Biblia remake 2018 (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2018.08.05.)


textus: 5Móz 10,10-13
10 Én ott álltam a hegyen, mint az előző alkalommal, negyven nap és negyven éjjel. Ezúttal is meghallgatott engem az Úr, és nem akart már elpusztítani téged. 11 Majd ezt mondta nekem az Úr: Menj, és indulj útnak a nép élén, hogy bemehessenek és birtokba vehessék azt a földet, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom.
12 Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, 13 s hogy tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!





Az utóbbi évtizedben nagy nagy reneszánsza van a régi dolgoknak. Észrevehetjük akár a divatban, a zenében, a filmek tekintetében. Régen ezt úgy nevezték, hogy nosztalgia, aztán „old school” (régi iskola) lett a neve, manapság pedig retrónak hívjuk. Hogy ennek milyen okai és gyökerei vannak, azt ne firtassuk… Azonban különösen is érdekes számomra (a fent felsoroltak közül) a filmes szakmának a retró hangulata. Ez filmes retró nem azt jelenti, hogy moziba járók és filmkedvelők tömegei régi filmeket követelnének, hanem inkább azt, hogy mostanában reneszánszát élik az un. „remake”-ek, azaz az újraforgatott, újraértelmezett régi filmek. Vegyük például a Ben-Hur-t, amit kétszer is feldolgoztak. Az eredeti film 1925-ös, 1959-ben feldolgozták, majd 2016-ban újra. Vagy tizenéves korom egyik kedven filmje a 1999-es Múmia, aminek az eredetije 1932-ben készült. Nyilván nem ez utóbbi idejében voltam tizenéves. Vagy például a King-Kong, aminek eredetije 1933-as és 2005-ben dolgozták fel, forgatták újra.
De miért is szereti a filmes szakma és persze a közönség is a remake-eket? Mert nyilván a közönség is szereti, hiszen ha nem szeretné, akkor a filmesek nem keresnének pénzt a dologgal, és nem érné meg dolgozni vele. A filmesek azért szeretik, mert bevált. Ha ugyanis van egy film, ami jól „működött”, akkor nagy valószínűséggel később is így lesz. A közönség meg azért szereti, mert ezek a filmek egyszerre tudják a ismert sztori biztonságát adni (tudható, főbb vonalakban, hogy mi lesz benne, és hogy ki fog „győzni”), másrészt nagyon izgalmas, hogy mit hoznak ki belőle, lesz-e valamilyen új szemszög, vagy szál, amit mondjuk az eredeti nem domborított ki annyira. Ugyanis az ilyen feldolgozások mindig hoznak valami új szemszöget, akár akaratlanul is, hiszen minden ember saját korának gyermeke, önkéntelenül is ennek fényében értelmezi a történetet, a cselekményt.
A mai igénk Mózes 5. könyvéből származik. Mózes öt könyvének elnevezése csak a protestáns egyházakban van meg. A katolikus testvérek, illetve (majdnem) minden felekezet nyelvi határainkon kívül másképpen nevezi ezeket a könyveket. Mózes 1. könyve a Teremtés könyve (Genezis), Mózes 2. könyve a Kivonulás könyve (Exodus), Mózes 3. könyve a Léviták könyve (Leviticus), Mózes 4. könyve a Számok könyve (Numeri) és Mózes 5. könyve a Második Törvénykönyv (Deuteronomium) címet viseli. E legutóbbi 10 fejezetéből van a mai igénk. De miért nevezik így ezt a könyvet, hogy Második Törvénykönyv? Mondjuk úgy, hogy az első törvénykönyv, amelyben Isten értelmes kereteket, együttélési szabályokat, törvényt adott Mózesen keresztül a népének, Mózes 3. könyvében, azaz a Léviták könyvében találjuk meg. De akkor miért volt szükség egy másodikra? Igazából nem volt, ugyanis Mózes 5. könyve nem abban az értelemben „második”, hogy kiegészítése, vagy folytatása az elsőnek, hanem abban az értelemben, hogy újraértelmezi évszázadokkal később a már élő és létező törvényt! Újra szerepel benne a Tízparancsolat és még sok más törvény is, de egészen más történelmi környezetbe, kontextusba helyezve. S bár akkoriban lassabban változott a világ mint ma, de az emberek már érezték, hogy bizony szükség van arra, hogy Isten színe előtt újraértelmezzük a törvényt, azt a jó rendet, amit Ő adott, hogy aszerint éljünk.
