Talpra állító üzenet - Neh 8,1kk (Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2022.06.26.)

textus: Neh 8,1-2.5-6.8-12

“1 Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtti téren, és azt mondták Ezsdrásnak, az írástudónak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek. 2 A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat. [...]

5 Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. 6 És amikor Ezsdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az Úr előtt. [...] 8 Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.

9 Akkor Nehémiás, a királyi helytartó és Ezsdrás pap, az írástudó meg a léviták, akik elmagyarázták a törvényt a népnek, így szóltak az egész néphez: Az Úrnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírva hallgatta végig a törvény szavait. 10 Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek valami finomat, igyatok valami jót, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunk szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való örvendezés a ti menedéketek! 11 A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! 12 Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak, és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.”

Egy kis emlékezésre, meditációra hívok mindenkit. Csukjuk be a szemünket és képzeljük el életünknek egy nehezebb pillanatát, mélypontját, hullámvölgyét, ami először eszünkbe jut. De ne csupán azt, hogy ott és akkor mennyire rossz volt, hanem azt is, hogy mi segített bennünket abban, hogy onnan kijussunk, vagy legalábbis elinduljunk felfelé! Mi volt az a cselekedet, esemény, helyzet, stb. ami tovább- ill. felsegített? [...] A világért se szeretnék mások életében vájkálni, de mondjunk - úgy általánosságban, vagy anonim módon - egy pár olyan dolgot, amelyek segítettek talpra állni. [...] Vannak olyan fizikai cselekvések, amik tudnak segíteni. Pl.: egy jó fürdő, pihenés, olvasás, videojáték, edzés. Vannak olyan másoktól érkező impulzusok is, amelyek tudnak segíteni, pl.: egy jó szó, biztatás, bátorítás. Vannak olyan körülmények vagy helyzetek, amelyek segítségünkre lehetnek a rosszabb napokban, pl.: reménysugár a változásra, az idő múlása, a tavasz, vagy éppen a hajnal eljövetele… Azt hiszem, hogy ha magunkra, személyekre értjük mindezt, akkor nagyon sok minden, de nagyon személyre szabott az, hogy mi tud segíteni.

De mi van az egyházzal? Mert bizony a mai kérdésünk ez! Mi van az egyházzal, ha bajban van. Sajnos egy olyan kort élünk meg, amikor az egyház, meg úgy általában a kereszténység nem felszálló ágban van. (Ó, Szentlélek Úristen, add, hogy minél többen ébredjenek!) Vajon mi segíthet az egyháznak, mint Krisztus testének (1Kor 12,27), mint hívő emberek közösségének a talpra állásban, megújulásban, egy pozitív jövőkép reménységére? A mai igénk ebben fog elkalauzolni bennünket.

A textus Nehémiás könyvéből származik. Azt mondhatjuk, hogy Nehémiás nem a legpreferáltabb bibliai könyvek között szerepel… És még enyhén fogalmaztam. Pedig nagy kár! A könyv maga (Ezsdrás könyvével együtt) az újjáéledésről szól. Izrael földjét a Babiloni Birodalom elfoglalta, a földdel tette egyenlővé, a népet pedig kitelepítették egy jó ezer kilométerrel arrébbi területre, és csak nyolcvan év után tudott a leszármazottaknak egy része visszatérni. Erről a visszatérésről és újrakezdésről szól a könyv. Arról, hogy milyen felkelni a padlóról… vagy inkább a pincéből. 

Nehémiás - az egyik vezető - pedig pontosan tudta, hogy mire van szükség ahhoz, hogy Isten népe talpra álljon. Nyilvánvalóan arra, akiről a nevüket kapták: Istenre. De, ami még Nehémiás AKKORI munkájánál is fontosabb, az az, hogy ez MA sincsen másképpen! Mi, akik kereszténynek mondjuk magunkat, ahhoz, hogy közösségünk, az egyház, újra és újra talpra álljon, Istenre van szükségünk, nem másra. Rá is, mint Atyára, akit a Krisztus mutatott be nekünk igazán, s akit a Szentlélek tesz mindennapi valósággá. (Erről beszéltünk két hete.) 

És a vele való kapcsolódásnak a kulcsa a Szentírásban (is) van. Egészen megrendítő jelenet, ahogyan a romokkal és a templom, majd városépítéssel küzdő közösség, egy emberként hallgatja, ahogyan felolvassák az Isten igéjét! És bizony az ige hangzásának mikéntjéből, és abból, hogy ők, ott és akkor, milyen reakciót adtak rá, magunk is épülhetünk, sőt erőt és reménységet meríthetünk az egyház számára a megújuláshoz. Na, de akkor tegyük fel a nagy kérdést: Vajon mi kell, ahhoz, hogy az egyház megújulhasson, felállhasson és egy reményteljes jövő felé haladjon? És adjunk is erre választ Nehémiás példája alapján: 

1. Az Szentírás olvasása: A legnyilvánvalóbb természetesen az, hogy a Bibliát olvasni kell. Nem csupán egy elméleti alap a hívő élethez, hanem napi kapcsolat kell, hogy legyen valamilyen formában. (Azért mondom, hogy valamilyen formában, mert úgy tűnik, hogy a Guttenberg-galaxisnak leáldozott, ma már ott tartunk, hogy összefüggő szöveg olvasása - tisztelet a kivételnek - értelmiségi “huncutság”. Nagyon nagy kérdés, hogy mi következik ebből az egyház számára…) Nehémiás is pontosan tisztában volt ezzel, ezért olvastatta fel a törvényt (azaz az Istennek Mózes könyveiben adott kijelentését) az egész nép számára. 

2. A Szentírás tisztelete (tényleg “szent”): Amikor olvasták az igét Nehémiásék, akkor “fölállt az egész nép”, mégpedig a tisztelet jeleként. (Mi is ezt tesszük evangélikus istentiszteleteken.) De a tiszteletnek nem csak a felállásban, de a szöveghez való hozzáállásban is meg kell mutatkoznia. Hiszen Biblia Szentírás, azaz tényleg “szent” nem csak írás. Nem hasonlítható más könyvekhez. Ennek oka pedig nem az, hogy olyan különleges kiadás, vagy olyan fantasztikus szöveg (bár az is!), hanem az, hogy maga az Isten szól általa. Hiszen maga a “szent” szó is, alapjelentésében, azt jelenti, hogy az “Istenhez tartozó”. Becsüljük és tiszteljük meg a Bibliát, mint Isten által nekünk adott forrást. 

3. A Szentírás magunkra vonatkoztatása: Amikor olvasunk bármilyen szöveget, akkor lehetőségünk van annak tartalmát közel engedni magunkhoz, vagy csak bizonyos “távolságban” lenni tőle. Isten igéjét nem hogy közel kell engedni, de magunkra kell vonatkoztatni. Nekem és rólam szól. Milyen megrendítő volt, hogy ahogyan a nép megértette, hogy Isten igéje róla szól, ezt olvassuk: “az egész nép sírva hallgatta végig a törvény szavait”

4. Megérteni vágyás: Nem csupán hallgatni, olvasni kell az igét, de törekedni a megértésére is. Nem olyan dolog ez, amit “be kell lapátolni” ha tetszik ha nem, hanem olyan dolog, amit értelmezni is kell. Egyrészt, hogy mit mond, másrészt pedig, hogy mit akar nekem mondani! “Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.”

5. Ünnep és irgalom: És a végén pedig két látszólag egymással, de az eddigiekkel sem passzoló, vagy inkább a sorba nem illő dolog kerül elő. A nép megrendülten hallgatja az igét, majd Nehémiás a vezető sé Ezsdrás a pap így szólnak hozzájuk: “Menjetek, egyetek valami finomat, igyatok valami jót, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunk szent napja ez.” Nekem erről egyből Lupin professzor jutott eszembe a Harry Potter harmadik részéből. Ha valami trauma ér valakit, akkor sok esetben segít, ha az ember eszik és/vagy iszik valamit. De ebben az esetben Nehémiásék nem csupán mentálhigiénés segítséget akartak nyújtani a népnek, hanem valami nagyon fontosat megtanítani. Mégpedig azt, hogy amikor az Isten igéje megérint és rádöbbenek, hogy mennyire nem vagyok méltó rá, és hogy mennyire messze vagyok attól az ideális állapottól, amilyennek az Isten engem megálmodott, és hogy magamtól soha, de soha nincsen esélyem hozzá eljutni, akkor - bár van és kell is legyen helye a megrendültségnek és a sírásnak - de utána az örömnek és ünnepnek is, hiszen az Isten maga jön el hozzám! És ez különösen is így van, miután Jézus Krisztusban ezt a szándékát nyilvánvalóvá tette. Éppen ezért olyan fontos az ünnep. Nem véletlen, hogy még a 21. század társadalma ünnepeinek is többsége egyházi eredetű!
   És bizony az Isten előtt való megrendültségem, majd örömöm arra kell, hogy késztessen, hogy a másik ember felé forduljak “és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs” - mondja Nehémiás. Hiszen, ahogyan az Isten lehajolt hozzám, hogy foglalkozzon vele, úgy kell nekem is a másik mellé állnom a szükségben.

Azt hiszem ez egy elég konkrét program. A Szentírás olvasása, tisztelete, magamra vonatkoztatása, azt megérteni vágyás, majd az Isten színe előtti öröm, ünnep és az embertárs felé való irgalom. Ezt adja elénk a mai szakasz, mint a felállás, a megújulás forrása. Erre segítsen bennünket a Szentlélek. Ámen.