Bejegyzések

Hamisíthatatlan evangélium - Apcsel 1,1-11 (Mennybemenetel ünnepe, 2022.05.29.)

Kép
textus: Apcsel 1,1-11 “ 1 Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3 Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. 4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7 Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső hatá...

Kiáltás az éjszakában - Zsoltárok 130,1-8 (Húsvét ünnepe utáni 5. vasárnap, 2022.05.21.)

Kép
textus: Zsoltárok 130,1-8 “ 1 Zarándokének. A mélységből kiáltok hozzád, Uram! 2 Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra! 3 Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor? 4 De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.  5 Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. 6 Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.  7 Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. 8 Meg is váltja Izráelt minden bűnéből. ”

Non-stop jelenlét - 2Móz 13,20-22 (Húsvét ünnepe utáni 3. vasárnap, 2022.05.08.)

Kép
textus: 2Móz 13,20-22 “ 20 Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. 21 Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. 22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől. ”

Miért pont pásztor? - Jn 10,11-16 (Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap, 2022.05.01.)

Kép
textus: Jn 10,11-16 “ 11 Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. 12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. 13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. 14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, 15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. ”

Nem tápos húsvét (Húsvét ünnepe utáni 1. vasárnap, 2022.04.24.)

Kép
textus: Jn 5,24-25 “ 24 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. 25 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. ”

A Feltámasztó Krisztus - Jn 11,17.20-29.32b (Húsvét hétfő, 2022.04.18)

Kép
textus: Jn 11,17.20-29.32b “ 17 Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy [Lázár] már négy napja a sírban van. [...] 20 Márta, [Lázár egyik testvére] amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária [Lázár másik testvére] azonban otthon maradt. 21 Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23 Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! 24 Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. 25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? 27 Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. 28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. 29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament [.....

Nem természetes húsvét - Jn 20,1-10 (Húsvét vasárnap, 2022.04.17.)

Kép
textus: Jn 20,1-10 “ 1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. 3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5 Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. 6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10 A tanítványok ezután hazamentek. ”