Kommentár nélkül (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Advent 2. vasárnapja, 2015.12.06.)
textus:
Ézs 63,15-64,3
„15
Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol
van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért
vonod meg tőlünk? 16 Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem
ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi
atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. 17 Miért
engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a
szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj oda ismét a
te szolgáidhoz, a törzsekhez, melyek a te örök tulajdonod! 18 Kis
időre elfoglalták szent néped birtokát, szentélyedet
ellenségeink taposták. 19 Olyanok lettünk, mintha sohasem
uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el
minket. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy
meginogjanak előtted a hegyek!
1
Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a
vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled
a népek, 2 ha majd váratlanul félelmetes dolgokat művelsz: ha
majd leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek. 3 Soha senki
sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna
isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”
A
jó pap holtig tanul. - tartja a mondás. De ez nem csak a papokra
igaz. A „life long learning”, azaz az élethosszig tartó tanulás
már szinte közhelynek számít. És bizony nem csak a munkahelyeken
kell az embernek mindig mindennel, a legkorszerűbb dolgokkal is
tisztában lenni, hanem a mindennapi életben is tartani kel a
tempót, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk lévő világot és
az újabb és újabb nemzedékeket. Őrült tempóban újulnak meg a
technikai vívmányok is. Vannak közöttük rosszak, de többségében
jók, csak jól kell tudni élni vele.
A
számítógép világában ma az egyik meghatározó tényező a
videómegosztás. Az emberek felteszik, megosztják, népszerűsítik
a saját maguk, vagy mások által készített videó felvételeket a
lehető legkomolytalanabbaktól, a legkomolyabbakig. Én magam is ha
nem is rendszeresen, de készítek videókat és fel teszem az
internetre. Bár azt kell mondjam inkább csak fogyasztó vagyok. Sok
videót nézek meg, akár kikapcsolódásképpen, akár
tanulásképpen. Igen, tanulásképpen, mert ezek között a videók
között rengeteg az olyan, ami valamit megmutat, megtanít,
elmagyaráz. Vegyük például a főzést. Rengeteg főzős videó
van a neten. Ha egy étel megtetszik és el szeretném készíteni,
vagy szeretném, ha a feleségem elkészítené, akkor a legjobb út
ahhoz, hogy ne rontsuk el, hanem elsőre is sikerüljön az, hogy
megnézzük, valaki más már megfőzte-e és tett-e fel ilyen
videót. És, azt kell mondjam, nem sokszor csalódtunk. Mert igen,
elolvashatnám a szakácskönyvben, talán még kép is van róla
benne, de az mégsem ugyanaz. Mert van, hogy hiába követem minden
egyes szavát a leírásnak nem úgy sikerül a dolog ahogyan
kellene. De ha látom is a gyakorlatban, hogy hogyan kell, és ott a
végeredmény, akkor biztos lehetek benne, hogy nekem is menni fog.
De ez utóbbi állítás nem csak a főzésre igaz, hanem a
barkácsolástól kezdve a házépítésig minden helyzetre.
Mert
bizony (ahogyan a szakácskönyv esetében) az elmélet sokszor igen
más, mint a gyakorlat és a kettő nem fedi egymást. Valamit tudok,
vagy megtanulok, elméletben, de a gyakorlat sokszor egészen mást
mutat, mást követel. Az élet számtalan területén a gyakorlat
szinte áthúzza az ember számításait! És bizony ez igen zavaró
és igen kétségbeejtő tud lenni az elmélet és a gyakorlat
közötti radikális különbség!
De
a legkétségbeejtőbb talán az, amikor az ember a hitében
tapasztalja ezt meg. Amikor a Biblia ezt vagy azt írja, de mintha
nem úgy lenne a gyakorlatban, vagy amikor az Isten ezt vagy azt
ígéri, de nem úgy tűnik, mint ami megvalósul.
Izrael
népe, Ézsaiás próféta időszakában, is ezzel szembesült.
„Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak
nevezünk. Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? […]
Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha
nem rólad neveztek volna el minket.” - írja az ige. Igen,
elméletben az Isten az, aki uralkodik a világban, mégis annyi
minden van, ami úgy tűnik csupán a káosz szüleménye. Mint az
európai válság, a közel-keleti helyzet, a világpolitika, vagy
éppen a Magyarországon alakuló politikai események. Mert igen,
olvassa az ember a Bibliát, hallgatja az igehirdetést, az
"elméletet" az Isten szeretetéről, amiről én is
különösen sokat szoktam beszélni a gyülekezetben, de a gyakorlat
– úgy tűnik – mást mutat! Vagy sokszor azt érezzük – és
erre nagyon hajlamosak a magyarok – hogy mindenfelé csak ellenség
vesz körül bennünket és sehonnan nem kapunk támogatást. Ezt
gondolja sokszor az ember a lakóhelyén, a városában, falujában,
vagy éppen az egész ország tekintetében. Nem különleges ez a
gondolat. Izrael is pontosan így gondolkodott akkoriban: „Ahogy a
tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet,
úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a
népek, ha majd váratlanul félelmetes dolgokat művelsz: ha majd
leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek” Mégis azt kell
mondanunk, hogy az Isten elmélete (ígérete) az minden esetben
gyakorlattá (cselekvéssé) válik! Csak sokszor nem akkor és nem
úgy, ahogyan mi várnánk.
És
hogy miből következtettem ki ezt? Abból, amit ebben a szakaszban
olvastunk és tapasztalatból.
Az
első és legfontosabb dolog az az, hogy a jelen helyzetben is és
szinte minden probléma és gond esetén, hajlamosak vagyunk máshol
keresni a probléma forrását, mint ahol van. Mert számos esetben
az amikor az ember nem érzi maga mellett az Istent és nem "látja"
maga mellett harcolni, az nem azért van, mert az Isten nem harcol
értünk. Az Úr igenis minden egyes percben küzd értünk, csak
éppen a jó helyen és a jó csatatéren! Mert ő - velünk
ellentétben - pontosan tudja, hogy hol kell értünk harcolni! Mi
vagyunk azok, akik rossz helyen küzdünk! Mert a keresztény
embernek tudnia kell és szívébe kel vésnie, hogy az igazi
ellenség az sohasem egy földi hatalom, egy emberi konfliktus, vagy
éppen a másik ember, legyen az bárki, hanem a világban uralkodni
látszó bűn és halál! Az ezek ellen való közdelem, pontosabban
annak a tudata, hogy Krisztus már legyőzte ezeket, tud nekünk is
erőt adni a mindennapokban, hogy a bűn és halál tüneteit, legyen
az elnyomás, emberi gonoszság, kegyetlenség, kilátástalanság,
kétségbeesés stb., helyén kezelni tudjuk. És már ebben a
szövegben, ebben a Krisztusról szóló szövegben, amely
évszázadokkal megelőzte Krisztus születését, megtalálhatjuk,
azokat a útimorzsákat, amelyeket felszedegetve eljuthatunk a
Békesség Fejedelméhez, magához Krisztushoz. Őhozzá, akinél az
elmélet és a gyakorlat egyé és valósággá válik.
Igen,
mert Krisztus legyőzte a bűnt és a halált. Ezt olvassuk a Lukács
írása szerinti evangéliumban: „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy
kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején;
és semmi nem árthat nektek.” (Lk 10,19) Mert az igazi ellenség
nem a látható, nem az embertárs, hanem amit a szem már nem tud
érzékelni.
Izrael
számára a problémák és bajok olyanok voltak voltak, mint a
hegyek. Azt kívánta a nép bárcsak „meginoghatnának” ezek a
hegyek. Jézus mit mond: „Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és
nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha
ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a
tengerbe! – az is meglesz.” (Mt 21,21) A Megváltó a kezünkbe,
pontosabban a lelkünkbe adta mindazt, amire szükségünk van ahhoz,
hogy győzhessünk. Ahhoz, hogy a vége boldog legyen. Nem hogy
meginoghatnak a mi hegyeink, de a tengerbe is ugorhatnak! Mert bizony
nem csak Izraelnek, hanem nekünk is vannak jócskán
megmozdíthatatlannak és megmászhatatlannak tűnő hegyeink, melyek
előttünk tornyosulnak.
A
másik bátorítás, ami ebben a szövegben van, az biztos
vigasztalás élő reménysége! Ezzel kapcsolatban had' mesélje el
egy nagyon személyes történetet. Nem olyan régen volt egy
döbbenetes tapasztalatom. Az egyik reggel történt, hogy éppen
indulni akartam otthonról, amikor is erőteljesen rá kellett
szólnom Zoéra, a kislányomra. Nos, nem azért mintha ilyen gonosz
volnék, csak éppen ébredése óta olyan hisztis és kiállhatatlan
volt minden indok nélkül, amit már nem bírtam elviselni. Ahogyan
rászóltam legörbült a kis szája és pityeregni kezdett. És
bizony addig nem tudott megnyugodni, amíg én meg nem nyugtattam,
amíg én meg nem öleltem és azt nem mondtam neki: „Ne sírj, nem
haragszom rád, csak kérlek légy egy kicsit rendesebb, csöndesebb,
apa kedvéért.” És mihelyt ez megtörtént, Zoé megnyugodott,
elmosolyodott és játszott tovább.
Mert
igen, a kisgyermekekben és így Zoéban is benne van, hogy ugyan
vannak rossz pillanatok, vannak rossz helyzetek, amikor a szülő
nagyon kemény (és talán nem is értette, hogy mi a baj), de a
vigasztalás és a bátorítás is csak tőle, a szülőtől jöhet
igazán! Mert benne még ott van az az ősbizalom, hogy elfogadja a
jót és a rosszat is a szülőtől, mert megbízik benne, mert meg
van róla győződve, hogy végül a jót akarja. Ugyanígy bennünk
is ott kell, hogy legyen ez a gyermeki bizalom.
Nem véletlen az,
hogy Istent Atyánknak nevezzük és mi a gyermekei lehetünk. És
igen sokszor talán nem is értjük (ahogyan valószínűleg a másfél
éves kislányom sem értette hogy mi a baj), hogy miért "szól
ránk" keményen, miért vezet bennünket az Isten nehéz
helyzetekbe! De ahogyan a nagyon ismert zsoltár mondja: "ha a
halál árnyékának völgyében járok is nem félek semmi bajtól,
mert te velem vagy" (23. Zsoltár). Igen, mert van a halál
árnyékának völgye, van durva helyzet, van sötétség és
gonosz... De nincsen az a mélység, ahol ne lenne ott velünk a
Mindenható és ne fogná meg kezünk és ne küzdene értünk és ne
vigasztalna!
Végezetül
pedig hangozzon el az igehirdetési alapige utolsó mondata
mindenfajta kommentár nélkül: „Soha senki sem hallotta, fülébe
nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül,
aki ilyet tenne a benne bízókért.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése