Otthon vagy (prédikáció, Somlószőlős, 3. Családi Istentisztelet, 2015.10.25.)

textus: Jn 1,35-39

35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, 36 és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya! 
37 Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. 38 Jézus megfordult, és amikor látta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz? 39 Ő így szólt: Jöjjetek, és meglátjátok. Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon;"




Mit jelent nekem az otthon? Mitől itthon az otthon? Mi alapján nevezek egy helyet az otthonomnak? […] Talán a ház, ahol felnőttem? Vagy amit én építettem? Vagy a lakás, amit vettem, az teszi az otthont? Vagy, amit bérlek, ha nincsen sajátom? Az is lehet otthon? Vagy azt a helyet, házat, ingatlant nevezem otthonnak, ahová emlékek kötnek? Vagy mindegy is a lakás/ház, csak a település számít? Vagy csak az ország? Van is a közmédián ilyen műsor, sőt egy ilyen weboldal is: „Itthon vagy – Magyarország szeretlek”. 
Vagy csupán megszokás kérdése és bármi/bárhol lehet otthon? Vagy tárgyak teszik az otthont? Bútorok, díszek, eszközök, amik ha megvannak, akkor bárhol lehet az otthon? Vagy az emberek teszik otthonná az otthont? Ha azok az emberek ott vannak, akiknek kell, akkor már rögtön otthon az otthon?
Fontos kérdés, hogy mit nevezünk otthonnak. Ezerféle választ lehet erre adni, talán annyit is, ahányan vagyunk. De ez rendjén is van. Mert otthonra mindenkinek szüksége van, vagyis inkább az „otthon-érzésre” biztosan, ami által meg lehet nyugodni, ami által rendben lehetsz, ami miatt biztonságban érzed magad. Nem véletlen a mondás sem: „mindenütt jó, de legjobb otthon”.
Én a legutóbbi meghatározás felé hajlok, miszerint a körülöttünk lévő emberek teszik otthonná az otthont. Éppen ezért nagyon fontos és kényes kérdés az, hogy kit engedünk be az otthonunkba. Tényleg ki az akit beengedünk az otthonunkba? […] Mindenek előtt, akit ismerünk. Meg persze, akiben megbízunk.
A felolvasott ige, a történet igen tanulságos és, ha jobban belegondolunk, akkor nagyon extrém is. Keresztelő János ott áll a tanítványaival (neki is voltak tanítványai), és meglátja Jézust és mondja: „Íme, az Isten Báránya!” Valószínűleg a Szentlélek súgta meg neki ezt a mondatot, hiszen ekkor még senki sem tudhatta, hogy Jézusnak, mint az egész emberiség bűnéért való áldozatnak, mint egy áldozati állatnak, báránynak meg kell halnia. És a hallgatóság, ami mindig nagy volt Keresztelő János körül, valószínűleg nem is értette pontosan, hogy itt miről van szó. De (szintén a Szentlélek munkája által) megérezhettek valamit, mert János tanítványai (akik itt most éppen ketten voltak) azonnal Jézus után eredtek. János nem tiltakozott, hogy „Hé, itt hagytok?! Ennyi volt a nagy tanítványság, aztán ha jön valaki érdekesebb, akkor meg elmentek?!”, hanem tudta, hogy így kell lennie, hiszen Jézus előtt készítette, az ő számára készítette az utat. Szóval, a két tanítvány követte Jézust. Csak az egyik nevét tudjuk: András.
Jézus pedig nyilvánvalóan észrevette, hogy követik, jönnek a háta mögött. Meg is szólította őket:
- „Mit kerestek?
Ők így válaszoltak:
- Mester „hol laksz?
No, ez egy igazán furcsa beszélgetés! Azért akármennyire is hízelgő, hogy valaki követ,... mondjuk például, ha az ország másik felében prédikálnék és utána elkezdenének követni (mert tetszett nekik, amit hallottak) és mikor megkérdezem, hogy mit akarnak, akkor az lenne a válasz, hogy „hol laksz?” és persze azzal a nyilvánvaló szándékkal tennék fel a kérdést, hogy odáig fognak követni, akkor biztos nem az lenne a válaszom, hogy a lakcímkártyámat a kezükbe nyomom, hogy még véletlenül se tévesszék el a házszámot. Nyilván nem mondanám meg, hogy hol lakom. Mert nem ismerem őket, nem bízhatok bennük, pontosabban a bizalomnak nem lenne semmilyen alapja.
De Jézus nem így tett. Azt válaszolta: „Jöjjetek, és meglátjátok.” És aztán „Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon” - valami egészen furcsa dolog történt… VOLNA, ha nem Jézusról lenne szó. Mert ő ugyan emberként jött a földre, de Isten Fiaként. Ő pontosan ismerte János mind a két tanítványát. Pontosan tudta, hogy az ő tanítványain lesznek és ezért feltétel nélkül meginvitálta őket. Be az otthonába, sőt nála is maradtak!
De miért érdekes ez nekünk? Azért testvérek, mert Jézus gyakorlata nem változott. 2000 év eltelt, és ami változott, ehhez a történethez képest, az nem más, mint az, hogy megtörtént a megváltás, a kereszt, Jézus kereszthalála és a feltámadás, és már nem az ember Jézus hív bennünket egy négy fal és tető alkotta otthonba, hanem a Feltámadott Krisztus az, aki meghív ma bennünket igéjén, az úrvacsorán, a kegyelmén keresztül, hogy lépjünk be az otthonába, lépjünk a jelenlétébe a közelségébe, egészen be és legyünk az övé, az ő oltalma alatt, az Isten oldalán.
A családi istentiszteletek témája, ebben a munkaévben, „Találkozás Jézussal”. A mai textusunk arról beszél, hogy ha találkozunk Ővele, akkor nem csak mi fog(hat)juk be őt, de Ő befogad minket otthonába, életébe, kegyelmébe, országába. Nem egyszerű ezt elfogadni, ahogyan az első találkozáskor nehéz belépni valakinek az otthonába, talán feszélyez is bennünket a dolog. De higgyük el, ebben az esetben nem lesz ilyen, mert az egyetlen érzés, ami a megváltott embert érheti Jézus jelenlétében a befogadása alatt, az a szeretet.

Legyen ebben mindannyiunknak része! Így legyen!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)