A mindent eldöntő meccsen (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap, 2018.07.15.)
textus:
Jer 32,38-41
Az egész világot lázban tartja a foci VB. Ma különösen is, mert este fogják játszani a döntőt. Abszolút érthető, hogy a világ egyik legnépszerűbb sportjának számító foci világversenye sokakat megmozgat. Sajnos én nem tartozom azok közé a bizonyos „sokak” közé. Aki ismer az tudja, hogy nekem semmi közös sincs a focihoz, sem nem szeretem, sem nem értek hozzá. Legközelebb akkor voltam a focizáshoz, mikor általános iskolában beállítottak a kapuba, hogy védjek. Nos, ezt nem ezért tették mert arra számítottak, hogy én majd csodát fogok művelni, hanem azért, mert én takartam ki a kapuból a legtöbbet hosszában – és be kell vallanom – széltében is! Mindazonáltal, bár magát a sportot nem, de a hangulatot, azt nagyon is érzem, ugyanis zenészként érzem és látom, hogy egy koncerten közönségében is (kb.) ugyanazok a lelki folyamatok mennek végbe, mint egy meccs nézőterén, azzal a különbséggel, hogy a fociban ugye ellenfél is van. Aki nagy zene vagy focirajongó, az tudja, hogy persze jó a tévében, vagy a gépen nézni az eseményt, de ahhoz semmi sem fogható, amikor az ember ott van a helyszínen, és együtt lélegezhet, együtt örülhet, háborodhat fel, izgulhat, élhet meg katarzist sok-sok másik olyan emberrel, akik éppen azért vannak ott, mint ő!
„38
Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. 39 Egy szívet és
egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk
legyen nekik is meg utódaiknak is. 40 Örök szövetséget kötök
velük: nem fordulok el tőlük, mindig jót teszek velük, és
olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és többé ne
hagyjanak el. 41 Örömmel, teljes szívemből és teljes lelkemből
teszek jót velük, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe.”
Az egész világot lázban tartja a foci VB. Ma különösen is, mert este fogják játszani a döntőt. Abszolút érthető, hogy a világ egyik legnépszerűbb sportjának számító foci világversenye sokakat megmozgat. Sajnos én nem tartozom azok közé a bizonyos „sokak” közé. Aki ismer az tudja, hogy nekem semmi közös sincs a focihoz, sem nem szeretem, sem nem értek hozzá. Legközelebb akkor voltam a focizáshoz, mikor általános iskolában beállítottak a kapuba, hogy védjek. Nos, ezt nem ezért tették mert arra számítottak, hogy én majd csodát fogok művelni, hanem azért, mert én takartam ki a kapuból a legtöbbet hosszában – és be kell vallanom – széltében is! Mindazonáltal, bár magát a sportot nem, de a hangulatot, azt nagyon is érzem, ugyanis zenészként érzem és látom, hogy egy koncerten közönségében is (kb.) ugyanazok a lelki folyamatok mennek végbe, mint egy meccs nézőterén, azzal a különbséggel, hogy a fociban ugye ellenfél is van. Aki nagy zene vagy focirajongó, az tudja, hogy persze jó a tévében, vagy a gépen nézni az eseményt, de ahhoz semmi sem fogható, amikor az ember ott van a helyszínen, és együtt lélegezhet, együtt örülhet, háborodhat fel, izgulhat, élhet meg katarzist sok-sok másik olyan emberrel, akik éppen azért vannak ott, mint ő!
Mai
igénkben egy is hatalmas „meccs” adja meg az alaphangulatot.
Csakhogy ez a „meccs” - szó szerint – vérre megy. Ugyanis a
Babiloni Birodalom (avagy a „káldeusok”, ahogyan a Biblia
hivatkozik rájuk) hatalmas sereggel már elfoglalták Izraelt, és
már szoros ostromgyűrűt vontak a főváros, Jeruzsálem köré.
Nyilván mindenkinek vannak fogalmai arról, hogy milyen lehet egy
ilyen ostrom, ha más nem, akkor az Egri csillagokból, vagy a Trónok
harcából, esetleg mindkettőből, generációja válogatja. Gépek,
és gyógyszerek nélküli háború volt ez, ami döbbenetes
vérontást, és iszonyatosan nagy emberáldozatokat követelt.
Ebben
a helyzetben szolgált Jeremiás próféta, a lezárt, ostromlott
városban. És azt hiszem, hogy sejthetjük, ebben a reménytelen
helyzetben nem volt túl népszerű dolog az elvileg Mindenható
Isten szolgájának lenni… A próféta be is volt zárva ebben az
időszakban. Ennek ellenére Jeremiás folyamatosan könyörgött az
Úrnak, hogy csináljon valamit, mert ennek így gyorsan véres vége
lesz. „Az ostromsáncok már elérték a várost, elfoglalására
készen, és ez a város a fegyver, az éhínség és a dögvész
miatt hamarosan az ostromló káldeusok kezébe kerül.”
