Emberfelettiek (prédikáció, Somlószőlős-Somlóvecse, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2014.09.28.)

textus: Apcsel 8,14-25

„Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.

Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket. Péter azonban ezt mondta neki: Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Nem részesülhetsz és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem tiszta az Isten előtt. Térj meg tehát e gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél. Simon így válaszolt: Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok!

Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, azután visszatértek Jeruzsálembe, és útközben sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot.”

Gyerekkorunkban, azt hiszem a legtöbben, szerettünk volna valamilyen különleges képességet, valamilyen olyan tulajdonságot, amivel többek, erősebbek, szebbek, nagyobbak lehetünk. Hiszen a mesék is tele vannak olyan emberekkel akik azáltal lettek nagyok és győztesek, hogy kaptak, vagy szereztek valamilyen különleges képességet. Láthatatlannak lenni, repülni tudni, hatalmas erővel rendelkezni, belelátni mások fejébe, tudni a jövőt, varázsolni… stb. Ez a vágy talán még ma sem múlt el teljesen. Ennek lehet a jele a szuperhősök iránti nagy igény. Annyiféle szuperhős történetét vitték már színpadra, filmvászonra, írták meg könyvben és képregényben, hogy már számon tartani sem lehet! Pókember, Batman, Vasember, Farkas, Songoku, Hulk... és a végtelenségig sorolhatnám. Mindnek van különleges képessége, amelyet vagy megszerzett, vagy örökölt, vagy pedig a sok pénzen megvett. Vannak köztük jók és rosszak is attól függően, hogy mire használják a képességüket. Nagyon kevés kivételtől eltekintve azonban egyben mind megegyeznek: szeretik, hogy az emberek felnéznek rájuk, tisztelik és csodálják őket.

Az életben sokszor azt érezzük, hogy egy-egy szituációban, helyzetben elkelne egy ilyen szuperképesség. Milyen jó lenne, milyen könnyen, vagy egyszerűen, de legalábbis könnyebben és egyszerűbben meg tudnánk oldani a problémánkat! Sokkal egyszerűbbek lennének az emberi kapcsolataink is, hiszen ha másért nem, hát a különleges képességünk miatt másképpen néznének ránk az emberek. De vannak olyan helyzetek, ahol nem csupán a könnyebbség lenne a cél, hanem az életben, a felszínen maradás. Mert igen, vannak olyan helyzetek, ahol azt látjuk, hogy hacsak nem szerzünk gyorsan valami különleges képességet, akkor nem tudjuk megoldani az adott problémát. Legyen szó egy emberi kapcsolatról, a hó végéről, munkáról, vagy éppen annak hiányáról, suliról, vagy bármi másról.

Az apostolok is egy ilyen helyzettel találkoztak ebben a történetben. Azt a feladatot kapták, amire az egész életüket és mindenüket feltették, hogy hirdessék az evangéliumot, a jó hírt, hogy az Isten szeret, és ezt a szeretetet meg is mutatta Jézus Krisztusban, sőt ezt meg is lehet tapasztalni mindenkinek az életében, mert Jézus feltámadt és ma is él! És ameddig ezt a munkát ismert terepen végezték, addig nem is volt semmi baj, ment minden ahogyan kell. Meglepően sikeresek és eredményesek voltak az apostolok. De a küldetésük nem csak ismert vidékékre, hanem az egész világra szól. Ennek első lépése pedig Samária volt. Samáriában pedig nem igazán szerették a zsidókat, és ez az érzés kölcsönös volt. Megérkeztek a Samáriába és áthatolhatatlan falakba ütköztek, persze nem a szó szerint, hanem átvitt értelemben! De az apostoloknak nem volt különleges képességük, pedig – úgy tűnt – hogy más nem segíthet. Meglepő módon azonban az apostolok nem adták fel, nem akartak különleges képességet szerezni, hanem csak egy dologhoz ragaszkodtak, ami pedig nem volt más, mint Istennek az igéje, Istennek a szava, amely megjelent a világban Jézus Krisztus által és az ő munkája által. Belekapaszkodtak az ígéretbe, hogy menni fog a dolog.

És – csodák csodája – működött. „Samária befogadta az Isten igéjét”, ahogyan az alapige írja. Az emberek odafordultak az Istenhez, megértették, hittel elfogadták, hogy van teljes élet, van szabadság, van kegyelem és van mindent átfogó szeretet Jézus Krisztus által, és őbenne! Egy áthatolhatatlan fal, több száz éves ellentét és feszültség sem lehet akadály az Isten Lelkének.

Ekkor következett be egy váratlan fordulat a történetben. Ugyanis megjelent egy szuperhős! Vagy úgy is mondhatnánk, hogy a két Simon találkozott. Simon, akinek Jézus a Péter nevet adta, Samáriába jött, mert meghallotta, hogy befogadták az Istennek igéjét. De nem ő volt a szuperhős, hanem akivel találkozott, egy ember, akit szintén Simonnak hívtak: Simon mágus. Nem sokkal a történetünk előtt ezt olvassuk róla: „Élt abban a városban már azelőtt is egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert hatalmasnak mondta magát.” (Apcsel 8,9) Mindenki csak ámult és bámult, hogy mire képes ez a Simon. De most Simon mágus ámult és bámult azoknak a tetteknek a láttán, amit az apostolok cselekedtek. „Samária, az ellenséges ország elfogadja azt, amit zsidó férfiak hirdetnek? Megváltozik az életük, sőt csodák és szabadulások is történnek? Ezt fel kell vennem a szuperképességeim közé!” - gondolhatta magában.

Csak hát volt egy pár nagyon nagy különbség a két Simon között. Simon Péter apostol már régen megtanulta, hogy a Krisztus-követéshez alázat kell, és rá kellett jönnie arra is, hogy nem ő cselekszik (ezért kissé megtévesztő az Apostolok Cselekedetei könyvcím), hanem a feltámadott Krisztus az, aki véghezviszi ezeket a csodákat, ezeket az élteteket megfordító és jó irányba vivő munkákat. Ezzel szemben Simon mágus hatalmasabb akart lenni, olyan, akit továbbra is csodálnak a szuperképességei miatt! Nem az volt a baj, hogy különleges képességre vágyott, hogy szeretett volna lehetetlennek tűnő helyzeteket is megoldani, a baj az volt, hogy volt annyira arrogáns, hogy azt képzelte, hogy ezt a képességet, az evangélium által történő változások, jobbulások kimunkálását meg tudja szerezni. 

De igazán két dologban tévedett nagyon nagyot! Az első, hogy nem volt semmilyen szuperképesség, hanem az Isten igéje cselekedett. A másik, ami ennél sokkal nagyobb tévedés volt, ahogyan az ige írja: „pénzt ajánlott fel nekik”! Azt hitte meg tudja venni ezt a képességet! Nem is tévedhetett volna nagyobbat!

Az apostolok körüli csodák nem emberi erőlködések voltak, vagy éppen egy szuperhős tettei, hanem a feltámadott Krisztuséi, amit csak ajándékba lehet kapni! Megszerezni, - és főleg - megvenni lehetetlen!

*

A keresztény, a Krisztus-követő ember közelében csodák történnek. Magam is sokszor megtapasztaltam, hogy csodálatos módon megmentett, segített az Isten. És láttam magam körül embereket, akiknek az élete megváltozott az ige, az Isten szava nyomán. Láttam emberi kapcsolatokat megjavulni és családokat kibékülni és békességben élni! Láttam függőségből is kiszabadulni embereket! És láttam az aggódástól, az aggodalmaskodástól megszabadult embereket, akik minden gond közepette is teljes életet akartak és tudtak élni!

A keresztény ember nem szuperhős, ezek a csodák – mert ezek csodák! - attól még, hogy a közelében történnek, nem a keresztény ember munkái, eredményei. A keresztény sem szuperhős, hanem olyasvalaki, aki hiszi és tudja, hogy egy olyan személynek a kezében van, aki mindenkinél hatalmasabb, akinek minden alá van vetve, és aki szereti és gondját viseli!

A keresztény nem szuperhős, de hős! Hős vagy testvérem! A szó nemes értelmében. Mert hős az, aki alázattal el tudja ezt fogadni és ezek örömhírét, a Krisztus szeretetének örömhírét el tudja mondani másoknak, hogy az ő életük is áldott lehessen! A keresztény ember bátor ember, és bátorságának alapja pedig az a bizonyosság, hogy az akinek a nevében él és létezik, az megáldja őt, és igazi életet ad neki, aminek nem lesz vége!