Biblia remake 2018 (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2018.08.05.)
textus:
5Móz 10,10-13
„10
Én ott álltam a hegyen, mint az előző alkalommal, negyven nap és
negyven éjjel. Ezúttal is meghallgatott engem az Úr, és nem akart
már elpusztítani téged. 11 Majd ezt mondta nekem az Úr: Menj, és
indulj útnak a nép élén, hogy bemehessenek és birtokba vehessék
azt a földet, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom.
12
Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt,
hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd
őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és
teljes lelkedből, 13 s hogy tartsd meg az Úr parancsolatait és
rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!”
Az utóbbi évtizedben nagy nagy reneszánsza van a régi dolgoknak. Észrevehetjük akár a divatban, a zenében, a filmek tekintetében. Régen ezt úgy nevezték, hogy nosztalgia, aztán „old school” (régi iskola) lett a neve, manapság pedig retrónak hívjuk. Hogy ennek milyen okai és gyökerei vannak, azt ne firtassuk… Azonban különösen is érdekes számomra (a fent felsoroltak közül) a filmes szakmának a retró hangulata. Ez filmes retró nem azt jelenti, hogy moziba járók és filmkedvelők tömegei régi filmeket követelnének, hanem inkább azt, hogy mostanában reneszánszát élik az un. „remake”-ek, azaz az újraforgatott, újraértelmezett régi filmek. Vegyük például a Ben-Hur-t, amit kétszer is feldolgoztak. Az eredeti film 1925-ös, 1959-ben feldolgozták, majd 2016-ban újra. Vagy tizenéves korom egyik kedven filmje a 1999-es Múmia, aminek az eredetije 1932-ben készült. Nyilván nem ez utóbbi idejében voltam tizenéves. Vagy például a King-Kong, aminek eredetije 1933-as és 2005-ben dolgozták fel, forgatták újra.
De
miért is szereti a filmes szakma és persze a közönség is a
remake-eket? Mert nyilván a közönség is szereti, hiszen ha nem
szeretné, akkor a filmesek nem keresnének pénzt a dologgal, és
nem érné meg dolgozni vele. A filmesek azért szeretik, mert
bevált. Ha ugyanis van egy film, ami jól „működött”, akkor
nagy valószínűséggel később is így lesz. A közönség meg
azért szereti, mert ezek a filmek egyszerre tudják a ismert sztori
biztonságát adni (tudható, főbb vonalakban, hogy mi lesz benne,
és hogy ki fog „győzni”), másrészt nagyon izgalmas, hogy mit
hoznak ki belőle, lesz-e valamilyen új szemszög, vagy szál, amit
mondjuk az eredeti nem domborított ki annyira. Ugyanis az ilyen
feldolgozások mindig hoznak valami új szemszöget, akár
akaratlanul is, hiszen minden ember saját korának gyermeke,
önkéntelenül is ennek fényében értelmezi a történetet, a
cselekményt.
A
mai igénk Mózes 5. könyvéből származik. Mózes öt könyvének
elnevezése csak a protestáns egyházakban van meg. A
katolikus testvérek, illetve (majdnem) minden felekezet nyelvi
határainkon kívül másképpen nevezi ezeket a könyveket. Mózes
1. könyve a Teremtés könyve (Genezis), Mózes 2. könyve a
Kivonulás könyve (Exodus), Mózes 3. könyve a Léviták könyve
(Leviticus), Mózes 4. könyve a Számok könyve (Numeri) és Mózes
5. könyve a Második Törvénykönyv (Deuteronomium) címet viseli.
E legutóbbi 10 fejezetéből van a mai igénk. De miért nevezik így
ezt a könyvet, hogy Második Törvénykönyv? Mondjuk úgy, hogy az
első törvénykönyv, amelyben Isten értelmes kereteket,
együttélési szabályokat, törvényt adott Mózesen keresztül a
népének, Mózes 3. könyvében, azaz a Léviták könyvében
találjuk meg. De akkor miért volt szükség egy másodikra?
Igazából nem volt, ugyanis Mózes 5. könyve nem abban az
értelemben „második”, hogy kiegészítése, vagy folytatása az
elsőnek, hanem abban az értelemben, hogy újraértelmezi
évszázadokkal később a már élő és létező törvényt! Újra
szerepel benne a Tízparancsolat és még sok más törvény is, de
egészen más történelmi környezetbe, kontextusba helyezve. S bár
akkoriban lassabban változott a világ mint ma, de az emberek már
érezték, hogy bizony szükség van arra, hogy Isten színe előtt
újraértelmezzük a törvényt, azt a jó rendet, amit Ő adott,
hogy aszerint éljünk.
