A hit öltöztet (Prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2015.10.11.)

textus: Ef 4,17-27

„17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint.18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 19 Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 20 Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 22 vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; 23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. 25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26 Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, 27 helyet se adjatok az ördögnek.”

Manapság elég sok videó és cikk, műsor kering a média világában, ami összehasonlítja a múltbéli és a jelen dolgait. Nagyon izgalmas végignézni, vagy olvasni arról, hogy hogyan éltek az emberek régen, és hogyan most, hogyan voltak a viselt dolgaik, milyen lehetett az élet a régi korokban. Magam is csodálattal adózom azoknak a kutatóknak és médiaszakembereknek, akik ilyen jól összegyűjtik és megszerkesztik ezeket a műsorokat, írásokat, videókat.

Talán az egyik legjellegzetesebb téma, amikor az öltözködést hasonlítják össze. Hogyan öltözködött az ember egy generációval ezelőtt, 100 évvel ezelőtt, vagy éppen 500 évvel ezelőtt. Vannak közöttünk olyanok, aki már sok-sok öltözködési szokást és divatot láttak, éltek meg. Annak ellenére, hogy él a mondás: „nem a ruha teszi az embert” igencsak nagy gondot fordítunk az öltözködésre.

És az öltözködés nem csak korspecifikus, nem csak a kor határozza meg, hanem az alkalom is. Minden alkalomra másképpen öltözünk fel. Mást veszünk fel amikor otthon vagyunk, mást hordunk amikor dolgozunk, mást viselünk amikor hivatalos ügyet intézünk, mást, amikor ünnepelünk, mást, amikor templomba megyünk, mást, amikor sportolunk stb. Az öltözködésünk sokszor többet is megmutat (nem csak az alkalomból, hanem) belőlünk (is), mint amennyit gondolnánk. Megmutatja honnan jövünk, belőlünk/rólunk árul el igen sokat.

De ez bizony nem megy magától. Mármint az öltözködés. Nincsen belénk kódolva, nem velünk született képesség, hogy úgy öltözünk, ahogy. Ezt tanuljuk a szüleinktől, a környezetünktől, az iskolában, a munkahelyen, és egyre inkább, a már említett médiából. Tanulni kell azt, hogy hogyan és miként kell/lehet kinézni.

Az igehirdetési alapige is egyfajta öltözködésről beszél. Ezt írja Pál: „vessétek le a régi élet szerint való óembert […] öltsétek fel az új embert”. Pál arról beszél, hogy hogyan „kell” a keresztény embernek öltözködnie. De nem a ruha, hanem az ÉLET tekintetében. Mert bizony a keresztény és a nem keresztény ember máshogyan „öltözteti” az életét. Mások a „ruhadarabok” és más a „divat”. Mert – ellentétben a tényleges öltözködési szokásokkal, divatokkal – a keresztény életvitel „öltözködési szokásai” soha nem változnak és nem mennek ki a divatból. Ugyanis – ahogyan a igazi öltözködés a ruha sokat elárul a viselőjéről – úgy a hit és a keresztény élet is jelzés a világ felé.

De ez bizony nem megy magától. „vessétek le a régi élet szerint való óembert […] öltsétek fel az új embert” - ezt tanulni kell. Mert a megváltás, az Istenhez való tartozás az ajándék (erről beszéltünk a múlt héten), de a keresztény életet, annak színeit, tetteit, mibenlétét azt tanulni kell. Pál apostol központi gondolata itt (és általában az efézusi gyülekezethez írt levelében) a keresztény életben való növekedés, a felnőtt hitre való jutás (pl.: Ef 4,13). És ennek az egyedüli útja a tanulás.

„vessétek le a régi élet szerint való óembert […] öltsétek fel az új embert” Pál arról ír, hogy az ember, amikor megismeri Krisztus, amikor el kezdi követni, akkor megváltozik. Addig, amíg nem ismeri Őt, addig él egyfajta életet, olyat, amilyet. Ezt nevezi Pál „óembernek”, azaz „régi embernek”. De ez az óember nem jellemezheti azt, aki Krisztushoz tartozik. Így fogalmaz az ige: „Ti azonban nem így tanultátok Krisztust” Mert aki hisz a Krisztusban, az tanulja is a Krisztust.

De ne essünk tévedésbe, előbb a hit és aztán utána a tettek, utána a keresztény élet. Nehogy azt gondoljuk, hogy tetteink, vagy az életvitelünk lesz az, ami majd kedvessé tesz Isten előtt. Nem így van. Az ajándékba kapott hit eredménye és folyománya a keresztény életvitel, a keresztény ember Isten szerint való és hozzá kapcsolódó élete, amit úgy szoktunk mondani, hogy megszentelődés.

Mert mit jelent az megszentelődni? Azt jelenti, hogy odaszánom magam Istennek. Hogy nem csak a vasárnapomat, nem csak istentiszteleten, nem csak a templomban, nem csak hittanórán, nem csak különböző gyülekezeti alkalmakon, hanem az egész éltemet odaadom az Istennek és úgy élem, ahogyan ő mutatja nekem, ahogyan „tanulom/tanultam a Krisztust”. Az apostol így fogalmaz: „öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett”.

A tanulási folyamat hosszú, egy egész életen át tart. Mert ahogyan egyre gyarapodik tudásunk a Krisztusról és mélyül a hitünk irányában, úgy az életünk is folyton változik, másképpen „öltözik”. „újuljatok meg lelketekben és elmétekben” - írja Pál. De mindig ugyanahhoz kötődik, mindig ugyanahhoz a ponthoz, személyhez köti magát: Krisztushoz. Így nem lesz különféle lelki, vagy szellemi „hóbortok” rabja, „divatok” megvezetettje, mert a Krisztus jó úton tartja. Folyamatos megújulás az örök evangélium mentén.

Hát ez a megszentelődés ez a keresztény élet öltöztetése. Imádkozzunk, hogy mindig alkalomhoz, de az Isten „alkalmához” illő legyen! Ámen