Szívbesítés szabadon (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap, 2016.09.18.)

textus: Ef 4,1-6
1 Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, 2 teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3 igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. 4 Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5 egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6 egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.

Mi teszi az embert emberré? Rengetegen fejtegették már a kérdést. Minden kor gondolkodóinak non plus ultra gumicsontja ez. És persze mindenkinek meg vannak a válaszai, gondolatai és érzései ezzel kapcsolatban. Az egyik nagyon hangsúlyos gondolat, ami tartja magát, és kulcsa lehet a válasznak, az a nyelv. Nem a testrészre gondolok itt, hanem a beszélt (és írott) nyelvre. Persze a természetben lévő élőlények közül a legegyszerűbbek is kommunikálnak, használnak valamiféle „nyelvet”, de olyan összetett, sokszínű és (majdnem) mindenre kiterjedő nyelv alkotására és használatára csak az ember képes. Én nem akarok itt voksot tenni e mellé a gondolat mellé, de meg kell hagyni, az egyik legfontosabb mérföldkő az emberiség történetében és fejlődésében a nyelv. Gondoljunk csak bele, mi az, amit először tanulnak a gyerekek, amikor iskolába mennek? Írni és olvasni. És mekkora öröm, a család számára, mikor a kisgyermek először megszólal! A mi szívünk különösen is nagyot dobbanhat ha a nyelvvel kapcsolatos fejtegetéseket hallunk, hiszen a magyar nyelv a Föld egyik legösszetettebb és legnehezebb nyelve. Éppen ezért oly sok mindenre alkalmas.
Az a jó – többek között – a nyelveben és különösen is a nyelvben használt szavakban, hogy bizonyos szintig, személyesen és egyedileg alakíthatók. Alkothatunk újakat, keverhetünk régieket, és ha ügyesen csináljuk, akkor mások még meg is értik, amit mondani akarunk. Emellett fűszerezhetjük is a nyelvet (és még mindig nem a testrészről van szó), mégpedig hangulattal, érzésekkel is. Ugyanaz a szó, ugyanis teljesen mást jelenthet, ha más érzelmet kifejező hangsúllyal mondom ki.
De a szavak jelentése úgy is változhat, hogy más környezetben mondom ki. Például ha azt mondom, hogy „körte”, akkor egy kertész számára a gyümölcs, egy villanyszerelőnek pedig az izzó jut eszébe. Ha azt mondom, hogy „hódítás”, akkor egy katonának egy elfoglalt terület, egy szerelmesnek a szeretett személy, egy hegymászónak pedig a hegy meghódítása ugrik be. Ha azt mondom, hogy „lép”, akkor egy túrázónak az előrevivő lépései, az orvosnak, vagy egészségügyi dolgozónak pedig az a bizonyos belső szervet jelenti a szó. És még sorolhatnám a példákat.
A hívő ember számára, akit Isten igéje és szeretete mozgat és alakít, sok szónak a jelentése változik meg. Vannak olyanok, amik pozitívról negatívra, de legtöbb talán éppen fordítva, negatívról pozitívra változik. Találkoztunk már ilyennel két héttel ezelőtt, amikor is arról beszéltünk, hogy az Úrnak tulajdonává lenni, az Ő tulajdona lenni egy jó, és nem egy áldatlan állapot.
A mai igénkben is találunk egy ilyen fogalmat. Ez pedig a fogoly. Nem a madár, hanem az állapot. Ha ezt meghalljuk, hogy „fogoly”, akkor alapvetően két dolog juthat eszünkbe: a börtön és a hadifogság. Ezek egyike sem kellemes, nem jó, sőt nagyon is rossz állapotok. Mégis a szakaszunkban Pál ezt mondja: „én, aki fogoly vagyok az Úrért”. Mégis itt mire gondol. Egyrészt gondol arra, ami a nyilvánvaló, hogy a hittéért fogságban van a római államgépezet intézkedése folytán, másrészt azonban úgy is ért(het)i, hogy „én, aki fogoly vagyok az Úrban”, azaz „a Úr foglya vagyok”.
Volt lehetőségem több ízben is büntetés végrehajtási intézetekben (magyarul börtönben) szolgálni és ott egészen másképpen hangzott volna ez a mondat. Talán el sem mondtam volna, mert az ott lévők nem tudtak volna elvonatkoztatni a saját helyzetüktől. (Persze lehet, hogy pont ellenkezőleg.) De ma, itt valami egészen mást jelent ez nekünk, mint egy börtönben, vagy mint általában. Mert Pál büszkén mondja mindezt. Büszkén és örömmel. Egyrészt, mert büszke arra, hogy az Úr útjáért ítélik el őt, nem azért mert rosszat tett, de örül annak is, hogy a Krisztus magához láncolta, kötötte őt, és viszont, Pál is odakötötte magát a Krisztushoz.
Az ember nagyon félti a szabadságát, azt a szabadságot, amin sokszor nem is az, és nem is olyan, mint aminek látszik, érződik. Ugyanis az a téves elképzelés uralkodik a közgondolkodásban, miszerint a szabadság azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, pedig ez az anarchia definíciója. Most, amikor elvileg demokrácia és elvileg szabadság van, sem csinálhatok azt, amit akarok, mert ha így lenne, akkor akarva akaratlanul is a másik ember „szabadságát” korlátoznám, és ő az enyémet. A mindennapi életben is keretek, törvények szabályozzák az együttélést.
Ennek fényében hogyan is értsük Pál szavait: „fogoly vagyok az Úrért/-ban”? Nagyon egyszerűen. Így: szabad vagyok! A szónak legnemesebb és legtágabb és legélhetőbb értelmében! Hiszen mi lehet nagyobb szabadság annál, hogy a végtelen Istenhez kötöm magamat, akinek kreativitása és munkája nyomán jött létre ez a világ és alakul még ma is? Az Istenhez, aki emberré lett értem, hogy felismerjem őt? Az Istenhez, aki közösséget és teljes életet adhat nekem? Szerintem ennél nincsen nagyobb szabadság! És hogy nem mindent szabad? Nincsen olyan élethelyzet, amikor mindent szabad (és nem is lenne jó), hát akkor nem az legjobb, ha az Úrért teszem, amit teszek, és nem teszem, amit nem teszek! És mindezt hálából szabadon, mert tudom, hogy nem ez alapján ítél meg engem, hanem (elsősorban) végtelen kegyelme és irántam érzett szeretete alapján.
Hogy elszaladt az idő (és a karakterszám) és még csak az első vers első feléről esett szó. Még lenne öt és fél vers az alapigéből. Valódi kincsesbánya ez a szakasz. De nem kell mindig mindenről beszélni…

Azonban még engedtessék meg, hogy az első verset befejezzük: „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok” -így a teljes vers. A szabadság, amely az Úr foglyaként lehet a részünk, meghívásos módon működik. Nem kényszer alatt, hanem az Úr felajánlja ezt nekünk. És, ha elfogadjuk, munkatársainak vár bennünket az Úr.  És most akkor gyártsunk egy új szót, ahogyan a magyar nyelv megengedi, és talán mindenki érteni fogja. Isten munkatársainak vár bennünket ennek a  meghívónak a kézbesítésében, vagy egészen pontosan „szívbesítésében”. Fogadjuk el ezt a szolgálatot, hogy minél több ember tapasztalhassa meg az Úrban való fogság igazi szabadságát. Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)