Örök-lét-fenntartás (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2016.09.04.)

textus: Mt 6,24-34

„24 Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

25 Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? 27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? * 28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? 31 Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32 Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33 Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. 34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Azt tettem észre, hogy az ember önkéntelenül is hasonlítgatja magát a másik emberhez. Ezzel alapvetően nincsen semmi gond, hiszen az ember mindig másokhoz képest tudja magát, és magához képest másokat meghatározni. Vegyünk egy példát. Megyünk az utcán és ha éppen nem máshol járnak a gondolatink, vagy nem nyomkodjuk a telefont, akkor ha szembejön valaki az utcán önkéntelenül is magunkhoz hasonlítjuk: „na nézzük, ő kövérebb/soványabb/csinosabb/csúnyább, látszólag gazdagabb/szegényebb/okosabb/magasabban kvalifikáltabb, vagy éppen alacsonyabban stb. mint én”. 

Ezzel nem lehet mit kezdeni ilyen az ember. De van ennek az összehasonlításnak egy mélyebb tudatosabb, de még mindig önkéntelen szintje például a szomszéddal, a munkatárssal, a baráttal, az ellenséggel és általában olyanokkal, akikre – valamilyen oknál fogva – jobban odafigyelünk, mint másokra. Tapasztalataim alapján az összehasonlítás alapja, - vagy ha úgy tetszik - platformja pedig általában négy nagy csoportba sorolható. Ez a négy pedig a kinézet, az anyagiak, a siker/sikertelenség és a viselkedés/életmód. Szerintem. 

De tágítsuk még jobban a kört. Szeretjük magunkat összehasonlítani másokkal, akár csoportos szinten is. Nem tudom, hogy ki követte a riói olimpia eseményeit, de ennek apropóján mostanában a nemzetek közötti összehasonlítás dívik, az olimpiai sikerek (vagy éppen sikertelenségek) kapcsán. 

Nem olyan régen belefutottam egy cikkbe, amely részleteiben taglalta azt, hogy a magyarok mennyi költenek létfenntartásra, azaz a fizetésnek hány százaléka megy el élelmiszerre, lakhatásra, közlekedésre és egészségügyre, arra, amire mindenképpen szükség van. ÉS mennyit költenek más európai, vagy nem európai országok. Magyarországon az emberek létfenntartásra (azaz élelmiszerre, lakhatásra, közlekedésre és egészségügyre) átlagban a keresetük 65-66%-t költik el. Persze tudjuk jól, hogy egyrészt nincsen olyan, hogy "átlag", másrészt pedig az "átlag" általában sok alacsonyabb és nagyon kevés tehetősebb embert jelent... De visszatérve a témához, az un. fejlettebb országokban (nyugat) ez akár a fele is lehet, százalékos arányban, mint errefelé (kelet).  Nem tudom ennek az adatnak a hitelességét ellenőrizni, de józan paraszti ésszel és egy kis megfigyeléssel észre lehet venni, hogy a mi környékünkön sokkal jobban megérzünk minden forintot, ami valami oknál fogva kiesik, mint máshol. Nem véletlen, hogy annyian kint vannak külföldön és nem kelet felé veszik az irányt... Az én öcsém is Londonban van, de szerintem nincsen a templomban olyan ember, akinek a családjában ne lenne olyan, aki „nyugaton” dolgozik.

És amikor annyira nehéz itthon, hogy sokan kényszerűségből elhagyják az országot egy jobb élet reményében, vagy éppen azért, hogy az itthon maradt családjukat eltartsák valahogyan, akkor kapunk egy ilyen igét vasárnapra: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”*

*(Megjegyzés: A "mammon" arámi eredetű szó, az anyagiak, birtokolható dolgok összefoglaló neve. Jézus szinte személyt farag az élettelen fogalomból - nem véletlenül - ebben a szakaszban.)  

Mégis hogyan gondolta ezt Jézus? Hát nem látja, hogy mi a helyzet? "Nem látod Jézus, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk? Hogy nekünk sokkal nehezebb, mint máshol?", "Sokszor kilátástalan minden, nem hogy előrelépni nem tud az ember, de inkább vissza kettőt!"; "Nem állíthatsz olyan lehetetlen választás elé, hogy a saját és szeretteim megélhetését, vagy Istent kelljen választanom!"; "Muszáj valamit pénz után futni, muszáj a gyereknek odatenni valamit az asztalra, és – felelős szülőként mondom – nem is mindegy, hogy mi az!”

Ahhoz, hogy ne tévedjünk el, meg kell vizsgálnunk azt, hogy PONTOSAN mit mondott Jézus. „Senki sem szolgálhat két úrnak” Itt „szolgálat” alatt ne a gyülekezeti szolgálatot, ne is a rendvédelmi, szervek, vagy az egészségügyiek szolgálatát értsük. Itt Jézus rabszolgamunkáról beszél. Isten pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, „a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre”, hangzik pár verssel később az igében. Itt nem egy ellehetetlenítő választás előtt áll a Krisztus követő ember, nem az Isten és a megélhetés, vagy a szeretteinkről való gondoskodás között kell dönteni, hanem arról, hogy ki az életem ura, hogy ki az, akihez tartozom. Mert a rabszolgamunkát kik végezték? Az urak tulajdonában lévő rabszolgák! Jézus mire akar itt rávilágítani ezzel? Arra, hogy választanom kell, de aközött, hogy kinek a tulajdona akarok lenni! Mert furcsa módon az, amit mindenek felett akarok, előbb vagy utóbb a rabjává leszek! Én, ha választanom kell, akkor én az Úré akarok lenni, az ő tulajdona, az ő kezében akarom tudni az életem, nem máséban, és főleg nem más (élettelen) dologéban!

A századik zsoltár ezt írja: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.” (Zsolt 100,2-3) Mert az Úrnak való szolgálat, és az Ő tulajdonának lenni jó! Sőt örömteli és boldog állapot! Ő alkotott minket, hát nem az a legjobb, ha ő is vezet…!

És mivel Jézus ezt nagyon jól tudta, ezért mondta azt: „ne aggódjatok” Nem azt mondta, hogy ne teremtsd elő, amire szükséged van neked és a szeretteidnek, hanem azt mondta, hogy „ne aggódjatok”. Egyrészt az aggódás nem segít, (Milyen frappánsan fogalmaz Jézus! „Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? ” - 27.v.), másrészt pedig van egy Urad, aki gondoskodni akar rólad! Én nem tudhatom, hogy hogyan, miként – és főleg – mikor, de akar az biztos!

De ha ne aggódjunk, akkor mit tegyünk? „Keressétek” - mondja Jézus. Keressük az Urat, szólítsuk meg, kérjük őt, hogy adjon meg mindent, amire szükségeünk van. mert mi benne bízunk és arra akarunk menni, amerre ő mondja. Sőt,az ige arra biztat bennünket, hogy  „emlékeztessük” (pl.: Neh 1,8a) az Urat ígéreteire, igéire, akár ezekre a szavakra, melyet Jézus mondott!

Most hallgassunk meg három igét, amely biztat bennünket az Isten gondoskodó szeretetében való bizalomra!

"De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." (Zsolt 127,2)

"Az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején."  (Zsolt 37,39)

"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsolt 23,5)

Imádkozzunk: Urunk, te megígérted, hogy szeretett szolgáidnak adsz eleget!  Hogy te betöltöd a szükségeinket, csordultig lesz a poharunk, amikor csak kell. Add meg nekünk mindazt, amire szükségünk van, amit ígértél! Ámen.