Mi lenne ha Magyarország? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2017.08.20.)

textus: Lk 19,41-48

„41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.

45 Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46 ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek. 47 Ezután naponként tanított a templomban.

A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, 48 de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.”

Nagyon szeretem a földrajzot. Mindig lenyűgöz a hihetetlen összetettség, komplexitás, fantasztikus rendszer, az összefüggések, amik ezen a bolygón vannak. Újra és újra rá kell csodálkoznom az Isten kreativitásának határtalanságára, teremtő erejére. Amúgy földrajz-történelem szakos tanár lettem volna, ha az Isten nem hív el a lelkészi szolgálatra. Sokszor elgondolkodom, hogy milyen lenne ma tanárként… Nem tudom. De ha már a „mi lett volna ha”, „mi lenne ha” helyzeteknél járunk, akkor el kell mondjam, hogy manapság ami a földrajzzal kapcsolatban az egyik legjobban érdekel az a „mi lenne ha” földrajz. Ez egy fiktív dolog, ahol műkedvelők és földrajz rajongók gondolkodnak azon, hogy mi lenne ha egyes földrajzi dolgok másképpen lennének. Például, mi lenne ha a tengerek lennének szárazföldek és a szárazföldek tengerek. Vagy mi lenne, ha az össze sarki jég elolvadna (mondjuk ez nem annyira fikció, jó úton haladunk efelé), mennyi föld maradna a megemelkedett vízszint miatt. Vagy hogyan lehetne kiépíteni az egész világra kiterjedő metróhálózatot. Rettentően élvezem ezeket a gondolatkísérleteket.

Kicsit mindig „hadilábon” álltam a Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnappal. Ezt hagyományosan Jeruzsálem vasárnapnak, vagy Jeruzsálem pusztulása emlékvasárnapjának szokták mondani. Krisztus után hetvenben Titusz hadvezér (későbbi római császár) vezetésével a rómaiak elfojtották Izrael lázadását a birodalom ellen és a földdel tették egyenlővé az országot és a fővárost, Jeruzsálemet is, a templommal együtt. Ennek a templomnak a maradvány a Siratófal. Ami igazából zavart engem az az, hogy mi minek foglalkozunk ezzel istentiszteleten. Az rendben van, hogy tudnunk kell róla, de miért kell erre egy igehirdetést „áldozni”. Annyi minden másról is beszélhetnénk. Félreértés ne essék, nekem nem azért volt bajom ezzel, mert Izraelről, vagy Jeruzsálemről van szó. A kereszténység a zsidóságban gyökerezik, maga Jézus is a zsidó nép körébe született, és úgy is élt, amíg itt volt a földön. Egy keresztény ember számára ez fontos dolog, aki hívő az nem lehet antiszemita. De akkor mégis hol találjuk meg az aktualitást ebben az igében?

A mai igék arról szól, hogy Jézus megjövendölte Jeruzsálem pusztulását. „Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” És igen, beteljesedett a jövendölés. Erre is kifuttathatnánk a a dolgot, hogy amit Jézus mond, az úgy van, vagy úgy lesz. Ez is egy jó üzenet lehetne: Jézus ígéretei beteljesednek, akár pozitívak, akár negatívak.

De most inkább lépjünk újra a „mi lenne ha” földrajz mezejére. Mi lenne ha Jeruzsálemet, Ajkára cserélnénk (illetve mindenki a saját településére)? Mi lenne ha mai igét úgy hallgatnánk, hogy Jeruzsálem helyett Ajkát (illetve saját településünket) hallanánk bele, vagy éppen egész Magyarországot? Hallgassuk meg (olvassuk) így az igét: „41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”

Mert hogy ebben a cserében van a mai igénk aktualitása. Mert mi miatt történt Jeruzsálemmel az, ami történt? „mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét” - mondja Jézus. Mert az emberek, a nép nem ismerte fel Jézusban a Megváltót és Szabadítót, hogy benne lévő hit az ami meg tud menteni. Azt hisszük, hogy ma másképpen van, itt Magyarországon? Nem. Ma ugyanúgy a Krisztusba vetett hit az, ami meg tud tartani bennünket. Különösen érdemes erre odafigyelni államalapításunk ünnepén. Nem politikai rendszerek, pártok és kormányok, nem a pénz, nem a nyugat, vagy a kelet, nem magunk ereje, nem a fejlődés, nem a modern eszközök, sem semmi más, csakis Krisztus tud egy közösséget, így a nemzet közösségét is megtartani. Félreértés ne essék, nem a „keresztényiességről”, vagy „keresztény kultúrkörről” esetleg hagyományról beszélek, hanem az élő Krisztusba vetett hitről, ami arra sarkallja a hívőt, hogy a Mester szerint éljen, őhozzá hasonuljon, ahogyan csak tud.

Ez nem fenyegetés. Sőt, ez biztatás Jézus részéről! Mert nem csupán ítéletet hirdet, hanem megoldást is ad. Hát ha a bajok forrása az, hogy az emberek nem ismerték fel Jézust, akkor a bajoktól megvédő állapot az, hogy felismerjük Jézust! És maga Jézus sem kívülállóként vagy kárörvendőn („Én előre szólok!”) mondja ezt, hanem: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!”- mondja. Azt kívánja bárcsak minél többen ismernék fel őt.

És Jézus bizony tesz is azért, hogy felismerjék őt, nem csupán beszél róla. Első útja ezek után az akkor még álló Jeruzsálemi templomba vezet. „Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46 ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Mert ahhoz, hogy egy város felismerje Jézus, ahhoz az kell, hogy templom és az abban lévők, a hívő emberek, mi felismerjük őt. Ezért kezd Jézus Jeruzsálemben a templom megtisztításával. Kitakarít minden kártékony, vagy csak egyszerűen fölösleges dolgot a templomból, hogy legyen hely a hitnek, legyen hely neki. És amikor ez megtörtént, akkor „Ezután naponként tanított a templomban.”.

Milyen útravalót kapunk mi ma ebből? Azt, hogy felelősségünk van. Elsősorban magunkért, gyülekezetünkért, hogy meg legyen tisztíva, hogy alkalmasak lehessünk arra, hogy kimenjünk és a városért/faluárt/országért imádkozzunk és tegyünk. „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” (Jer 29,7) – írja Jeremiás próféta. Ő ezt egy olyan helyzetben írta, ahol a Isten népe deportálva lett egy idegen földre. Mi, ma az otthonunkban vagyunk. Ha azért a városért imádkozni kell és fáradozni ért, ahol fogág van, amit utál az, aki fogságba került, akkor hogyne kellene hatványozottan azért a városért, hazáért imádkozni és tenni, amelyik az otthonunk!

Ma, államalapításunk ünnepén, imádkozzunk a nemzetért és településünkért, mert történelem viharaiban, csak a Krisztus tarthat meg minket. Ő adja meg, hogy mi megtisztulva felismerjük, és ezt át is tudjuk adni másoknak. Ámen