Na, most akkor melyik?! (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2016.08.07.)

textus: Lk 18,9-14

„9 Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: 10 Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. 11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. 12 Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. 13 A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! 14 Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Az emberből nagyon sok mindent megmutat az, ahogyan beszél. A stílus, a jelleg, a szavak és a mondatok használata, a hangsúlyok, a kiejtés stb. Én amikor Budapestre kerültem a kétezres évek elején akkor az egyik kedves szórakozásom volt, hogy gyűjtöttem különböző dolgok elnevezéseit. Az egyetemen ugyanis az ország minden tájáról érkeztünk, sőt még azon túl is. És bizony voltak olyan dolgok, amiket teljesen másképpen hívtunk. Ilyen volt például a kenyér vége: ezt egyesek csücsöknek, serclinek, domónak, a kenyér sarkának nevezik. De még sorolhatnám.

Jézus beszédéből is sokan következtettek. A kiejtése, beszédstílusa és jelleg ahogyan beszélt, ahogyan fogalmazott, ahogyan átadta az Isten üzenetét az embereknek, mind-mind elárult valamit róla. Volt, hogy meg is botránkoztak azon, ahogy, vagy éppen,  amit mondott. 

Jézus beszédének egyik legjellegzetesebb formája - a fent említett szempontokon túl - a példázat volt. Elmondott egy történetet, amibe beleszőtte a mondanivalóját. Ezt nem azért tette, hogy misztikusabb, hogy körmönfontabb legyen, vagy hogy különcködjön, hanem azért, hogy jobban megértsük, hogy mit szeretne nekünk átadni.

Ma is egy példázat van előttünk, két emberrel. Ez a két ember a templomban van. Az egyik szereplőnk egy farizeus, a másik meg egy vámszedő. A kor emberének szemében, vallási szempontból, a társadalom két véglete. A farizeus, a vallásilag feddhetetlen ember, aki megfizeti az adót, ismeri az Írásokat, templomba jár, egyszóval rendes ember, olyan jóravaló, nagyra becsült személy. A másik? A másik egy vámszedő. Aki nem elég, hogy beszedi a vámot, az adót (és fizetni senki sem szeret), még le is nyúl, mert hogy a vámszedők akkoriban abból gazdagodtak meg, hogy többet szedtek be, mint kellett volna, sokkal többet, saját zsebre! És ha ez még nem lenne elég, mindezt egy elnyomó hatalom, a Római Birodalom megbízásából tették, azok nevében, akik a Szentföldet elfoglalták és a népet sanyargatták, de legalábbis az önrendelkezéstől megfosztották.

A történet szerint ez a két nagyon különböző ember felmegy a templomba imádkozni. Már önmagában is biztató, hogy ez a két ember megfér egymás mellett a templomban, ennek is üzenete van. De erről, majd máskor. Szóval, mindketten imádkoznak ugyan, de az imádságuk nagyon különböző. Mit mond a farizeus: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. 12 Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.” Na, milyen rendes ember! Hálát ad, jó tesz, vagy legalábbis nem rosszat, igyekszik, fizet… Olyan ember, aki szívesen lennénk. De aztán ott van a vámszedő imája, azt se hagyjuk ki: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Milyen rövid, milyen tömör ima és milyen jól összefoglalja a lényeget: a vámszedő pontosan ellentéte a farizeusnak és valószínűség szerint tényleg elkövette azokat a bűnöket, amiket a farizeus feltételezett, ill. állított róla: rabolt, gonosz volt és parázna.

És itt jöhetne a várt tanulság, pl.: Legyél jó, tegyél jót, igyekezzél, meg ilyesmi. Ehelyett azonban ezt mondja Jézus: „Mondom nektek, ez [a vámszedő] megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz [a farizeus].” Pontosan az ellenkezőjét mondja Jézus, mint amit várnánk. Mi az, hogy a gonosz, kollaboráns, csaló vámszedő az igaz ember és a rendes farizeus pedig nem!?

Mielőtt azt a következtetést vonnánk le Jézus beszédéből, és ebből a példázatból, hogy itt valami nagyon nincsen rendben, Jézus badarságokat beszél, azelőtt ki kell jelentenünk, hogy Jézus nem cáfolt ebben a történetben semmit. Azaz nem mondta, hogy valójában a farizeus nem is tette meg mindazt a jót, amit állít, és nem mondta azt sem, hogy a vámszedő nem egy utolsó alak! Ez mind igaz volt. Jézus nem ítéli el a jó tetteket és nem támogatja a rosszakat. Bárcsak minél többen lennénk, akik úgy cselekszünk mint a farizeus! Bárcsak minél többen lennének rendesek, cselekednék a jót, és lennének rendben mind a világban, mind pedig az egyházban! Jézus nem vonta kétségbe a farizeus tetteit, azt nem. De az irányultságát, a szándékát, a motivációját azt nagyon is! Ezt olvassuk: „A farizeus megállt, és így imádkozott magában” A farizeus büszkén megállt a templomban és imádkozott „magában”. Nos, ha ezt a „magában”-t az eredeti görög nyelvből szó szerint fordítjuk le, akkor ez kapjuk: „maga felé”, „magának”. Tehát nem az volt a probléma, hogy a farizeus jót tett, hanem az, hogy amikor imádkozott, akkor felfedte a valódi szándékát, és kiderült, hogy nem is az Isten volt az imájának a „célpontja”, hanem saját maga! „Hú de jól csinálom!”, „Én vagyok itt a legjobb!”, „Hallod ezt Isten? Én ennyire jó vagyok!” Nem az volt a gond, hogy jól cselekedett, hanem az, hogy ennek eredményeképpen elfordult az Istentől és saját maga akart a maga "istenévé" válni.

És a vámszedő? „A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Távol, talán a templom végében, lesütött szemmel állva döbbent rá, hogy abból a mélységből, amiben ő van, csakis az Úr tudja kirángatni! Hát ezért ő az igaz és nem farizeus.

Szép-szép – mondhatnánk – de én nem vagyok olyan gonosz, mint a vámszedő és nem is vagyok olyan önimádó, mint a farizeus, akkor nekem mit mond Jézus, én mire következtethetek az ő beszédéből, mit tanulhatok tőle? Két dolgot. Egy: Mindannyian mélységben vagyunk az Isten nélkül. Nincsen sekély gödör, amiből kimászok és mély, amihez már az Úr kell! Minden egyes élet csakis Jézus Krisztus által kerülhet az Isten színe elé! Kettő: Nincsen az az érdem, ami segítene felkapaszkodni a mennybe! Nem lehet piros pontokat gyűjtögetni az Istennél. Minden jó tett következmény lehet, amit azért teszek, mert hiszem, hogy az Isten – Krisztus által – olyannak fogad el, amilyen vagyok és Őérte gyermekévé fogad!

Micsoda üzenet ez a mai! Jézus beszéde, amiből oly sokra lehet következtetni, újra és újra közel visz minket Istenhez, épít és békességet, vigasztalást a nehéz időkben! Bátorodjunk fel arra, hogy napi szinten foglalkozzunk vele, mert csak Jézus beszéde az, amin tájékozódni tudunk ebben a világban, s azon túl is! Ámen