Három család (prédikáció, Somlószőlős-Somlóvecse-Kerta-Kamond-Rigács-Karakószörcsök, Karácsony, 2015.12.24-26.)

textus: Lk 2,1-15

„4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. […] 13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg […] 15 Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.”

Milyen jó, hogy így ma együtt vagyunk! Milyen jó ez a közösség! Jó együtt ünnepelni, énekelni, ajándékozni, találkozni. De tudjuk, hogy miért vagyunk ma itt? Hogy mi az oka annak, hogy ezen az estén/napon együtt vagyunk, pont ezek az emberek és pont itt a templomban?

Azt szokták mondani, hogy a karácsony a család ünnepe. És ez igaz is, méghozzá háromszorosan is. Mert valóban a család ünnepe. A mi családunk ünnepe (ide mindenki behelyettesítheti a sajátját.) Ha innen hazamegyünk, akkor ünneplünk, ajándékozunk (bár lehet, hogy valakinél már megtörtént, valakinél pedig csak holnap lesz majd), karácsonyfa, bejgli, töltött káposzta, szaloncukor kinél mi a szokás... Bár sokaknak sajnos ez sem adatik meg. Aztán ott van a második család is. Ezzel a családdal nehéz nem találkozni ilyenkor karácsony tájban. Hol ilyenek, hol olyanok. Hol magasak, hol egészen kicsik. Hol van fedél a fejük felett, hol nincs. Találkozhatunk velük a településeken, a médiában, vagy levelezőlapokon, vagy éppen az ajándékok csomagolópapírján. Igen, mert karácsony a szent család ünnepe is, hiszen gyermek érkezett a világba. Akinek van, az tudja miről beszélek.

De aztán ott a harmadik család, amire már csak nagyon kevesen gondolnak és még kevesebben ünnepelnek emiatt. Ez pedig nem más, mint Istennek, és az ő gyermekei nagy családja. Mert bizony csak az értheti meg a karácsony valódi jelentőségét és tapasztalhatja meg a valódi ünnep fényét, aki ennek a harmadik családnak is érti(?), hiszi(?), megéli(?)... az ünnepét! Mert csak az Istennel - mindezen a történések mozgatójával - való kapcsolat az, ami feltárja előttünk a lényeget és segít megkülönböztetni a látszatot a valóságtól. Mert mi a látszat és mi a valóság? - ez az igazi kérdés ma. A pásztorok sem véletlenül mondták azt: "Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt..." (2,15)

Hajlandóak vagyunk mi is erre? Ki tudjuk azt mondani mindannyian így együtt, hogy "menjünk el Betlehembe, és járjunk a dolog végére"? Had´ invitáljak meg mindenkit erre az utazásra! Utazásunk alapja pedig magának az Istennek a cselekedete, aki szintén ahogyan mi is, alámerül. Alámerül a maga által teremtett világba, belehelyezkedik abba Jézuson keresztül, és nem derogál neki általában az emberek, de konkrétabban, a mi közösségünk része lenni. És ez az a tény amivel először tisztában kell lennünk.

Amíg városban laktam, főleg Pesten, addig fogalmam sem volt arról, hogy mit is jelentett a gyakorlatban az, hogy Jézus istállóban született. Persze tisztában voltam magával a ténnyel, de hogy ez mit jelent, azt nem tudtam. Csak magát az idillt érzékeltem, ami ezt az egész eseményt körüllengi. Egy boldog család, friss, ropogós szalma, barátságosan bégető, bőgő, mekegő állatok... Ez egészen addig tartott, amíg nem találkoztam egy valódi istállóval. Ahol enyhén szólva csípős a levegő, legyek repkednek, és a szalma sem mindig olyan friss és ropogós, mint képes Bibliákban, a levelezőlapokon, vagy a Facebookra posztolt csilli-villi gif animációkon! Egy kedves kis kép helyett lássuk a valóságot. Az Isten a maga végtelen szeretetétől vezérelve olyannyira alámerül a maga által teremtett világba, hogy a világtörténelem legnagyobb eseménye egy istállóban kap helyet! Döbbenetes az a tény, hogy ekkora szeretet és alázat van az Istenben!

A második dolog, amit látnunk kell, az Jézus személye, születése. Jézus gyermekként született meg. Nem spórolta meg az emberlét állomásait. Nem lett egyből felnőtt és nem lett azonnal mester. Hanem ahhoz, hogy mi igazán megérthessük őt és igazán magunkénak érezzük az ő üzenetét, teljesen emberré, teljes emberré lett. Érte rossz és jó, gyászol temetésen és örült lakodalomban, nem "bliccelte el" az emberélet egyik szeletét sem. Mégis a maga emberségében csoda, ahogyan és amiként történt az ő születése. Jelek voltak mindenütt, hogy itt valami több történik, mint elsőre látszik.

A harmadik állomásunk ezen az úton: a gyermek Jézus. Egy újszülött. Szerintem mindannyian tudjuk, hogy egy gyerek, főleg egy újszülött, mennyi munkával és energiával jár. Folyamatosan ott kell lenni mellette, a gyermek pedig folyamatosan dolgoztatja a szüleit és a környezetét. Mindenki azon igyekszik, hogy a gyermeknek jó legyen. És akármennyire is így lehetett Jézussal is, már itt, már itt a jászolban kiviláglott, átragyogott Lukács írásán, hogy ő nem azért jött, elsősorban, hogy dolgoztasson bennünket, hanem hogy ő szolgáljon nekünk. (Mt 20,28) Mert ez a betlehemi csecsemő ugyanaz a Jézus, aki később bármit hajlandó volt bevállalni az emberiségért, és meghozta a végső áldozatot a kereszten. Nem véletlen az az állítás sem, hogy a karácsony a húsvét fényében kapja meg a valódi jelentését.

Milyen jó, hogy így ma együtt vagyunk! Milyen jó ez a közösség! Jó együtt ünnepelni, énekelni, ajándékozni, találkozni. De tudjuk, hogy miért vagyunk ma itt? Hogy mi az oka annak, hogy ezen az estén együtt vagyunk, mégpedig a templomban? Most már tudjuk, mert útitársként egy megjártuk és megtapasztaltuk. Igen, Jézus személye és érkezése az ünnep mozgatórugója. Ott lapul - sokszor talán elrejtőzve, észrevétlenül - az ajándékaink között Isten ajándéka, a legnagyobb ajándék: Jézus. De ezt az ajándékot, őt, nem kézbe, hanem szívbe kell venni. Mert ez a kisbaba, azért jött, hogy bennünket megmentsen, és Istenhez vezessen. Ő nem egy tanítás, nem egy elvont fogalom, de nem is erkölcsi-etikai tételek, szabályok gyűjteménye, hanem élő és valóságos személy, aki az életünk része és ünnepe szeretne lenni. Legyen ez így! Ámen