Mindent a szemnek, semmit... (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2014.09.07.)

textus: Mk 7,31-37

„31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! 35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. 36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!”

Idegen helyen az ember mindig máshogyan viselkedik, nem úgy, ahogyan szokott. Ez teljesen természetes reakció. Az ember nem tudhatja, hogy kivel áll szemben, mennyit adhat magából vagy éppen mennyire akar valaki másnak, adott esetben többnek, vagy jobbnak látszani. Ugyanis általában sokkal jobban viselkedünk vagy legalábbis visszafogottabban, ha idegen helyen vagyunk. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy az adott helyen milyenek a szokások, mit szabad és mit nem szabad, milyen helyzetekben hogyan kell reagálni, így inkább kicsit passzívabbak, megengedőbbek vagyunk az átlagosnál. Gondoljunk csak arra, ha idegen helyre megyünk vendégségbe, milyen óvatosan ülünk le, vagy közlekedünk a házban.

És ez nagyon korán, nagyon fiatalon is benne van már az emberben. Elképzelhető, hogy már eleve bele van írva az emberekbe. Azt vettem észre ugyanis, hogy már Zoé, a 3 hónapos kislányom is másképpen viselkedik, hogyha idegenek vannak körülötte. Bezzeg otthon…!

Na, de a viccet félretéve, Jézus is egy idegen helyen járt ebben a történetben. Tíruszon és Szidónon keresztül ment. Ezek a helyek korán sem voltak barátságosak egy zsidó számára. Sokszor a Biblia a rossz, a gonosz, a bálványimádó szinonimájaként használja Tirusz és Szidón városának nevét. Ezek után pedig a Tízváros vidékére ment. Ez nem konkrétan 10 darab várost jelentett, hanem egy tartományt, mondhatjuk úgy is, hogy egy megyét, az akkori Palesztina területén. Ez a hely sem volt otthona Jézusnak. Bár a Galileai tenger partját is érintette ez a terület, de nem azt a részét, amit Jézus az otthonának mondhatott.

Idegen helyen van, idegen helyre vándorolt a tanítványaival. Ilyen helyzetben, ha igaz amit eddig mondtam – márpedig én meg vagyok győződve arról, hogy így van – akkor Jézusnak is alapvető reakciójának kellene lennie annak, hogy „rendesen viselkedik”, mert idegen helyen van! Kellene. Ugyanis nem így tesz. Ezt írja az ige: „Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!” Juj, ez azért egy picit erős! Bedugni az ujjunkat valakinek a fülébe. Hát, ha valaki ilyet akarna csinálni, akkor én biztosan elhajtanám a sóhivatalba, ne nyúlkáljon. És én főleg nem tennék ilyet! Hogyan jönnék én ahhoz, hogy más fülében turkáljak?! Ráadásul egy idegen helyen, ahol még a szokásosnál is „rendesebben” kellene viselkedni.

Sőt, Jézus még ennél is tovább megy: ráköp az ujjára, ami eleve nem egy gusztusos dolog, és ezzel az ujjával belenyúl a süketnéma szájába és megérinti a nyelvét. Hát, ez már tényleg több a soknál! Nem elég, hogy gusztustalan, de még tökéletesen ki is meríti a zaklatásnak a fogalmát. A magyar szövegből nem derül ki, de férfi volt a süketnéma, ami csak fokozza a dolgot, amennyiben ez még lehetséges. Ráadásul azok, akik odavitték Jézushoz ezt beteg embert, csak annyit kértek, hogy „tegye rá a kezét”, azaz áldja meg.

Jézus mégis ilyen súlyos dolgokat tesz vele. Bár mentségére legyen mondva, hogy azt olvassuk a szakaszban, hogy „félrevonta”. Legalább nem mindenki előtt.

Nagyon furcsa tettek ezek. Akkoriban is furcsák voltak, bár az emberek jobban hozzá voltak szokva az ilyesféle, „furcsa” dolgokhoz. De, ha ez ma történt volna, akkor simán ráhívják Jézusra a rendőrt, vagy csak simán meglincselik, de minimum elzavarják, ha így tenne egy szegény sérült emberrel.

