Valami megváltozik (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Böjt 2. vasárnapja, 2016.02.21.)

textus: 1Thessz 4,1-8

„1 Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. 2 Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6 és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7 Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8 Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.”

Az elmúlt időszakban sok fontos fogalomról beszéltünk. Beszéltünk az istenfélelemről, arról, hogy Jézus milyen főpap, hogy mi a bölcsesség az Úrban... stb. Mind komoly témák voltak, amelyek egy célt szolgáltak, mégpedig azt, hogy fejlődjünk. Nem testben, hanem az Isten megismerésében és a keresztény élet dolgaiban. Mert bár sokan úgy gondolják, hogy a hit és a kereszténység, az egyház egy maradi, statikus valami, ami letűnt korok véletlen maradványa, de nem így van! A hívő élet: kapcsolat. Mégpedig nem mással, mint a Szentháromság egy igaz Istennel. És mint minden kapcsolat ez is fejlődik, vagy legalábbis fejlődnie kellene és lehetőleg nem vissza, hanem előre.

Ma egy újabb fogalommal kell megismerkednünk, ami alapvető a keresztény életünk szempontjából. Ez a megszentelődés. Ha találgatnunk kellene, akkor mit mondanánk, mit jelent ez a szó? [...] Ez a fogalom a második lépés. Az első a megtérés, amikor az Isten rátalál az emberre és megszületik a közösség Isten és ember között. Olyan közösség amely Isten szeretetén alapszik és közös akaratból táplálkozik. A második lépés pedig a megszentelődés. Ami nem jelent mást, mint hogy az ember az Isten útján járva, az ő akaratát követve él. Már megismerte az Urat, már tud a szeretetéről, már ott a kapcsolat, de ennek a kapcsolatnak egyenes következménye kell, hogy legyen a megváltozott élet. Jó irányba, persze. Mert, ha Jézus a megváltóm, akkor nem élhetek úgy mint annak előtte. Már tudom, hogy ő jót akar nekem, így kész vagyok követni az útmutatását. Már csak ha magát a szót nézzük, az is segít nekünk. Megszentelődés: a „szent” szó van benne. Itt magasságos Istenről van szó. Ő a „szent”, sőt „Szent”, sőt „A SZENT”.

Az ige arra bátorít ma bennünket, hogy lépjünk rá a megszentelődés útjára. Mert ne gondoljuk azt, hogy a ha valaki vallásos, akkor már meg is szentelődött. Ez nem egy pillanat műve, hanem egy élethosszig tartó tanulás. Mert nem állandó statikus dologról van szó, hanem fejlődésről. Ezért adta nekünk egyházunk ezeket az igéket, hogy többet és jobban értsünk hitünkből, s, hogy biztasson engedelmességre Isten akarata, az ige iránt.

Pál a házasság példáját hozza elénk a megszentelődés kapcsán, mint egyfajta katalizátort, jelzőberendezést, lakmuszpapírt. Egy részt, mert mindig is a párkapcsolatban való viselkedés jól jelzi egy adott személynek az irányultságát, lelkületét, Istenhez tartozását, másrészt pedig a házasságnak az egyik alapköve, sőt talán igazi összetartója, alapértéke, a szereteten-szerelmen kívül, a hűség. És megszentelődésnek szintén az alapja a hűség, az Úr iránti hűség. Mert akkor lehet igazán fejlődni, igazán és jobban megismerni az Urat, az Ő útján járva, ha mindezt hűségesen tesszük, azaz kiálljuk az idő és kizárólagosság próbáját. Magyarul mondva, szánunk rá időt, hogy odafigyeljünk az Úrra, tanulva tőle, követve őt! Másrészt pedig akkor, ha ebbe a kapcsolatba nem hozunk be mást! Nem lehet más, akit az Úr helyére akarunk ültetni, az életünkben, de még közelébe sem. Persze ez is komoly tanulási folyamatot igényel. 

Sokaknak problémát jelent az, hogy Jézus legyen az első helyen az életükben, mert „a családomat, a páromat, a házastársamat, a gyerekeimet jobban szeretem”. Nem, Jézus felé nem ugyanazzal a szeretettel kell közeledni, mint a párom, vagy a családom, vagy a barátaim felé. Ő nem a párom, gyerekem, az unokám, ismerősöm akar lenni, hanem az ÚR az életemben. És ez a fontos: ne más legyen az Úr az életem felett, hanem ő. Ő legyen az, akinek a szavára végsőleg hallgatok, akinek a szava az utolsó szó! És az első is!

Itt ír Pál egy olyan fogalomról is, hűség ellentéte, a paráznaság. Sokszor mondjuk ki, hiszen benne van a Tízparancsolatban is. Ez egy széles jelentésű fogalom, de leginkább hűtlenségként értelmezhetjük is. A biblia használja szexuális visszaélés, erőszak, aberráció jelentésben is, de használja akkor is, amikor Isten népe elfordul a Urától és mást, vagy másokat kezd „istenként” tisztelni. Bálványok, más emberek, uralkodók, politikai irányzatok, ideológiák, a pénz, a hatalom, és még sorolhatnánk azt, hogy mi mindent tud az ember „istenné tenni” az életében. És nem szolgálhatunk két úrnak. (Mt 6,24) Csak egy Urunk van és csak egy Urunk lehet!

És mint a jó házasság, ahol nem a birtoklás és az erőszak-játszma az úr, hanem együtt megélendő szeretet, úgy az Istennel való kapcsolatban és megszentelődésben is így van. Tanulás, csiszolódás, megismerés, változás. Az Úr úgy teremtette meg a világot és benne bennünket, hogy a megszentelődés útján legyünk igazán otthon. Ahogyan Luther írja a Kis Kátéban (tartalmilag idézek): Legyen bennünk az Isten országa.