Ez
pedig nekünk is bátorságot kell, hogy adjon, hogy kövessük a jó
példát. Igen, merjük mi (újra)értelmezni - vagy ha úgy tetszik remake-elni - Istennek igéjét, a
saját történelmi, társadalmi és egyéb környezetünkben. Persze
ennek megvannak a maga veszélyei is. Egyrészt, sokak számára már
azt is nehéz befogadni, hogy nem csak egy értelmezése lehet az
igének. Pedig így van. És jogos a félelem, hogy hol van a határ,
meddig mehetünk el az ige újraértelmezésében? Mi fér bele is mi
nem? Ezek bizony jogos kérdések. De a mai igénk eligazít ebben a
kényes helyzetben is.
Mózes negyven nap és negyven éjjel imádkozik az Istenhez a
népért. Szükség is volt rá, mert a nép éppen elfordult
Istentől. Miután pedig az Isten megkegyelmez a népnek,
iránymutatást ad a továbbiakra nézve: „Most pedig, Izráel,
mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat
féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az
Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, s hogy
tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma
parancsolok neked a te javadra!” Csodálatos ennek a pár
mondatnak a nyitánya: „mit kíván tőled Istened, az Úr?”
Törvényről van szó az Úr mégis ezt a szót használja: „kíván”,
vagy másképpen: „kér”! Nem dirigál, nem kényszerít, hanem
kíván és kér. Mi ennek az üzenete? Az hogy Isten parancsolatai,
törvénye (melynek jó része ma is érvényes a jézusi
újraértelmezés fényében, lásd pl. Tízparancsolat) nem
megszorítás, vagy tiltások tömkelege, hanem valójában
felhatalmazás arra, hogy az Istenhez tartozzunk, arra, hogy az ember
részt vegyen az Isten országának építésében itt a Földön!
Micsoda méltósága az embernek, hogy az Isten kereteket adott az
életének, ami nincsen rákényszerítve, hanem önmaga
választhatja! […] Miért is választaná? Mert ez a jól felfogott
érdeke, hiszen amit Isten akar – ahogyan a mai szakaszunk is írja
- „a te javadra” van! Nem ellened, hanem érted!
Azonban
annak, hogy Isten színe előtt (nem véletlenül mondom/írom így)
újra tudjuk tudjuk értelmezni Isten igéjét, és magunk számára
érvényes válaszokat – és nem mellesleg – kérdéseket
kaphassunk, van egy elengedhetetlen feltétele. Ez pedig nem más,
mint hogy kapcsolatban legyek Ővele, a hitem által! Enélkül nem
megy! Mert, ahogyan nem lehet a Bibliát egy kódexnek, vagy
szótárnak tekinteni, aminek van egy jelentése és kész, ugyanúgy
nem formálhatom, hajlíthatom, ferdíthetem annak jelentését a
magam számíze szerint! Márpedig ha e két véglet között meg
akarom találni az utamat, akkor azt csak úgy lehet, ha hittel és
imádságos élettel teszem. Másképpen nem működik, csak ha bízok
az Istenben, hogy megadja, hogy megtaláljam a saját válaszomat.
Nemrégiben
hallottam egy nagyon rövid sztorit ezzel kapcsolatban. Egyszer
elment beszélgetni egy másik egyházhoz tartozó kollégához egy
gyülekezeti tagja. És a beszélgetés közepe felé ezt mondta
neki: „Kedves tisztelendő úr! Hiszek én az Istenben, csak nem
bízok benne!” Milyen súlyos ez a mondat, de egyben mennyire
őszinte is! Mennyien vannak úgy, hogy elfogadják az Isten
létezésének a tényét, de jóval kevesebben akik kapcsolatban is
vannak vele! Pedig micsoda lehetőségek vannak az Úrban! Bárcsak
mindannyiunké lehetne… Ámen
Ámen! Erre csak ezt lehet mondani!
VálaszTörlésÉs milyen jó, hogy anno megvolt a bibliai remake. És szerintem ez ma is valahol aktuális lenne...!