Tudnunk kell azonban, hogy amikor Jézus ilyen extrém dolgokat tesz, vagy mond, akkor az nem véletlenül van. A furcsaságnak ébresztő hatása van. „Hé, figyelj ide, mert ez fontos lesz!” Arra akar rávilágítani nekünk az ige, hogy nem szabad Jézust beleszorítani egy skatulyába, sem pedig az Atyát. Nem lehet őket keretek közé beszorítani. Még olyanok közé sem, amiket – úgy tűnik – ők határoztak meg. Jézus nem nekünk akar megfelelni, hanem segíteni akar és gyógyítani. De ahhoz, hogy odafigyeljünk, hogy elérje az ingerküszöbünket, ahhoz néha ilyen furcsa és botrányos dolgokat tesz. És nem csak életében hanem halálában is, hiszen a legnagyobb botrány, ami Jézussal történt az az, hogy kínhalált halt a kereszten. Mégis milyen Isten az, aki ilyen megenged, vagy akár támogat?! Hát ilyen. Olyan, aki nem átall emberként meghalni csak azért, hogy rádöbbenjünk a hatalmas szeretetére!

De itt nincsen vége a történetnek, hiszen Jézus nem csak meghalt, hanem fel is támadt és ma is él! És ezért a furcsa tetteknek nincsen vége. Azt olvassuk a máshol: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) – Jézus nem változott, a küldetés maradt – a mi megmentésünk – és a módszerek sem változtak, néha furcsák vagy botrányosak, de mindig a mi javunkat szolgálják.

Ha imádkozunk, ahogyan Jézus is tette, akkor úgy várjuk Jézus gyógyító erejét, megváltását, kegyelmét, hogy ne legyenek feltételeink. Nem azért mintha Jézus akkor alkalmazkodna, hanem azért, hogy ne lepődjünk meg, hogy ne botránkozzunk meg, vagy éppen ne csalódjunk. Mert abban 100%-ig biztosak lehetünk, hogy minden amit Isten tesz az a javunkra van. De sok esetben nem úgy és nem akkor, ahogyan mi „elvárnánk” tőle! De jön!

Ahogyan ennek a süketnémának is eljött. „megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott” - ezt olvashatjuk. Kedves Testvérek! Jézus képes gyógyítani! Ma is képes rá! Képes meggyógyítani az életeket, legyen szó akár betegségről, akár a lelkünk bajáról. Nem mindig teszi meg és hogy miért azt nem tudjuk, de abban biztosnak kell lennünk, hogy meg tudja tenni! És nem csak ezt, ha tovább olvassuk: „rendesen tudott beszélni” Jézus nem csak hiány szüntette meg, tudniillik, hogy nem tudott hallani meg beszélni, befogadni és kiadni hangokat, hanem megadta neki a hallás és a beszéd használatának és értésének a képességét is. Magyarul nem csak, hogy képes lett ezekre a süketnéma – aki már többé nem süketnéma – hanem használni is tudta tökéletesen ezeket a szerveit, képességeit.

Ugyanis Jézus soha nem végez félmunkát nem rángat ki bennünket egy helyzetből úgy, hogy aztán ne adna nekünk egy másik és jobb utat lehetőséget. Ha Jézus cselekszik, akkor teljesen és maradéktalanul elvégzi a feladatát. Ha már meggyógyítja a süketnémát, akkor már teljes emberré is teszi!

És ez a kulcsszó: a teljesség. Jézus az ő gyógyító erejével és halált legyőző hatalmával teljessé akarja tenni az életünket, hogy teljes értékű életet élhessünk. Ezért nyitotta meg nem csak a süketnéma fülét és oldotta meg a nyelvét, hanem ezért nyitotta meg a mi fülünket, hogy halljuk az Isten beszédét az ige szavát és a nyelvünket, hogy megszólíthassuk Őt. És nem csak a hiányt szüntette meg a keresztje és feltámadása által, hanem képességet is adott, hogy beszélhessünk az Istennel és meg is érthessük az ő akaratát és mondanivalóját!

Mert van az Istennek mondanivalója a számunkra. Jó és örömteli mondanivaló! Jó hír! „Milyen jó mindaz, amit tesz!” - mondták az emberek Jézusról, az igeszakaszunk végén. És ő az Atyát jött bemutatni nekünk. Így együtt mondhatjuk, hogy milyen jó, amit Isten tesz!

Kedves Testvérek! Lehetőségünk van arra, hogy Isten munkálkodjon bennünk. Arra, hogy gyógyítson és formáljon. Fogadjuk hát el az ő – néha furcsa körülmények között jövő – ajándékait, hogy egységben és szeretetben lehessünk vele és egymással és szabadon megszólíthassuk őt és hallhassuk az ő válaszát!

Ámen