Válogatott módszerek (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2016.08.14.)
textus: Mk 7,31-37
„31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át
a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 32 Ekkor
egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a
kezét. 33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket
fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34
azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá:
Effata, azaz: Nyílj meg! 35 És megnyílt a füle, nyelvének
bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.
36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de
minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 37 és
szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit
tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák
beszéljenek!”
Az emberek többsége nagyon ferde szemmel néz a különböző
alternatív gyógyászati eljárásokra.
Rengetegféle gyógyító kúra, gyógyító személy,
eljárás, tisztítás (és még ki tudja mi) létezik. Igazából
magam sem vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal, csak innen-onnan
hallottam róluk. Még talán azt tudom mondani, hogy a gyógyfüvek,
meg gyógynövények az oké, hiszen mióta világ a világ az emberek
használják őket (én is), de ott vannak a gyógyító
kristályok, energizáló guruk, tisztító sámánok, ilyen vagy
olyan "csodaszerek"… Nem csoda, ha az emberek többsége nem bízik
az ilyesmiben. Józan paraszti ésszel belátható, hogy
ellenőrizetlen és valódi referenciák hiányában, megbízhatatlan
forrásból származó dolgok és módszerek ritkán vezetnek jóra. Eredményük mindössze annyi, hogy jelentősen vékonyabb lesz tőle a pénztárcánk. És persze tisztelet a kivételnek...
De talán a hókuszpókusz az, ami engem leginkább irritáló.
Amikor valaki úgy csinál, mintha csinálna valamit, de valójában
nem csinál semmit. És meglepő, de szerintem ebből van a legtöbb.
Kuruzslók és sarlatánok mindig voltak és mindig is lesznek.
A mai történetünk is - első olvasatra - egy kicsit ilyen
„szagú”. Hókuszpókusz, abrakadabra és készen is vagyunk.
Csak az a nagy különbség, hogy itt nem egy sarlatán cselekszik,
hanem maga Jézus. De mi is történik itt valójában? Van egy beteg ember, egy süketnéma, akit Jézushoz visznek, ő pedig aki félrevonja őt. És innentől kezdve egész
bizarrá válik a történet: „Jézus félrevonta őt a
sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve
megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és
így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!” Micsoda eljárás
ez? - kérdezhetnénk. Beledugni más fülébe az ujjunkat. A
kislányom Zoé csinál ilyesmiket, 2 évesen, most amikor felfedezi
a saját és mások testét,… na de felnőtt ember?! Ráadásul,
ami ezután jön még gusztustalanabb! Jézus az ujjára köp és így
érinti meg a beteg nyelvét! Eleve köpködni se egy gusztusos
dolog, de belenyúlni más szájába, az meg egyenesen inzultálás,
zaklatás!
Ha nem a Bibliában lenne ez a történet és nem Jézus tette
volna, hanem ma történne meg, és más tenné, akkor biztos, hogy
minimum közfelháborodás, de lehet, hogy rendőrségi
ügy is kerekedne belőle! Azonban itt nem a szokásos vég következett be, hogy
csiribú-csiribá és nem történik semmi, hanem bármilyen
hihetetlen, de siker koronázza Jézus "ténykedését" és a süketnéma
meggyógyul! „Csupán” egy áldást akart (a „tegye rá a
kezét” ezt jelenti), de gyógyulást kapott. De miért így?
Jézus sohasem tett semmit véletlenül, esetlegesen. Nála nem volt
ad hoc jellegű cselekedet, ő mindent okkal és céllal csinált. És
ennek a módnak is célja volt. Amikor Jézus ilyen radikálisan –
és objektívan nézve – felháborítóan cselekszik, ami akár meg
is botránkoztathat minket, akkor mindig a figyelemfelkeltés a
célja. Mert ez a tett, és a mód ahogyan
tette, minden korban, minden kultúrában, bármely földrajzi ponton
„kiveri a biztosítékot”. Olyan tett, ami meghaladja a
mindenkori ember ingerküszöbét, és nem lehet nem figyelni rá!
Jézus azért tesz úgy, ahogyan, hogy odafigyeljünk rá, mert
valami fontosat akar megosztani velünk. De mi lehet ez a fontos
dolog?
Bármilyen furcsa is, de Jézus ezzel a szimbolikus cselekedettel az
Isten hozzáállását az emberhez, hovatovább a szeretetét akarja
megmutatni. Mert az Isten jelenlétében gyógyulás van, lelki –
és bizony akár – testi értelemben is! A sok sarlatán, vajákos
és kétes módszer között ott ragyog az Isten szeretete, mint
gyógymód, a világnak, gyógymód az embereknek és személy
szerint nekünk is. Nem automataként, nem automatizmusként, akkor
és ott, ahol akarjuk, hanem kegyelemből az Ő jótetszése szerint.
Igen, vagy nem... Másrészt pedig ez a történet világosan
megmutatja, hogy nem lehet keretek közé szorítani, „dobozba
zárni” az Urat! Nem mondhatom azt, hogy ő csak így, vagy csak
úgy cselekedhet, mert bizony sokszor a legfelháborítóbb, vagy a
legszokatlanabb eseményeken keresztül teszi a legnagyobb jót. Mi
nem tehetünk mást – és higgyük el ez a legjobb – mint várjuk,
hogy megtegye úgy és akkor, ahogyan és amikor akarja. És ha
megtörténik, ha adja nekünk az ő gyógyító erejét, akkor az
teljes gyógyulás lesz, nem csak félig-meddig, hanem egészen. De
tudnunk kell abban is megnyugodni, ha nem jön. Kierőszakolni nem
lehet az Istennél semmit, de várni, remélni és imádkozni
igen.
És miért bízhatunk ebben? Miért bízhatunk az Isten szabadító,
gyógyító szeretetében? Azért mert a legnagyobbat már megtette,
amit megtehetett: elküldte értünk Jézust! Hiszen az Isten legnagyobb ajándéka saját maga! Jézusban magát adta az Isten. És Őáltala letehetjük a
terheinket és bűneinket, és benne békességünk lehet.
Az emberek pedig – akkor is és ma is – megérzik ezt, hiszen
megtapasztalható. „Milyen jó mindaz, amit tesz! ” -
mondták, akik tanúi voltak az eseményeknek. Nem a tett milyenségét, extrémitását hánytorgatták fel, hanem örültek a csodás gyógyulásnak. A
Biblia első lapjain a teremtéstörténetben azt olvassuk az Isten
minden egyes teremtő tette után, hogy mindaz amit tett jó! (1Móz[Gen] 1-2) És a gyógyítás után hangzott: „Milyen jó mindaz,
amit tesz! ”. Jézusban újjá teremtődhet az életünk és
nem „csak” a lelki, de ha Ő is úgy akarja, akkor a testi is! Ő
adjon hozzá hitet, reménységet és kitartást, hogy kivárjuk
annak idejét, de mindenkor megnyugodjunk akaratában bármi legyen
is az! Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése