Minden az olajról szól (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2018.08.12.)

textus: Róm 11,17-24

„17 Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, 18 ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19 Azt mondod erre: „Azért törettek ki ágak, hogy én beoltassam.” 20 Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! 21 Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. 22 Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz. 23 De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. 24 Hiszen ha te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok, akik természetük szerint odatartoznak!”

Tudom, hogy sokan kertészkednek azok közül, akik most itt vannak. Azt lehet mondani, hogy szezonban vagyunk a kerti munkák között talán a locsolás, idényzöldségek szüretelése és befőzés időszakában vagyunk. Van dolog a kertben az biztos.

Mindenki tudja, aki kerttel foglalkozik, legyen az akár haszon, vagy dísznövénykert, legyeken azok gyümölcsfák, vagy gabonafélék, hogy vannak a kertnek, a földművelésnek bizonyos szabályai. Csak, hogy nagyon alap dolgokat említsek, például: harminc fokban délben nem locsolunk, mert kiéghet minden, vagy például, hogy a futónövényeknek, mint a tök, nagy hely kell. De még sorolhatnám… Ezek olyan evidenciák, amiket senki nem von kétségbe, mert teljesen egyértelműek és a gyakorlatban igazolhatóak.

Jézus és Pál apostol idejében a kertnek, meg úgy általában a lokális, a helyi mezőgazdaságnak, óriási szerepe volt. Ugyanis ezeknek a kerteknek, földeknek az „eredményességén” állt vagy bukott egy-egy közösség élelmezése. Nem volt fagyasztó, hogy onnan elő lehessen kapni dolgokat, nem volt nagy távolságú áruszállítás sem, legalábbis a romlandó áruk tekintetében biztosan nem. Nem lehetett azt mondani, hogy „Beteg lett a paradicsom a kertben? Nem gond, elmegyek a zöldségeshez veszek amennyi kell.” Ha nem termett, vagy megbetegedett, elszáradt, vagy bármi baj érte, akkor egyszerűen nem volt és kész! Ez persze nem azt jelentette, hogy nem volt kereskedelem, dehogynem volt, csak éppen sokkal korlátozottabban és kevesebb potenciállal, mint ma.

Az egyik legfontosabb termék, amely viszont szállítható is volt és bizony még fizetőeszközként is szolgált az az olaj. Itt persze nem a kőolajra gondolok, ami a ma fő kereskedelmi terméke, hanem a növényi olajra, mint mezőgazdasági termékre, azon beül is az olívaolajra. Az olívaolajat az a olajfa terméséből, az olívabogyóból sajtolják. Az olívaolaj olyan fontos termék volt, hogy pénzként is funkcionált. Egyes kutatók azt állítják, hogy Izrael népének és a filiszteusoknak a háborúi (filiszteus volt pl. Góliát is) eredetileg azért indult, hogy a két nép megmérkőzzön az Izrael területén található olajfaligetek ellenőrzéséért! Fontossága nem csökkent Jézus korára sem. Számtalan történetben játszik fontos szerepet az olaj.

A mai történetünk üzenete is egy példára, egy kertészeti példára épül fel, aminek középpontjában az olajfa áll. „azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél […] te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába” Kérdezem azokat, akik a gyümölcsfákkal kapcsolatban képben vannak, és értenek az oltáshoz, mi az ami furcsa ebben a két mondatban? […] Igen. Itt egy kertészeti nonszensszel állunk szemben! Mi az, hogy a vad olajfa ága van beoltva a szelíd olajfába? Alapból ennek fordítva kellene lennie! Mégis a mai igénk ezzel a furcsa kijelentéssel (hogy tudatosan használta-e Pál, vagy sem, azt nem tudjuk) igencsak felhívja magára a figyelmet. Nyilván nem kertészeti ismereteket akar átadni, hanem valahogyan mögé kell néznünk ennek a képnek.

Pál apostol azt magyarázza a római gyülekezetnek, akik között vegyesen voltak pogány vallásokból érkező emberek és keresztényekké lett zsidók, hogy mi a kapcsolat közöttük. Pál azt mondja, hogy volt a szelíd olajfa, Izrael, Isten népe, majd Krisztus szolgálata és keresztje miatt olyanoknak is lehetőségük lett Isten népéhez tartozni, akik nem tagjai a zsidó népnek. És itt, ezen ponton, meg is állhatnánk, hiszen meg van a jelentése a szakasznak, röviden, tömören.

Azonban nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy ez az ige, elsődleges jelentésén túl még nagyon sok mindent megvilágít számunkra. Olyan dolgokat, tényeket, amelyek a nekünk is döntő fontossággal bírnak. Nézzük sorban ezeket.

1. Pál rólunk is beszél. Ez az ige nem egy olyan szakasz, amely csupán egy múltbeli eseményt ír le, hogy attól a bizonyos pillanattól kezdve mindenki számára ott a lehetőség, hogy Isten népéhez tartozzon. A szakaszból világosan látszik, hogy ez egy egyéni folyamat. Tehát az, hogy én annak a bizonyos fának az ága lehessek, hogy be legyek oda oltva, az mind az én életemnek a része és eseménye. Ezt nekem kell megélnem, nem pedig valaki másnak.

Gáncs Péter (most már) nyugdíjas püspök úrtól halottam ezt a mondatot: „Az Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei vannak.” Nagyon szeretem ezt a mondatot, mert világosan megmutatja, hogy attól, hogy nekem milyen felmenőim vannak, hogy milyen hagyományt hozok magammal, vagy „minek vagy keresztelve” az bizony fontos dolog. De ehhez még bizony kell valami. Mégpedig az, hogy kapcsolatban, személyes kapcsolatban legyek az Istennel! Nos, akkor tudom azt mondani, hogy „be vagyok oltva” abba a bizonyos olajfába!

2. Amikor Pál olajfákról beszél, és amikor minket olajfa ágnak nevez, akkor azt mondja: „Értékes vagy!” Az Istenhez tartozás lehetősége, a beoltatás nem egy „Ám legyen… Na jó...”-dolog, hanem azért van, mert az Isten értékesnek tart mindannyiunkat, legyünk bármennyire „vadak”!

3. Pál világosan leírja – és ez evangélikus egyházunk egyik legfőbb tanítása – hogy az Istenhez való tartozást nem lehet „kibulizni”, megfizetni, megszolgálni. Akárhányszor is beszél Pál a beoltásról mindig passzív szerkezetet használ: „be van oltva valaki által”. És ez a valaki pedig nem más, mint a Mindenható Isten. Ő az, aki ezt megteszi nem pedig mi vagy bárki más. És ez a hitünkön át történhet meg: „te pedig a hit által állsz”.

4. Meg van az esélye a elbukásnak és az újrakezdésnek is. Igen, van úgy hogy elbukunk, elrontjuk a dolgokat, kiesünk, leszáradunk az olajfáról. Azonban – hála Istennek – ez nem kell, hogy végleges legyen. „Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket”- mondja Pál a hitetlenség miatt elbukottakról. Milyen fantasztikus dolog, hogy az Isten nem „csupán” a beoltás munkájában, de a megmaradásban, sőt… az elbukás utáni újrakezdésben is ott van velünk, és lehetőséget ad, hogy újra és újra visszataláljunk hozzá.

A mai napon Pál egy kertészeti nonszenszet hoz elénk. Nem tudom, hogy tudatos volt, de fantasztikus megmutatja, hogy mennyire nonszensz az a szeretet, amivel az Isten az irányunkban viseltetik! Ezt nem is tudjuk megérteni. De azt hiszem nem is kell! Ahelyett, hogy megpróbálnánk boncasztalra tenni, inkább éljünk vele és benne! Ámen