(32,24) – imádkozik Jeremiás. Persze nem mintha Isten nem látta
volna maga is… Az Úr pedig válaszol a prófétának: „Behatolnak
az ostromló káldeusok ebbe a városba, fölgyújtják a várost, és
fölperzselik a házakkal együtt, amelyeknek a tetején Baalnak
tömjéneztek, és más isteneknek mutattak be italáldozatokat, hogy
engem bosszantsanak. […] A
hátukat fordították felém, és nem az arcukat; bár tanítottam
őket, idejében tanítottam, de nem fogadták meg engedelmesen az
intést.” (32,29.33) Magyarul: „Komolyan azt hittétek, hogy
ezt meg lehet csinálni?! Komolyan azt hittétek, hogy miközben
magatokat az én népemnek, Isten népének mondjátok, közben meg
simán hátat fordítotok nekem, és mindannak, amit tanítottam
nektek, akkor annak nem lesznek következményei?! Komolyan úgy
gondoltátok, hogy az én nevemben elkövetett bűnök majd csak úgy
elsikkadnak?! Komolyan azt gondoltátok, hogy ha az én nevemet
magatokra aggatjátok, akkor az majd megvéd titeket, mint valami
talizmán?!” Hm, szép… (Azt hiszem ezt a mai Magyarországon is
érdemes lenne evidenciában tartani, hogy ha valamire ráaggatjuk a
„keresztény” jelzőt, az attól még nem lesz „megkeresztelve”.
Sőt, ezzel nem igazán teszünk jót az Isten szemében.)
DE!
Isten nem fejezi be ezzel a mondanivalóját. Teljes joggal tehetné,
de nem teszi, ugyanis ő nem ember. Nem fejezi be ezzel, és nem fog
csúfondárosan ugrándozva mutogatni és szórakozni az ember
nyomorán, hogy „Na, látod, én megmondtam!”, aztán meg
otthagyni, hogy hadd főjön a saját levében! Nem. Hanem a mai
igénkkel folytatja: „Az én népem lesznek, én pedig Istenük
leszek. Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek
mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is meg utódaiknak is. Örök
szövetséget kötök velük: nem fordulok el tőlük, mindig jót
teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem,
és többé ne hagyjanak el. Örömmel, teljes szívemből és teljes
lelkemből teszek jót velük, és véglegesen elültetem őket ebbe
a földbe.” Igen, van következménye mindannak, amit az ember
tesz, vagy nem tesz, de az élet nem csupán az ok-okozatiság
hálójában vergődő kis bogárka csupán. Nekünk, ugyanis olyan
Istenünk van, aki nem csupán a igazságnak, hanem a kegyelemnek,
nem csupán végzetnek, de az újrakezdésnek is az Istene! És
azt hiszem szétesőfélben lévő társadalmunk számára nem igazán
lehet ennél jobb hírt mondani! Mert nem csak több ezer éve, hanem
ma is, és nem csak Izrael, de mi is vívjuk a „csatákat”, nap,
mint nap. És bár nem szeretnék a háborús példákat
felvonultatók sorába beállni, de ami igaz, az igaz. A keresztény
ember komoly ostrom alatt áll. Azonban az ostromlókat nem kint kell
keresni, hanem odabent… Pontosabban idebent… (Csak, hogy senkire
ne mutogassak.)
Fantasztikus,
ahogyan az ige írja: „Az én népem lesznek, én pedig Istenük
leszek. Egy szívet és egy utat adok nekik […]
Örömmel, teljes szívemből és teljes lelkemből teszek
jót velük” Az Isten még ebben a helyzetben sem fordít
hátat, hanem kapcsolatot ajánl fel, az újrakezdés lehetőségét.
„Elbuktál! Ez gáz, tényleg gáz, és jórészt magadnak
köszönheted! De, van még esélyed… és még egy… és még
egy…” Hú, de jó, hogy ilyen Istenünk van! Sőt, ő azt mondja,
hogy mindezt örömmel teszi meg értünk! Nem úgy, hogy „na jó,
legyen… most még utoljára”, hanem „Örömmel, teljes
szívemből és teljes lelkemből teszek jót velük” És mi ez
a jó? „Egy szívet és egy utat adok nekik” Mint, mikor
zúg a lelátó, mikor tombol a közönség! Hiszen egy szíve és
egy útja van. Azonban ez az egy szív és egy út nem csupán egy 11
emberért, hanem az Úrért magért és keresztény testvérek
millióiért dobban! És nem 90 perc (plusz hosszabbítás)-ra szól,
hanem egy életre, örök életre!
Ezt
kínálja most számunkra az Úr! Van bátorságom elfogadni?
Szeretném, ha enyém lenne az együtt dobbanó szív, egy utat járó
láb a Úrban hívők közösségében? Szeretnék oda tartozni, ahol
ahol az Isten küzd értem? Szeretnék egy közösségbe tartozni,
ahol elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és szabadon alakulhatok
olyanná, amilyennek az Isten megálmodott engem? Szeretném Jézus
Krisztust követni, aki úgy tanított, gyógyított ahogyan senki
más? Őt, aki élt, meghalt és feltámadt és ma is élt értem? Én
biztosan. Ámen
Perfekt! 10/10! :-)
VálaszTörlés