Ez pedig nekünk is bátorságot kell, hogy adjon, hogy kövessük a jó példát. Igen, merjük mi (újra)értelmezni - vagy ha úgy tetszik remake-elni - Istennek igéjét, a saját történelmi, társadalmi és egyéb környezetünkben. Persze ennek megvannak a maga veszélyei is. Egyrészt, sokak számára már azt is nehéz befogadni, hogy nem csak egy értelmezése lehet az igének. Pedig így van. És jogos a félelem, hogy hol van a határ, meddig mehetünk el az ige újraértelmezésében? Mi fér bele is mi nem? Ezek bizony jogos kérdések. De a mai igénk eligazít ebben a kényes helyzetben is.
Mózes negyven nap és negyven éjjel imádkozik az Istenhez a népért. Szükség is volt rá, mert a nép éppen elfordult Istentől. Miután pedig az Isten megkegyelmez a népnek, iránymutatást ad a továbbiakra nézve: „Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, s hogy tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!” Csodálatos ennek a pár mondatnak a nyitánya: „mit kíván tőled Istened, az Úr?” Törvényről van szó az Úr mégis ezt a szót használja: „kíván”, vagy másképpen: „kér”! Nem dirigál, nem kényszerít, hanem kíván és kér. Mi ennek az üzenete? Az hogy Isten parancsolatai, törvénye (melynek jó része ma is érvényes a jézusi újraértelmezés fényében, lásd pl. Tízparancsolat) nem megszorítás, vagy tiltások tömkelege, hanem valójában felhatalmazás arra, hogy az Istenhez tartozzunk, arra, hogy az ember részt vegyen az Isten országának építésében itt a Földön! Micsoda méltósága az embernek, hogy az Isten kereteket adott az életének, ami nincsen rákényszerítve, hanem önmaga választhatja! […] Miért is választaná? Mert ez a jól felfogott érdeke, hiszen amit Isten akar – ahogyan a mai szakaszunk is írja - „a te javadra” van! Nem ellened, hanem érted!
Azonban annak, hogy Isten színe előtt (nem véletlenül mondom/írom így) újra tudjuk tudjuk értelmezni Isten igéjét, és magunk számára érvényes válaszokat – és nem mellesleg – kérdéseket kaphassunk, van egy elengedhetetlen feltétele. Ez pedig nem más, mint hogy kapcsolatban legyek Ővele, a hitem által! Enélkül nem megy! Mert, ahogyan nem lehet a Bibliát egy kódexnek, vagy szótárnak tekinteni, aminek van egy jelentése és kész, ugyanúgy nem formálhatom, hajlíthatom, ferdíthetem annak jelentését a magam számíze szerint! Márpedig ha e két véglet között meg akarom találni az utamat, akkor azt csak úgy lehet, ha hittel és imádságos élettel teszem. Másképpen nem működik, csak ha bízok az Istenben, hogy megadja, hogy megtaláljam a saját válaszomat.
Nemrégiben hallottam egy nagyon rövid sztorit ezzel kapcsolatban. Egyszer elment beszélgetni egy másik egyházhoz tartozó kollégához egy gyülekezeti tagja. És a beszélgetés közepe felé ezt mondta neki: „Kedves tisztelendő úr! Hiszek én az Istenben, csak nem bízok benne!” Milyen súlyos ez a mondat, de egyben mennyire őszinte is! Mennyien vannak úgy, hogy elfogadják az Isten létezésének a tényét, de jóval kevesebben akik kapcsolatban is vannak vele! Pedig micsoda lehetőségek vannak az Úrban! Bárcsak mindannyiunké lehetne… Ámen

Megjegyzések

  1. Ámen! Erre csak ezt lehet mondani!

    És milyen jó, hogy anno megvolt a bibliai remake. És szerintem ez ma is valahol aktuális lenne...!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)