Válogatott módszerek (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2016.08.14.)

 textus: Mk 7,31-37
31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! 35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. 36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!

Az emberek többsége nagyon ferde szemmel néz a különböző alternatív gyógyászati eljárásokra. Rengetegféle gyógyító kúra, gyógyító személy, eljárás, tisztítás (és még ki tudja mi) létezik. Igazából magam sem vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal, csak innen-onnan hallottam róluk. Még talán azt tudom mondani, hogy a gyógyfüvek, meg gyógynövények az oké, hiszen mióta világ a világ az emberek használják őket (én is), de ott vannak a gyógyító kristályok, energizáló guruk, tisztító sámánok, ilyen vagy olyan "csodaszerek"… Nem csoda, ha az emberek többsége nem bízik az ilyesmiben. Józan paraszti ésszel belátható, hogy ellenőrizetlen és valódi referenciák hiányában, megbízhatatlan forrásból származó dolgok és módszerek ritkán vezetnek jóra. Eredményük mindössze annyi, hogy jelentősen vékonyabb lesz tőle a pénztárcánk. És persze tisztelet a kivételnek...
De talán a hókuszpókusz az, ami engem leginkább irritáló. Amikor valaki úgy csinál, mintha csinálna valamit, de valójában nem csinál semmit. És meglepő, de szerintem ebből van a legtöbb. Kuruzslók és sarlatánok mindig voltak és mindig is lesznek.
A mai történetünk is - első olvasatra - egy kicsit ilyen „szagú”. Hókuszpókusz, abrakadabra és készen is vagyunk. Csak az a nagy különbség, hogy itt nem egy sarlatán cselekszik, hanem maga Jézus. De mi is történik itt valójában? Van egy beteg ember, egy süketnéma, akit Jézushoz visznek, ő pedig aki félrevonja őt. És innentől kezdve egész bizarrá válik a történet: „Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!” Micsoda eljárás ez? - kérdezhetnénk. Beledugni más fülébe az ujjunkat. A kislányom Zoé csinál ilyesmiket, 2 évesen, most amikor felfedezi a saját és mások testét,… na de felnőtt ember?! Ráadásul, ami ezután jön még gusztustalanabb! Jézus az ujjára köp és így érinti meg a beteg nyelvét! Eleve köpködni se egy gusztusos dolog, de belenyúlni más szájába, az meg egyenesen inzultálás, zaklatás!
Ha nem a Bibliában lenne ez a történet és nem Jézus tette volna, hanem ma történne meg, és más tenné, akkor biztos, hogy minimum közfelháborodás, de lehet, hogy rendőrségi ügy is kerekedne belőle! Azonban itt nem a szokásos vég következett be, hogy csiribú-csiribá és nem történik semmi, hanem bármilyen hihetetlen, de siker koronázza Jézus "ténykedését" és a süketnéma meggyógyul! „Csupán” egy áldást akart (a „tegye rá a kezét” ezt jelenti), de gyógyulást kapott. De miért így?
Jézus sohasem tett semmit véletlenül, esetlegesen. Nála nem volt ad hoc jellegű cselekedet, ő mindent okkal és céllal csinált. És ennek a módnak is célja volt. Amikor Jézus ilyen radikálisan – és objektívan nézve – felháborítóan cselekszik, ami akár meg is botránkoztathat minket, akkor mindig a figyelemfelkeltés a célja. Mert ez a tett, és a mód ahogyan tette, minden korban, minden kultúrában, bármely földrajzi ponton „kiveri a biztosítékot”. Olyan tett, ami meghaladja a mindenkori ember ingerküszöbét, és nem lehet nem figyelni rá! Jézus azért tesz úgy, ahogyan, hogy odafigyeljünk rá, mert valami fontosat akar megosztani velünk. De mi lehet ez a fontos dolog?
Bármilyen furcsa is, de Jézus ezzel a szimbolikus cselekedettel az Isten hozzáállását az emberhez, hovatovább a szeretetét akarja megmutatni. Mert az Isten jelenlétében gyógyulás van, lelki – és bizony akár – testi értelemben is! A sok sarlatán, vajákos és kétes módszer között ott ragyog az Isten szeretete, mint gyógymód, a világnak, gyógymód az embereknek és személy szerint nekünk is. Nem automataként, nem automatizmusként, akkor és ott, ahol akarjuk, hanem kegyelemből az Ő jótetszése szerint. Igen, vagy nem... Másrészt pedig ez a történet világosan megmutatja, hogy nem lehet keretek közé szorítani, „dobozba zárni” az Urat! Nem mondhatom azt, hogy ő csak így, vagy csak úgy cselekedhet, mert bizony sokszor a legfelháborítóbb, vagy a legszokatlanabb eseményeken keresztül teszi a legnagyobb jót. Mi nem tehetünk mást – és higgyük el ez a legjobb – mint várjuk, hogy megtegye úgy és akkor, ahogyan és amikor akarja. És ha megtörténik, ha adja nekünk az ő gyógyító erejét, akkor az teljes gyógyulás lesz, nem csak félig-meddig, hanem egészen. De tudnunk kell abban is megnyugodni, ha nem jön. Kierőszakolni nem lehet az Istennél semmit, de várni, remélni és imádkozni igen.
És miért bízhatunk ebben? Miért bízhatunk az Isten szabadító, gyógyító szeretetében? Azért mert a legnagyobbat már megtette, amit megtehetett: elküldte értünk Jézust! Hiszen az Isten legnagyobb ajándéka saját maga! Jézusban magát adta az Isten. És Őáltala letehetjük a terheinket és bűneinket, és benne békességünk lehet.

Az emberek pedig – akkor is és ma is – megérzik ezt, hiszen megtapasztalható. „Milyen jó mindaz, amit tesz! ” - mondták, akik tanúi voltak az eseményeknek. Nem a tett milyenségét, extrémitását hánytorgatták fel, hanem örültek a csodás gyógyulásnak. A Biblia első lapjain a teremtéstörténetben azt olvassuk az Isten minden egyes teremtő tette után, hogy mindaz amit tett jó! (1Móz[Gen] 1-2) És a gyógyítás után hangzott: „Milyen jó mindaz, amit tesz! ”. Jézusban újjá teremtődhet az életünk és nem „csak” a lelki, de ha Ő is úgy akarja, akkor a testi is! Ő adjon hozzá hitet, reménységet és kitartást, hogy kivárjuk annak idejét, de mindenkor megnyugodjunk akaratában bármi legyen is az! Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)