Nem fóbia (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Ötvened vasárnap, 2016.02.07.)

textus: Péld 9,10

A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.




                A félelem rossz dolog. Az emberiség ősi és elemi érzelmei közé tartozik. Ez így van, mióta világ a világ és nem is hiszem, hogy ez változni fog, amíg mindennek vége nem lesz. Annyi mindentől lehet félni: a sötéttől, a haláltól, a orvostól, a hó végétől... és még sorolhatnám. A modern tudomány pedig megalkotott rá egy műszót, pontosabban egy felet, ami nem más, mint a -fóbia. És ez elé a sokat sejtető kis szócska elé pedig már szinte bármit be lehet rakni, ugyanis se szeri, se száma az élet és a természet azon aspektusainak, amitől félni képes az ember. Például a tériszony, az akrofóbia, vagy a bezártságtól való félelem a klausztrofóbia, vagy a pókoktól való félelem az aratnofóbia stb. stb. stb.

                „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” Úgy tűnhet, hogy a mai igénk egy új fóbiát fog bevezetni a többi közé. Isten félelme, azaz az istenfélelem = istenfóbia? Talán a Mindenható nem más, mint még egy "dolog", még ha nagy is,  amitől félni lehet, vagy félni kell? Ugyan dehogy! Sokan félreértették a fogalmat "istenfélelem", főleg ha pl. egy ilyen mondatban hangzik el: "nem féled az Istent!". Mert itt nem arról a rettegéssel terhes félelemről van szó, amit a tériszonyos a magasban érez, vagy aratnofóbiás, ha meglát egy pókot. Mert az istenfélelem nem más, mint annak a felismerése, hogy mennyivel hatalmasabb és mennyivel nagyobb és szentebb az Isten az embernél. Mint amikor az ember mellett elmegy egy hatalmas jármű, egy kamion, vagy kombájn és az ember olyan kicsinek és gyengének érzi magát mellette, vagy amikor megállunk egy hatalmas épület előtt és felnézve olyan aprónak tűnünk mellette. És persze minden példa sántít, de hát valami ilyesmiről van szó, amikor az élő Istennel találkozunk. És hogy van e benne félelem? Persze hogy van, hiszen a Mérhetetlen Mindenható az ember számára - teljes egészében  - felfoghatatlan, de ez nem rettegés, hanem csak a helyünkre találás az Istennel való viszonyunkban.

                „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” És ha helyünkre találnunk az Isten oldalán, akkor ott kezdődik a bölcsesség. Milyen érdekes, hogy nem a hit, vagy a bizalom az ami itt előkerül, hanem pont a bölcsesség. Mert bizony a bölcsesség is egy azok között a dolgok között, amit az Istenben megkaphatunk. Mert az Isten egységes egésszé teremtette az embert, aminek nem csak a lélek és a hit, hanem a test és a bölcsesség is a része. Az egyház sokszor a gondolat útjában állt, pedig ebből az igéből is kitűnik, hogy Isten a legnagyobb inspiráció és mozgató erő nem csak a lélek, de az elme számára is. Sokan az egyház történetében eretneknek és elvetendőnek tartották a szabad gondolkodást és szent együgyűséget hirdettek. Pedig az Isten nem akarja, hogy együgyűek legyen, hanem azt, hogy 1 ügyünk legyen, azaz az Ő félelme és az ő megismerése legyen életünk motorja.

                Ezt mutatta meg egészen nyilvánvalóan Jézuson keresztül. Mert Jézus volt az, akiben ott lakozott az Isten teljessége és ő volt az, akin keresztül igazán megmutatta, ha úgy tetszik kinyilatkoztatta magát. Mi volt a mai vezérigénk, amit az istentisztelet elején felolvastam, mintegy mottóként? „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak.” - mondta Jézus a tanítványoknak. (Lk 18,31) A Golgota és a kereszt felé kell hogy forduljon a tekintetünk. Már ráléptünk arra az útra, amely a húsvét felé vezet. Jézus Krisztus áldozata és győzelmes feltámadása felé. Igen, így mutatta meg legjobban magát az Úr nekünk. Ebben a hatalmas, de egyben alázatos, áldozatban.

                Mit gondolunk, az az Isten, aki így mutatta meg magát, az azt akarná, hogy egy fóbia legyen a hitünk és bölcsességünk alapja? Ugyan dehogy. Hanem a szeretet. Mert, kedves testvérek, a szeretet az alapja az istenfélelemnek, az Istennek a szeretete. És - ezt követően - ebből táplálkozik a mi szeretetünk Őfelé.

                A böjtelő lezárásaképpen búvárkodásra hív bennünket az ige. No, nem tengerbe, vagy folyóba, tóba, hanem az Isten mélységeibe. Arra hív, hogy hitünkkel megragadva az Istent, kezdjük el és akarjuk őt megismerni. Megismerni a vele való kapcsolaton keresztül, az igén keresztül. Mert ez a kezdete a bölcsességnek. "a Szentnek a megismerése ad értelmet." Értelmet is ez adhat. Nem csak agyi szinten, hanem cél és perspektíva szintjén is. Mert az Úrban való elmélyedés célt adhat, legyünk bármilyen céltalanok is.

                Ezen felül pedig ahogyan jobban megismerjük az Urat, jobban megismerjük magunkat is. Eligazodunk az életben, hiszen kapunk egy olyan biztos pontot, ami által viszonyítani, értékelni tudjuk a mindennapi élet dolgait. És még gyógyulhatunk is. Mert az Úr nem hogy nem fóbiával akar bennünket terhelni, de segíthet legyőzni a félelmeinket is („Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2Tim 1,7). Kérhetjük, hogy szabadítson meg az aggodalmaskodástól, a félelmektől a bűnöktől, a terhektől.

                Vessük bele magunkat az Ő megismerésébe, kérjük szabadítását bátran hiszen Ő biztat erre bennünket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)