Nem, nem, hanem... (prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök, Húsvét utáni 2. vasárnap, 2016.04.10.)

textus: 1Pét 2,20b-25

„Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: 22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, 23 mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. 24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. 25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.”

Úgy gondoltam, mivel holnap (április 11.) költészet napja lesz, kezdjünk egy verssel, mégpedig – egészen különleges módon – egy gyerekvers részlettel.

„Hány keze van anyunak? Öt?
Amikkel mosogat, tereget, köt?
Vagy három? Vagy kilenc? Vagy tíz, és egy fő?
Vagy számold meg, ennyi? Nem, nem, hanem kettő?

Hogy jön nagymama mihozzánk által?
Elefántháton?
Vagy rénszarvasszánnal?
Vagy (mivel a gyaloglás nem bírja szusszal)
helikopterrel? Nem, nem, hanem busszal.

Mit kell tenni a virággal, ha kókadt?
Vinni neki finom ennivalókat?
Biztatni?
>>Te virág, magadat bízd el<<?
Nem, nem, hanem meg kell locsolni vízzel.”

„Nem,nem, hanem” - ez a címe Varró Dániel egyik gyerekverses kötetének, amely lényegében egy nagy vers,  melyet kislányommal is szívesen forgatunk. Az a koncepciója a könyvnek, hogy verses formában állít hamis dolgokat egy-egy tárgyról, állatról, helyzetről, stb. majd kimondja, hogy „nem, nem”, azaz ez nem igaz, „hanem”... és itt pedig egy helyes állítás következik.

A Szentírásban is sok olyan részt találunk, amely ezen az elven alapul. Persze nem gyerekversként, nem játékos tanulás céljából, hanem az élet és az Isten mélységeinek megértése, megragadása okán. Mert sok olyan helyzet/dolog/viselkedés van, amit a bennünket körülvevő világ nyomása miatt alapvetőnek, vagy igaznak gondolunk, pedig valójában hamis, nem igaz. A Biblia pedig leírja, hogy „nem, ez nem így van, hanem...”. Jézusról olvasunk itt egy ilyen szakaszt. „Krisztus is szenvedett értetek […] ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött” Nem, nem! Jézus nem úgy tett, ahogyan azt alapvetőnek gondolnánk, mert, amikor igazként szenvedett, akkor nem visszaütött, nem harcolt a kínzói ellen.

„Hanem…?” - kérdezhetnénk. Hanem valahogyan egészen máshogyan tett. Nagyot tévednénk, ha Jézust az egész passióban, szenvedéstörténetében passzívnak, vagy éppen pacifistának gondolnánk. Jézus komolyan és a végsőkig harcolt, de nem a kínzói, vagy más emberek ellen, hanem pontosan értük! És értünk! A halál és a bűn ellen, az emberekért. „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” - írja az ige. Hatalmas munka volt ez Megváltónk részéről, amit teljes egészében, – és gyorsan hozzáteszem – sikeresen véghezvitt!

A húsvét utáni vasárnapok célja az, hogy kicsit kibontsák a húsvét üzenetét. Így volt ez a múlt héten is és így van ez ma is. „Misericordia Domini plena est terra…” - azaz „az Úr szeretetével van tele a föld”, ez a mai vasárnap neve, s üzenete. Az Isten szeretete olyan, ami bármin, bárkin, és bármilyen helyzeten keresztül áradhat, megvalósulhat. És talán a legnagyobb „hanem” pont ez: Jézus szenvedésén és halálán át mutatkozott meg a legtisztább isteni szeret!

Nem olyan régen kaptam meg egy kommentelőtől, hogy milyen botrányos és provokatív egy kivégzőeszközön lógó ember látványa (ti. Jézus a kereszten). És gondoljunk csak bele,… végül is igaza volt, valóban botrányos és provokatív. Csakhogy nem azért, amiért ez a bizonyos személy gondolta. Nem azért, mert csúnya látvány, nem azért, mert halál van rajta, nem azért mert ha egy TV műsorban menne akkor 18-as karikát kellene rakni a képernyő aljába… Hanem? Hanem azért, mert ez kellett és így kellett ahhoz, hogy mi emberek békében lehessünk az Istennel! És, hogy mindez nem egy haragvó isten vérszomjának kielégítésére szolgált, hanem az Isten szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. És ha az ember erre rádöbben, ha ez megérint, akkor már nem a halált, a kivégzést, az emberi gonoszságot és 18-as karikát lát az ember, féltő szeretetet, áldozatkészséget, és főleg…: életet és győzelmet! Mert ebben az eseményben, ebben a jelben élet és győzelem van!

És a keresztből reménységet, erőt tudunk meríteni,... és példát venni. Így érthető meg az a másfél mondat, amivel az egész alapige kezdődik: „Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el…” Mert itt nem arról van szó, hogy a kereszténység vagy a Krisztus követés valamiféle önsanyargató, mazochista vallás lenne, ahogyan azt sokan hiszik, hanem arról van szó, hogy a Jézus követő, aki mestere nyomdokán jár, óhatatlanul is másképpen cselekszik, másképpen viselkedik, mint ahogyan az a világban látható, tapasztalható, tanulható. És emiatt bizony nem – sok esetben – nem fogják megdicsérni, nem fogják megveregetni a vállát, hovatovább bajba kerülhet emiatt, szenvedések érhetik. És fogják is… De mit mond az ige? Azt, hogy ez ezzel jár. Ha nem vagy olyan mint a többi, akkor azt a „többi” nem fogja jó szemmel nézni. De amikor így cselekszel, a jót cselekszed és ezért rosszat kapsz cserébe akkor tudd, hogy Megváltód ösvényére léptél, amelyen akkor is az Isten szeretete és kegyelme az úr, ha az botrányos és provokatív!

Ó, bárcsak erről ne csak beszélni tudnánk, hanem megélni is! Mert ha így lenne, és imádkozzunk azért, hogy így legyen, akkor igaz lesz ránk az igénk utolsó mondata: „Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” Út és hely, otthon és biztonság, az Isten kezében rejtőző élet. Ennél többet nem is lehet kívánni! Ámen