Látás helyett (prédikáció, Böjt 1. vasárnapja, 2019.03.10.)

textus: Lk 4,31-37

„Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; 32 ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. 33 A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: 34 Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! 35 Jézus azonban ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. 36 Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! 37 És elterjedt a híre mindenütt a környéken.”

Már lassan tíz éve, hogy felfedeztek egy olyan föld alatti barlang- és folyórendszert Indonéziában, amely több millió évig izolációban volt, teljesen elzárva fejlődött a világ többi részétől függetlenül. Ennek eredményeképpen egy csomó különleges élőlény is a „napvilágra” került. Többek között egy halfajta, amely olyan mértékben alkalmazkodott a körülményekhez, hogy az már egészen idegen nekünk itt „kint”, a „fenti világban”. Két dolog szembetűnő rögtön, ahogyan az ember megpillantja ezt a halfajtát: az egyik, hogy átlátszó, a másik pedig, hogy nincsen szeme. Azért átlátszó, mert nincsenek pigmentjei. Minek is, hiszen sosem érte napfény, sem őt, sem pedig elődeit. És pontosan ezért szemre sincsen szüksége, mert a teljes sötétségben, lévén a föld alatt van elzárva ez a kis külön világ, a látás nem releváns, hogy úgy mondjam.

Persze ezt kicsiben magunk is tapasztalhatjuk, mármint az alkalmazkodást. Ha becsukjuk a szemünket, akkor a többi érzékszervünk kiélesedik. Hallás, szaglás, tapintás, ízlelés. Önkéntelenül is egy idő után ezekre sokkal jobban odafigyelünk, és ezekkel sokkal jobban figyelünk. Ennek egy súlyosabb formája, amikor pl. valaki elveszti a látását, s így muszáj, hogy rábízza magát a többi (kiélesedett) érzékszervére, tekintve, hogy nincsen más választása. Pótolni kell mással a hiányzó látást.

Pál apostol tisztában volt azzal, hogy az ember pontosan ilyen állapotban van lelki, spirituális tekintetben: „Mert most tükör által homályosan látunk” (1Kor 13,12) Itt, Pál, nem a fizikai látásra, a szemre gondolt, hanem a lelki látás képességére. Azt írja, hogy akármennyire is szeretnénk, nem tudunk sem a fizikai, sem pedig a lelki „szemeinkkel” olyan érzékelésre, amely igazi, jó lelki utat tudna nekünk mutatni! Hiába, hogy a fizikai érzékelésünk 80%-a a szemükön keresztül történik, és hiába próbáljuk ezt megfeleltetni lelki szinten is, sajnos nem így működik a dolog. És ezért nem működik az a népszerű szólás sem, hogy „hiszem ha látom”; és ezért nem alkalmazhatjuk (ebben az esetben) Exupery szavait sem a Kis Hercegből, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Másik lelki „érzékszervet” vagyunk kénytelenek használni, mint az a bizonyos hal, a földmélyi sötétségben. És ebben az esetben is érdemes Pálhoz fordulnunk: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10,17) Pál egyértelműen kijelenti, hogy tekintve homályos, vagy ha úgy tetszik diszfunkcionális, lelki látásunkat, támaszkodjunk a lelki hallásra, amelyből a hitünk is táplálkozik.

És itt érkeztünk meg a mai igénkhez, amely meghallásra vár tőlünk. Ugyanis sok mindenre lehet „fülelni” lelki szempontból is, de amire érdemes, sőt, akire érdemes, az Jézus Krisztus. Pál is erre hivatkozik: Krisztus beszéde a hit egyedüli építője.

A mai szakasz Krisztus beszédéről szól. Nagyon izgalmas, hogy tartalmilag nem sokat tudnunk meg Jézus beszédéről. Magyarul, nem azt tudjuk meg, hogy mit mond, hanem azt, hogy hogyan mondja, és hogy az milyen hatással van az ő beszéde az emberre, emberekre. Tudniillik Jézus sok mindent mond, sok olyat, ami általános érvényű, amelyek mindenkire vonatkoznak, kozmikus igazságokat jelenítenek meg. Ezen kívül pedig vannak nagyon személyes, személyre szabott, különleges mondanivalói, üzenetei is, amelyek csak nekem, csak neked, vagy éppen valaki másnak szólnak. Megszólíthat bennünket az igén keresztül, imádságban, a másik ember által, de mindig valahogyan megpendítve szívünk húrjait, amelyre egészen természetesen és magától értődőn rezonálunk.

