Test, vér, szabadság (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2018.08.26.)

textus: Zsid 13,1-6

„1 A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. 2 A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. 3 Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagyt

ok. 4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten. 5 Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” 6 Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?””

Lassan véget ér a nyár – még az időjárás is e miatt szomorkodik – és ezzel véget érnek a nyári szabadságolások is. Talán a kikapcsolódás, talán a „levegőváltozás” az ok, de amikor a szabadságról érdeklődünk, az első szinte mindig az a kérdés, hogy „na, voltatok valahol”. Erre általában három válasz szokott érkezni, „igen, itt és itt voltunk”, vagy „ja, voltunk egy kicsit otthon is” és a harmadik pedig: „szabadság? Hahaha”. Azonban ha voltunk valahol, akkor pedig mindenki élénken érdeklődik, hogy külföldön voltunk-e. Vannak a népszerű úti célok, mint Horvátország, vagy Görögország, de sokan más felé mennek.

Általában ha végigböngészünk egy katalógust, vagy egy útikönyvet, esetleg megnézünk egy két filmet, videót, az úticélként felmerülő országgal kapcsolatban, akkor ott mindig olvashatunk, hallhatunk (nyilván) általános dolgokat az emberek, az adott nép, vagy régió vérmérsékletével, viselkedésével kapcsolatban. Az egyik ilyen tulajdonság, ami sokat szokott nyomni a latban, az a vendégekkel való bánás, a vendégszeretet „foka”. Ha valahol azt olvassuk, hogy „ezek bizony vendégszerető népek”, akkor oda minden bizonnyal szívesebben megyünk, mint oda, ahol nem ilyenek az emberek.

Soha nem felejtem el, nagyapám mesélte, hogy amikor Moszkván tanult (katonatiszt volt), akkor eljutott Zagorszkba is, ami egy nagy orosz szerzetesi központ. Ebben a központban az orosz szerzetes, aki végigvezette őket (csak az érdekesség kedvéért hangsúlyozom a hatvanas évek Szovjetuniójában vagyunk.) ezt mondta nekik: „Üdvözöljük kedves vendégeinket. Érezzék magukat otthon nálunk, de soha ne feledjék, hogy nem otthon vannak, hanem vendégségben.” Nagyon tetszik ez a mondat.

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.”- írja a mai igénk. A keleti népek – köztudomású – hogy nagyon vendégszeretők. A bibliai időkben ez sokkal fontosabb volt, mint, ahogyan ma el tudnánk képzelni. Nem voltak hotelek, apartmanok, falusi szálláshelyek, üdülőövezetek, tourinform központok. Minden azon állt vagy bukott, hogy az adott nép, nemzet, régió, hogyan bánik az utazóval, a vendéggel. Az utazók, vándorok többsége (előre megszervezett, vagy nem megszervezett módon, de) házaknál, magánemberek privát ingatlanjaiban szállt meg. Talán erre nem is gondoltunk, de ahogyan Ravasz László egykori református püspök írta: az evangélium, a Jézusról szóló örömhír, az Isten üzenete, a keresztény misszió is a „vendégbarátság keretei között mozgott”. Ha nem lett volna ez a bizonyos „vendégbarátság”, vagy ahogyan az ige fogalmaz, és ahogyan ma mi is mondjuk, „vendégszeretet”, akkor tuti, hogy nem terjedt volna úgy az evangélium, mint ahogyan.

De ez nem csupán a vendégszeretetről szól (és innentől már aktuális számunkra is az üzenet): „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” Azért is kell gyakorolni a vendégszeretetet, lehet, hogy tudtunkon kívül angyalokat vendégelünk meg. Ez egy Ábrahámmal megesett történetre utal, ahol a ő megvendégelt három „embert”, akikről később kiderült, hogy nem is emberek, hanem Isten küldöttei, angyalok. És itt a kulcskifejezés: küldöttek. Ugyanis a görög „angelosz” szó, nem csupán angyalt, hanem úgy általában küldöttet is jelent. Isten küldöttét.

Ez két nagyon fontos dologra is ráirányítja a figyelmünket. Egyrészt, milyen izgalmas, hogy amikor a vendégszeretettől hajtva nem fordulunk el emberektől, akkor magunkkal is jót teszünk, hiszen lehet, hogy az Isten rajtuk keresztül üzen nekünk! És ezt akár úgy is, hogy talán még maga a küldött sem tudja, hogy ő küldött! Másrészt pedig, itt külön ki kell emelni a vendégszeretet fontosságát akkor, ha nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy akit vendégül látunk az az Istenhez tartozik, azaz a keresztény testvérről van szó! Nem véletlenül kezdődik így a mai szakaszunk (ezzel megadva az egész mondanivaló keretét): „A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek.”

Nem véletlen az, hogy „testvér”-nek szólítják, szólítjuk egymást keresztény közösségekben. Ez nem egy kenetteljes szóvirág. Bár sajnos sok esetben teljesen kiüresedett, és nem több a munkahelyi „kolléga”, vagy a ma már kicsit avíttnak hangzó „polgártárs” megszólításnál. Sok esetben sajnos nincs mögött más, mint hogy kb. egy helyen tartózkodó egyének vagyunk, akik valamilyen mérték mentén hasonló dolgokat csinálnak. És nem mintha ez előbbiek nem lennének fontosak… De a „testvér” sokkal, de sokkal többet jelent. Valami olyan szoros köteléket, amit nem lehet csak úgy eltépni, valami olyat, ami sokkal több mint bármi más.

Ha csak szimplán, „civil”-ben gondolkodunk a „testvér” szóról, akkor el tudjuk mondani, hogy azok a testvérek, akikben „egy vér” csörgedezik. Vagy az apa vagy az anya, vagy mindkettő részéről. Technikailag is sok bennünk a biológiai hasonlóság. A keresztény értelemben vett testvérek helyzete is igen hasonló, de nem biológiai, hanem spirituális, lelki értelemben. Ugyanis egy test és egy vér köti össze őket. De nem anyáé, vagy apáé, hanem Jézus Krisztusnak a kereszten adott áldozata! És ez az áldozat, ez test és vér jogosít fel engem arra, hogy testvérnek szólítsak meg egy másik keresztény, hívő embert. Mert összeköt bennünket Jézus Krisztus. És bizony ez kapocs, ez az áldozat döbbenetes köteléket jelent a testvérekkel is, de magával a „testvérséget” szerző Krisztussal is. Ha már csak a legfontosabbat, az üdvösséget is nézzük, hiszen pont e miatt az áldozat miatt lehet üdvösségünk.

Ezen túl azonban még három olyan ígéret van, ami mellett nem mehetünk el, amit itt a vége felé egy egy mondatban muszáj megbeszélnünk.

1. HŰSÉG: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” - mondja az Úr. Az Isten hűsége garantált Krisztusban. Ez azt jelenti, hogy még hogyha távol is érzem az Isten, vagy éppen nem is érzem egyáltalán, akkor is ott van. Akkor is mellettem van. És ez nagyon nagy erőforrása lehet életemnek.

2. ELÉGEDETTSÉG: „Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van” - mondja a szentíró. Ez a mondat nem azt jelenti, hogy „ennyitek van, és kész, nem is lesz több, legyen elég ennyi”, hanem azt, hogy lehetőségünk van arra, hogy elégedettek legyünk azzal, amink éppen van. Az az ember, aki állandóan anyagi célokat tűz ki az elégedettségének, hovatovább boldogságának feltételeként, soha nem lesz az.

3. A FÉLELEM ELLENI GYŐZELEM REMÉNYSÉGE: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”- írja az ige. Annyi félelem van bennünk, mindenkiben, de az Isten nem erre hívott el minket, hanem arra, hogy őhozzá tartozzunk.

Hát ezeket készítette el számunkra az Úr! Ő adja meg, hogy elfogadhassuk, megtapasztalhassuk mindezt! Ámen