Ünnep-nem ünnep (Ünnepi beszéd, Az Első és Második Világháborúban elhunyt hősök napja, Noszlop, 2016.02.06.)

textus: Jn 15,13

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”

Ünnepelünk ma? Nem, inkább fejet hajtunk és emlékezünk. Semmi örömteli sincsen abban, hogy veszteséget szenvedtünk, és semmi ünnepelni való nincsen a szinte minden magyarországi városban és községben megtalálható emléktáblákon vagy emlékoszlopokon, szobrokon sorakozó hosszú névsorokban. 

Mégis ünnep ez a mai nap, mert mi itt vagyunk, és azok lehetünk akik. Azon a helyen, azon a nyelven, abban a kultúrában. Ez ezeknek a neveknek és a mögöttük lévő nagyon is élő embereknek, és az áldozatuknak hatalmas szerepe volt/van ebben. Mert elvetyenghetünk azon, hogy van-e igazságos háború és vajon ezek a világégések azok voltak-e! Azon is elgondolkodhatunk, hogy vajon ki volt a valódi agresszor ezekben a képletekben, és milyen szerepe volt mindebben hazánknak. De mindez a tényen nem változtat, a veszteséget meg nem történtté nem teheti. Megtörtént és úgy, ahogy. Ők - akikre emlékezünk - pedig az életüket adták ezért, hazájukért, családjaikért, barátaikért.

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”

Jézus ugyanezt tette, de nem egy nemzetért, területekért, vagy ideológiákért, hanem az egész emberiségért. Őértük és miértünk is. És nem a másik ellen harcolva, hanem a bűnt legyőzve, kitágította Isten országának határait olyannyira, hogy bárki bemehessen és mindenki elférjen, aki csak akar!

Már csak egy kérdés maradt: Mi a célunk ma? Hogy újabb oszlopokat, emléktáblákat állítsunk, újabb kígyózó névsorokkal? Nem hinném. De talán az egy jó cél lehet ma, hogy kinyilvánítjuk: nem akarunk többé ilyet! És ennek - meggyőződésem szerint - az egyetlen útja, maga Jézus útmutatása és szolgálata lehet. Adná Isten, hogy erre lépjünk rá!