Lukács evangélista ebben a történetben, több dolgot is elmond Jézus beszédéről. Jézus Kapernaumban tanít. Kapernaum egy ma is létező város, Názárettől, Jézus otthonától, mindegy 40 km-re. Mondhatni a szomszédban van. Itt, Jézus a zsinagógában, a helyi gyülekezetben, tanít, Isten igéjét magyarázza az összegyűlteknek. Nem tudjuk mit mondott, de most nem is lényeges, mert azt olvassuk, hogy az ott lévők „álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt”. És ez a mai első üzenetünk. Jézusnak üzenete van a számunkra, akár általánosságban, akár egészen személyes módon, és az ő szavának hatalma van. Ha meghallom, akkor érzem belőle, hogy ez nem üres és nem súlytalan, hanem hatalommal bíró szó, amely tesz is valamit. Sokszor mondják, hogy ahhoz, hogy az ember hiteles legyen, a szavainak és a tetteinek szinkronban, összhangban kell lennie. Ha valaki „vizet prédikál és bort iszik” az elveszti minden hitelét a hallgatósága előtt. Jézus szava önmagában is cselekszik, a kisujját sem kell mozdítania hozzá, mert az ő szava cselekszik is! Éppen ezért nem is lenne igazából szükség arra, hogy ezt demonstrálja, hiszen mindenki érezte, hogy így van. De Jézus nem akar semmilyen szinten sem bizonytalanságban hagyni senkit, akárcsak a legcsekélyebb mértékben sem, ezért, bár nem lenne rá szükség mégis megtette.

Mikor befejezte a tanítást – ahogyan olvassuk – egy „ördögi lélektől megszállott ember” felkiáltott a zsinagógában. „Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje!” Már önmagában az is súlyos, hogy egy „ördög” tesz itt hitvallást! „Isten Szentje”- mondja Jézusról. Micsoda döbbenetes esemény! Jézusnak annyira tiszta és szent a szava, hogy az igazság bukik elő még a leggonoszabb helyzetben is! Jézus szava, tanítása az igazság forrása. És ez a második üzenetünk ma. Sok helyről vártunk volna hitvallást, de egy ördögtől biztosan nem. De Jézus szava mindennél erősebb.

Azonban Urunk nem hagyja annyiban a dolgot. Nem kezd el helyzet különlegességétől megvilágított „színpadon” tetszelegni, hogy „lám, lám még az ördögök is tisztában vannak azzal, hogy kicsoda is vagyok én!”, hanem ráparancsol a gonoszra: „Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle” Jézus szava eddig is hatalommal volt tele, de itt meg aztán egyenesen „berobbant”! Ugyanis Jézus szava kioltja a gonosz szavát. És ez a harmadik, amit megtudunk ma Jézus szaváról. Jézus szava kioltja a gonosz szavát. Vagy ahogyan a bevezető igében olvastuk, az istentisztelet elején: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja” (1Jn 3,8) Nem párhuzamosan létezik vele, nem törekszik egy, a ma oly divatos egyensúlyra. Jézusnem „jing”, az ördög „jang”-ja mellett. Hanem kioltja és megsemmisíti a gonosz szavát és mesterkedéseit, megtisztít és gyógyít bennünket.

Olyannyira így van ez, hogy Lukács odateszi, mintegy megjegyzésként: „az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne.” Mert Jézus szava minden esetben megváltoztat és épít, sohasem rombol bennünket. És ez a negyedik.

A mai szakasz így fejeződik be: „Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?!” Az emberek megrémültek a tapasztaltaktól. Nem a gyógyulástól, a szabadulástól, hanem inkább az isteni erő és hatalom megnyilvánulásától, aminek tanúi voltak abban a kapernaumi zsinagógában. Nem ítélhetjük el őket érte, ahogyan Pétert apostolt sem, egy fejezettel később (aki ekkor még nagyon messze volt attól, hogy apostol legyen), aki mikor személyesen megtapasztalja Jézus szavának erejét, ezt mondja leborulva előtte: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) Pedig leghőbb vágya ennek pont az ellenkezője volt: Maradj mellettem örökké! S ez a vágya jóval később teljesül be, s amely ma nekünk is szól és erőt ad. „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20)- mondja már feltámadása után Jézus.

Ma böjt első vasárnapja van, az egyik legszebb időszak az egyházi évben. Legyen ez a számunkra a Jézusra figyelés, pontosabban, a Jézusra hallgatás kiemelt időszaka. Sok-sok szó, sok-sok mondat, sok-sok beszéd akarja leuralni fizikai és lelki füleinket, de most megtudhattuk, hogy Jézus szava mindennél fontosabb szó a számunkra. Mert az ő szava hatalom, az ő szava erő, az ő szava az igazság forrása, az ő szava kioltja a gonosz szavát, az ő szava jó változást hoz és épít, az ő szava hitet ébreszt. Erre nem lehet mást tenni, mint álmélkodni ezen a nagy szereteten, és minden erőnkkel azon lenni, hogy meghalljuk az ő szavát! Ámen