Alapbeállítás (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2017.10.01.)

 textus: JSir 3,22-33

„22 Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: 23 minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! 24 Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. 25 Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. 26 Jó csendben várni az Úr szabadítására. 27 Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. 28 Üljön hát magányosan, és maradjon néma, amikor ráteszik! 29 Hajtsa porba fejét, talán van reménysége! 30 Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák! 31 Mert nem vet el örökre az Úr. 32 Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. 33 Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.”

Sokat küzdök otthon ezekben a hetekben a számítógéppel. Pontosabban számítógépekkel, mert van három a családban, és mindig valamelyiket „bütykölni” kell. Most éppen a családi gép (amin filmet nézünk, kikapcsolódunk stb.) krepált be. Ha már nagyon nagy a baj (és az), akkor nincs mit tenni, újra kell telepíti az operációs rendszert, feltenni a programokat, beállítani mindent, ami szükséges.

Két lehetőség közül választhattam. Vagy az „alapbeállítás”-t választom, és akkor a gép magától optimalizálja a rendszert, vagy a „egyéni beállítás”-t és akkor minden apróságot az utolsó szemig én állíthatok be, egyénileg. Úgy éreztem, hogy én már haladó vagyok annyira, hogy mindent én állítsak be. Ennek az lett az eredménye, hogy még négyszer kellett mindent újra csinálnom, és még most sem működik a gép kielégítően sem. Nagyon zavaró és frusztráló a dolog, és úgy tűnik, nem csak, hogy nem sikerült a dolgokat beállítani, de rosszabb lett mint volt, így – minden valószínűség szerint – szakemberhez kell majd fordulnom.

Minden ember életében eljönnek azok a pontok, amikor dönteni kell. Amikor annyi minden terheli már a „rendszert”, hogy itt az ideje újragondolni a dolgot. Nem lehet, és nem is szabad „toldozni-foldozni”, hanem vissza kell térni a kályhához. Ezek a nagy küszöbhelyzetek az életben, pl. a felnőtté válás, az öregedés, a gyász, a veszteség, a kilátástalanság… De eljöhetnek a hétköznapok sűrűjében is: leterheltség, anyagi gondok, munka, vagy annak hiánya, magány… és még sorolhatnánk.

Ilyenkor jó ha tiszta vizet öntünk a pohárba, és akár triviálisnak tűnő kérdéseket is felteszünk magunknak: Ki vagyok én? Milyen vagyok én? Mire van szükségem? Kik azok akik számítanak rám? Kik azok akik iránt felelősséggel tartozom? […] És ha megválaszoltuk ezeket a kérdéseket, akkor súlyozhatunk, hogy mi az elengedhetetlen, mi a fontos és mi a sorrend, amiben a problémákat megoldhatom, a feladataimat elvégezhetem, és – nem utolsósorban – boldog lehetek! Ezek nem egyszerű helyzetek, és végiggondolva mindezt, jó „újraindítani a rendszert”. És bizony ilyenkor előjön a kérdés: Kire/Mire támaszkodhatok? Hogy a számítógépes hasonlatnál maradjak, mit választok? Az „alapbeállítás”-t, vagy az „egyéni beállítás”-t? Nagy a kísértés, hogy magam akarjak mindent meghatározni az utolsó apróságig. Mert végül is az én életem, én döntök róla! Mindenről. De, ahogyan én elbuktam otthon a számítógép telepítésénél, úgy mi is rossz irányt vehetünk, ha csak csak a saját orrunk után megyünk. Én ugyan elvihetem a gépemet szakemberhez, hogy pucolja ki és hozza helyre, de – kedves testvérek – ma, akárki, akármit is mond, nincsen olyan „szakember” ezen a Földön, aki helyre hozhatná AZ életet.

Érdemes tehát életünk „alapbeállításá”-t választani. De mi ez az alapbeállítás? „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom.” - írja Jeremiás próféta. Mit mond? Azt, hogy az Úr az, aki fenntartja az életet! Ő az, akinek az irgalma és szeretete fenntartja az én életemet is! Hívőnek lenni, az Isten szeretetében elrejtőzni az nem egy extra dolog! Nem a hab a tortán. Nem csak a sokadik, a munka, a szórakozás, a hobbi, ésatöbbi után, hanem „alapbeállítás”! Mindent ez a tény határoz meg, és mindennek jó keretet ad. Megtart akkor is, amikor krízis van, amikor át és újra kell gondolni mindent.

„Ó, már megint azzal jön a pap, hogy ha baj van, akkor majd megsegít a Jóisten! Mindenki, aki hisz, meg templomba jár, az azért jár, mert valami baja van. A normális embereknek erre nincsen szükségük.” - ugye nem először hallunk ilyeneket. Én sem. De pont a mai igeszakaszunk mutatja meg, hogy ez mennyire nem így van! Mert a hit (és nem csak úgy általában), hanem az Mindenható Istenben való hit az, ami az ember természetes alapállapota! Ez a „normális”, ha úgy tetszik. A hívő ember az igazi kőkemény realista. Látjuk a világban lévő szörnyűségeket, bajokat, tapasztaljuk a magunk bőrén is vastagon, és tudjuk, és éppen ezért tudjuk, hogy „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul”.

Mert ilyen Istenünk van. Isten ugyanis nem egy problémamegoldó képlet, vagy egy képzeletbeli barát, ha egyedül vagyunk, hanem egy megtapasztalható személy, aki az életünk alapja! Mert ez a normális. És a mi Istenünk olyan, aki nem hagyja magára az övéit. S bár a világban, az abban lévő rossznak vannak hatásai és következményei, (mert kell, hogy legyenek), de soha nem hagy magunkra, egyedül. Így zárul a mai szakaszunk: „Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.” Istennek nem öröm az, hogy bajok vannak. Őneki az az öröm, attól dobban meg a szíve, ha rendben mennek a dolgok, és az ő gyermekei rendben vannak, közel vannak hozzá.

Éppen ezért tesz meg minden értünk. Honnan tudjuk? Onnan, hogy a legnagyobbat már megtette. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32) – írja Pál apostol. Azt Isten biztosította Krisztusban azt, hogy újra „alapbeállítás” lehessen az ő szeretete az emberiségnek.

Ez a tény, ami most előttünk van: Krisztusban megismerhető az Isten szeretete. Mert ez nem majomszeretet, vagy csak szóbeli ígérgetés, hanem valóság. Csodálatos a héber nyelv, az Ószövetség nyelve, amin a mai szakaszunk is íródott. Itt a szeretet szó annyi mindent kifejez. Azt is jelenti, hogy „kedvez valakinek”, azt is, hogy „pártfogol”, hogy „támogat”, hogy „kedvességet/jóságot gyakorol”, és… „megvált”. A megváltást készítette el nekünk az Úr, sok sok évvel Jeremiás után, és kétezer évvel ezelőtt. És ez a megváltás nem egy száraz szerződés, hanem kedvesség, jóság, pártfogoltság, támogatás,… de legfőképpen: kapcsolat.

Ragadjuk meg hittel ezt a lehetőséget. Ha baj van akkor azért, ha pedig nincsen, akkor pedig azért. Mert az Ő szeretete alapbeállítás. Ámen.