppen áthágjuk őket, akkor a közösség ezt szankcionálni fogja valamilyen módon, vagy éppen automatikusan magunk írjuk ki saját magunkat a csoportból. Gondoljunk csak bele abba, hogy ha mondjuk van egy baráti társaság, aminek tagjai vagyunk, és amelyik időről időre összejön, és mi rendszeresen nem veszünk részt ezeken az összejöveteleken, akkor egy idő után már nem is fognak hívni és ezzel automatikusan kiesünk a körből. Vagy pl., ha elvesszük azt, ami a másé, akkor a törvény - amely a társadalomban való együttélés kerete - ezt büntetni fogja.
És a csoport jellemzők illetve szabályok rendszere nem csak a fizikai valóságban, de még virtuális térben is így van. Ha csatalkozunk mondjuk egy közösségi médiában alakuló csoporthoz, akkor (a legtöbb esetben) ott is el kell először a csoport szabályait és akkor lehetünk, s azokat betartva, maradhatunk a csoport tagja.
Az egyház is egy közösség és egy csoport. A keretek tekintetében ugyanolyan, mint egy bármilyen másik csoport. Itt is vannak olyan jellemzők és szabályok, amelyek a csoporthoz való tartozás feltételei. De a nagy kérdés ma, pünkösd hétfőjén, az, hogy kicsoda a csoport “adminisztrátora” (már, ha ennél a közösségi médiás analógiánál akarok maradni), ki az, aki lefekteti a csoport alapjait és határait. Azt hiszem, hogy nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy ha azt mondom, hogy a Szentlélek. Nem véletlen az, hogy pont pünkösdkor kerül elő ez a dolog, a Szentlélek ünnepén.
De mielőtt ezt egy kicsit jobban kifejteném, elevenítsük fel azt, amiről tegnap beszéltünk, hogy mi is a pünkösd? Három iránya van pünkösd ünnepének:
A Szentlélek megérkezését, kitöltését ünnepeljük. Azt, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír, miszerint ő eljött, tanított, gyógyított, önmagát adta értünk, de fel is támadt, azért, hogy utat készítsen az Atyához, ez az üzenet mindenki számára elérhetővé és befogadhatóvá válik. Nem számít, hogy hol él, milyen ember, semmi, csak az a lényeg, hogy Krisztusban egyek lehetünk.
És ez át is vezet az ünnep második üzenetéhez. A Szentlélek által megérthetjük egymást. A Biblia tanúságtétele szerint az emberek meg nem értésének és el nem fogadásának az az oka, hogy az ember “istenné” akarja tenni magát, azaz saját maga akar lenni a végső mérce. Ez fejeződik ki a Bábel tornya történetben (1Mózes 11,1-9), ahol az emberek tornyot építenek, hogy “FELmásszanak” és az Isten helyére üljenek. Ezt szörnyűséges sebet gyógyítja meg a Szentlélek, akiben maga az Isten jött LE, és általa mindenki megértette a másikat.
És itt jutunk el az ünnep harmadik aspektusához, mégpedig ahhoz a nagyszerű pillanathoz, hogy pünkösd az Egyház születésnapja! (Isten éltesse!) Ugyanis a hit és a másik megértésének ajándéka sehol máshol nem valósulhat meg csak az egyház közösségében!
Ily módon talán nem meglepő az, hogy a Szentlélek nem csak az alapítója az egyháznak, hanem az “üzemeltetője” is, a csoport “adminisztrátora”, ha úgy tetszik. Ő határozza meg a csoport kereteit, benne azokkal a jellemzőkkel, amelyek az egyes hívő embert, bennünket, és magát a csoportot is jellemezniük kell, hogy “per definitionem” kereszténynek nevezhessük magunkat. Erre négy jellemzőt ad nekünk Lukács evangélista, aki az Apostolok Cselekedetei könyvének, így a mai igénknek is a szerzője. Így ír: “Ők [azaz a hívő emberek] pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” Ennél nem is lehetne velősebben megfogalmazni a tanítványi, keresztény létet. De nézzük meg ezeket, röviden, egyesével.
Apostoli tanítás: Nagyon fontos az egyházban mindig azt tudatosítani, hogy amit mi mondunk azt csak úgy mondhatjuk, hogyha jóhiszeműen meg vagyunk győződve arról, hogy amit mondunk az krisztusi, Krisztushoz tartozik, vele, tanításával, személyével harmóniában van. A tanításunk “apostoli” azaz “küldötti” minőségű. Nem magunktól találjuk ki, hanem Krisztustól származik, így az ő küldöttei vagyunk. Aki ettől eltér - márpedig ma manapság unos-untalan koptatott “keresztény” jelző nem jó jel ebben a tekintetben - attól… óvjon meg minket a Szentlélek…
Közösség: Nagyon népszerű manapság az a gondolat, hogy “igen a hitre, nem az egyházra”. “Nem kell nekünk az egyház!” De igenis kell! A kereszténység három lábon áll: a Biblia, a imádság és a közösség. Ha bármelyiket kihúzzuk, “felborul”. Akármilyennek is véljük az egyházat (és legyen sokszor akármennyire is katasztrofális), Jézus közösségnek szánta, mindazt, amit elhozott számunkra.
Kenyér megtörése: Ez nem más, mint a szentség, az úrvacsora. Evangélikus hitünknek egyik sarokköve, hogy komolyan vesszük a szentségeket: a keresztséget és az úrvacsorát. Ez utóbbiban magával a Krisztussal tudunk találkozni egészen valóságosan. Ennek a találkozásnak a élősége is a Szentlélek ajándéka.
Imádság: Azt hiszem ezt nem kell túl sokat ragozni. A kommunikáció és az együtt töltött idő minden kapcsolat sarokköve. Márpedig az Istennel való viszony kapcsolat. Ennek egyik - ha nem legfőbb - eszköze pedig az imádság.
E négyesre kellene figyelni, és mindenek előtt önkritikusan: Vajon engem, minket jellemeznek-e ezek a tulajdonságok, cselekvések? Mert ha igen, akkor lehetek és maradhato valóságosan a csoport tagja, úgy igazán, és nem csak névleg, hanem “belsőleg” is. És csak ekkor, és csakis ekkor lesz igaz a mai igénk utolsó mondata: “Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése