Kinek a szabályai szerint játszol? - 1Sám 24,9kk (Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2022.09.18.)

textus: 1Sám 24,9-11.17-21

“9 Ezután Dávid is fölkelt, kiment a barlangból, és Saul után kiáltott: Uram, királyom! Saul ekkor hátratekintett, Dávid pedig arccal a földig hajolt, és leborult előtte.

10 Akkor ezt mondta Dávid Saulnak: Miért hallgatsz olyanok szavára, akik azt állítják, hogy Dávid a vesztedre tör?! 11 Hiszen most a saját szemeddel láthattad, hogy kezembe adott az Úr a barlangban. Mondták is, hogy öljelek meg, de én megszántalak, és ezt mondtam: Nem emelek kezet az én uramra, mert az Úr fölkentje ő. [...] 

17 Miután Dávid mindezeket elmondta Saulnak, megkérdezte Saul: A te hangod ez, Dávid fiam? És Saul hangosan sírni kezdett. 18 Azután ezt mondta Dávidnak: Te igazabb vagy nálam, mert te jól bántál velem, bár én rosszul bántam veled. 19 Te most tudtomra adtad, milyen jót tettél velem: az Úr a kezedbe adott, és mégsem öltél meg. 20 Ha valaki rátalál ellenségére, sértetlenül bocsátja-e útjára? Jóval fizessen neked az Úr azért, amit ma tettél velem! 21 Mert magam is tudom, hogy te biztosan király leszel, és te teszed majd Izráel királyságát maradandóvá.”

Számtalan olyan dolog van, ami nagyon jól jellemzi, hogy valakinek milyen a személyisége. A kommunikációja, a mozgása, a mimikája, a gesztikulációja, vagy éppen a tettei, az, hogy bizonyos helyzetekben hogyan reagál. És az egyik ilyen szituáció, amelyben a cselekvés - az esetek többségében - nagyon jól megmutatja azt, hogy az illető milyen is valójában, az a konfliktuskezelés. Magyarul az, ha valaki mással, összetűzésbe kerül, akkor azt vajon hogyan kezeli. Milyen módszereket és milyen eszközöket vet be annak érdekében, hogy győzzön, hogy igaza legyen, vagy, hogy a jogait érvényesítse. 

Vannak olyan emberek, akik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Ők szokták azt mondani, hogy “a cél szentesíti az eszközt”. Érdekessége ennek a mondatnak, hogy egyesek Machiavellinek a híres olasz filozófusnak tulajdonítják, mások azonban Loyolai Szent Ignácnak, a jezsuiták alapítójának. Legalább annyian vannak, akik mélységesen elítélik ezt a mondatot, mint akik szerint ez teljesen igaz.

Tehát a nagy kérdés - ami hűen jellemzi az embert - az, hogy vajon milyen elvek mentén cselekszünk és beszélünk, vagy ha úgy tetszik, milyen szabályok szerint játszunk?

A mai igénkben egy igencsak éles konfliktus szerepel. Izrael népe először választott királyt magának, aki - az Isten útmutatása alapján - egy Saul nevű ember lett. Sokáig minden rendben volt, de egy idő után Saul elkezdett nem hallgatni az Istenre, és mind e mellett, igen komoly mentális problémái is lettek. Dávid - a másik főszereplőnk - odakerült a király udvarába, majd a Góliát felett aratott hihetetlen győzelme után, igen népszerű lett. Az Isten pedig őt választotta ki a következő királynak, bár még Saul uralkodott. Saul féltékenységtől vezérelve, megpróbálta megöletni Dávidot, majd mikor ez nem sikerült, Dávid menekülése után, hajtóvadászatot indított ellene. Dávid azonban egy csapat hűséges fegyveressel behúzódott a hegyek közé, és gerillaharcot vívott az ellene jövőkkel. 

Eközben történt, hogy Dávid és társai pont abban a barlangban rejtőztek, amelynél a király üldöző serege tábort vert. Sőt még Saul király is bement a barlangba, de nem vette észre őket. Dávid tudta, hogy ő lesz a következő király. A legegyszerűbb az lett volna, ha kihasználja az alkalmat és véget vet Saul életének, és akkor mindjárt jobbra fordultak volna a dolgok. Egyrészt teljes joggal megtehette volna, hiszen őt támadták meg ok nélkül, másrészt a legközelebbi tanácsadói is ezt javasolták Dávidnak… Ennek ellenére mégsem tette meg, hanem odakiáltott Saulnak, és ezután zajlott le közöttük az a párbeszéd, ami a mai alapigénk. Én, ebből a párbeszédből, csak két mondatot emelek ki, az egyik Dávidtól, a másik pedig Saultól származik. 

Dávid mondata így hangzik: “Hiszen most a saját szemeddel láthattad, hogy kezembe adott az Úr a barlangban. Mondták is, hogy öljelek meg, de én megszántalak, és ezt mondtam: Nem emelek kezet az én uramra, mert az Úr fölkentje ő.” Dávid, akit igazán nem vádolhatunk erkölcsi magaslatokkal, ugyanis számtalan hibát és disznóságot követett el, sokat szándékosan, most mégis irgalmat gyakorol. Tegyük fel a kérdést, hogy miért? Az látszik ebből a mondatból, hogy Dávid nem csupán a kettejük ügyének tekinti a konfliktust és a harcot, hanem van itt ebben a kapcsolatban egy harmadik személy is, mégpedig az Isten. Dávid megvallja, hogy az Isten volt az, aki segített neki abban, hogy ilyen “győztes” helyzetbe kerüljön, és a kiszolgáltatott Saullal azt tegyen, amit akar, de arról is bizonyságot tesz, hogy ugyanez az Isten volt az, aki kiválaszotta Sault királynak, és uralkodása még nem ért véget. Nem érhet ÍGY véget! Miért? Mert ez így nem helyes! Dávidnak lehetősége, felhatalmazása és még joga is lett volna végezni Saullal, mégis azt tartotta helyesnek, hogy ne így legyen.

Saul mondata pedig így hangzik, erre válaszul: “Te igazabb vagy nálam, mert te jól bántál velem, bár én rosszul bántam veled.” És ebben a mondatban van benne a kulcs, ami segít megérteni ezt az egész helyzetet. Saul azt mondja Dávidnak, irgalmából kifolyólag: “Te igazabb vagy nálam”. Hogyan érti ezt Saul? Hiszen valóban Dávidnak volt igaza: Saul elhagyta az Istent, megtámadta Dávidot. De valójában akkor született volna igazság, ha Dávid élt volna azzal a jogos lehetőséggel, ami adatott neki (megölte volna Sault), és így azonnal betölthette volna azt a hivatást, amit az Úr szánt neki, azaz királlyá válik Saul halála után! Csakhogy! Amikor itt - és még nagyon sok helyen a Bibliában - “igazság”-ról, vagy “igaznak” levésről van szó, akkor nagyot tévednénk, ha csupán a jog felől, jogi kategóriák mentén próbálnánk megérteni! Ugyanis, bár Dávidnak minden joga meg lett volna, hogy a cél érdekében szentesítse az eszközt, de a valódi igazság nem így fejeződik ki, igaznak lenni nem így lehet az Isten szemében. Az “igaz” kifejezés, amit itt Saul használ, úgy hangzik héberül, hogy “caddik”. Ez a caddik pedig nem a jogot, jogosságot jelenti, de nem is az erkölcsi jót, hanem azt, hogy aki igaz/caddik, annak az Isten akarata szerinti elvei vannak, ezek mentén beszél és cselekszik, azaz az Isten szabályai szerint játszik! Dávid nem volt sem jobb, sem erkölcsösebb Saulnál, de mégis igazabb volt, mert elfogadta azt, hogy az Isten szabályai szerint cselekedjen. Ha jól csinálja, akkor oké, de ha rosszul, akkor annak is következményei vannak/lesznek. De akár jól, akár rosszul cselekszik, az Isten színe előtt és az ő szabályait elfogadva teszi.

Erre hív bennünket ma az ige. Arra, hogy fogadjuk el az Úr felsőségét magunk fölött! Döbbenjünk rá az ő igazságára és kegyelmére egyaránt! Arra, hogy bármi történik, és bármit is tegyünk, de mi az Isten szabályai alapján akarunk élni, Istené akarunk lenni, bárhogyan is legyen. Pál apostol így foglalja ezt össze: “Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,8) Történjen bármi, tegyünk akármit is, az Isten vár bennünket és a legjobb, amit tehetünk magunkkal, szeretteinkel, barátainkkal az az, hogy az Isten kezébe helyezzük őket, hogy mindannyian az Úréi legyünk! Ámen