Nélkülözhetetlen szükséglet (prédikáció, Ötvened vasárnap, 2019.03.03.)

textus: Jak 1,5-8

„5 Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. 6 De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. 7 Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, 8 a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember”

Az utóbbi években sokszor központi helyet kap a médiában egy dél-amerikai ország, Venezuela. Főleg az utóbbi hónapokban volt napi szinten hír az ott történő események sorozata. Az ország évek óta válsággal küzd. Ennek oka – nagyon leegyszerűsítve – az, hogy a kormányzat hosszú évek óta nem fejlesztette a gazdaságát, iparát, kereskedelmét, stb. hanem egyetlen egy ágazatból szerezte a bevételeit. Ez az ágazat pedig az olaj. Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb olajtartalékával, mégis most a szakadék mélyén van. Hiába (sajnos) az olaj jelen világunk motorja (átvitt értelemben és szó szerint is), Venezuela mégsem tud ezzel a sok vagyonnal mit kezdeni. Nagyon sérülékeny az az ország, amelynek egész gazdasága egyetlen iparágra épül…

De nem közgazdasági előadáson vagyunk, mindez csak azért került elő, mert a gazdasági összeomlásból egyenesen következik a humanitárius katasztrófa. Az emberek Venezuelában éheznek. Nincsen élelmiszer, nincsen gyógyszer, nincsen semmi. Először csak bizonyos termékek tűntek el a polcokról, aztán a dolog hiánygazdasággá, majd valóságos pokollá fajult. Szinte minden hiányzik az országból, nem csak az extra dolgok, hanem az alapvető szükségletek kielégítésére szolgáló cikkek is.

De nem kell Venezueláig utazni, hogy ilyet tapasztaljunk. Biztos sokan vannak itt még olyanok, akik még emlékeznek arra, hogy mit jelent az, hogy jegyrendszer, tudják mit jelent az, hogy beszolgáltatás, padlássöprés. Akik tudják, hogy mit jelent órákat sorban állni banánért, narancsért, vagy éveket várni egy autóra. De nem kell még az időben sem utaznunk, visszaemlékeznünk, hogy hiányokkal találkozzunk. A mai Magyarországon, talán a szomszédban is tapasztaljuk milyen amikor hiányt szenvedünk. Talán mi magunk is… Hogy milyen az, hogy nem lehet valami az enyém, amire szükségem van, ami nélkülözhetetlen lenne az élethez, az emberhez méltó élethez, de nincsen rávaló! Mert az értelemszerű és világos, hogy a nélkülözhetetlen szükségleteket be kell tölteni. Az éhezőnek kenyérre, a szomjazónak italra, a betegnek gyógyulásra, a hajléktalannak otthonra, a munkanélkülinek értelmes(!) munkára, a szomorkodónak, gyászolónak vigasztalásra van szüksége.

És ez előbbi felsorolásból már látszik, hogy nem csak a testnek, de léleknek is vannak alapvető és nélkülözhetetlen szükségletei, amely pontosan ugyanolyan elengedhetetlenek, mint a testi szükségletek. Nem biorobotok, vagy biomasszák vagyunk, hanem olyan teremtmények, akik a test és lélek egységében élnek. És – szerintem – azzal sem árulok el új dolgot, hogy ma, a lelki szükségletek tekintetében, sok szempontból „hiánygazdaságban” élünk. Szeretet, szolidaritás, irgalom, odafordulás, befogadás, bátorítás, vigasztalás… mind-mind olyan lelki szükségletek, amelyekben igenis hiányt szenved ez a világ.

Arra természetesen nincsen keret, hogy itt mindről szót ejtsünk, de a mai igénk egy olyan nélkülözhetetlen szükségletet hoz elénk, amely (vagy annak hiánya) alapvetően határoz nagyon sok mindent a világban. Ez pedig nem más, mint a bölcsesség. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.”- írja Jakab apostol. És valóban, mekkora nagy szükség lenne sokkal, de sokkal több bölcsességre ebben a világban! Nagyon sok az okos ember, és nagyon sok az okos eszköz is már körülöttünk, amivel – önmagában – nincs is semmi baj. Én is, ez a prédikációt is az okostelefonommal rögzítem és teszem fel az internetre. Milyen jó, hogy van erre lehetőségem! Csakhogy a sok okosság mellett nagyon kevés a bölcsesség. Csak egy példát mondok: Ma, itt a Föld bolygón, több embernek van hozzáférése okostelefonhoz, mint tiszta ivóvízhez! Ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot… Több embernek van hozzáférése okostelefonhoz, mint tiszta ivóvízhez! […] Nagyon-nagyon kevés bölcsesség…

Azonban, ahogyan Jakab apostol, mi sem állunk meg csupán a helyzetértékelésnél, vagy ha úgy tetszik, diagnózisnál, hanem „gyógymódot” is kell keresnünk. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” Jakab azt is leírja, hogy az ember hol találhat bölcsességre. Igazi bölcsességre, amely túlmutat még az „okosság+tapasztalat” evilági bölcsességén is. „Kérjen Istentől”- biztat a szentíró. Milyen csodálatos az, hogy Isten nem akar bennünket butának és oktalannak, hanem az az alap, hogy kérhetünk tőle bölcsességet. És ő ezt meg is adja! Évszázadokig élt egy olyan kép az egyházról, a kereszténységről (amiben magának az egyháznak van a legnagyobb bűnrészessége), hogy az (ti. az egyház) egy olyan „hely”, ahol nem kell, sőt, nem is szabad gondolkodni! Be kell nyelni mindent, amit mondanak, aztán kész! Pedig a Bibliából egyértelműen kitűnik, hogy a gondolkodás és a bölcsesség egy olyan erény, amire nem „csupán” a világnak van szüksége, de az Istentől származik és ő boldogan adja, szemrehányás nélkül mindenkinek, akik kéri!

Azonban az ige nem árul zsákbamacskát, hanem azt is elénk tárja, hogy az Isten szívesen adja a bölcsességet, de az nagyon nem mindegy, hogy hogyan kérjük: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. [eddig erről beszéltünk, majd Jakab így folytatja] De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól” Isten nem olyan, mint az irigy gyerek, aki a felnőttek határozott fellépése után úgy osztja meg a játékát a másik gyerekkel, hogy „na jó, ha ennyire akarod, akkor odaadom a játékomat, egy kicsit játszhatsz vele!”. Nem, Ő szívesen adja. Viszont nekünk sem szabad úgy kérnünk (és nem csak bölcsességet, hanem akármi mást sem), hogy „Na jó, ha Isten vagy, akkor adjál nekem. Majd meglátjuk mi sül ki belőle.” Nem, ez így nem működik. Nekem van nélkülözhetetlen szükségletem és az Isten az, aki ezt be tudja tölteni! Csak és kizárólag hit által kérhetek bármit is az Istentől! Nem csak abban a tekintetben hittel, hogy elfogadom, vagy feltételezem azt, hogy Ő létezik, hanem úgy, hogy hiszek abban, hogy Ő él, dolgozik, ad, kapcsolatban van velem! Nem lehetek „kétlelkű”, ahogyan Jakab fogalmaz. Vagy hogy kicsit másképpen fordítjuk itt, az eredeti görög szövegben lévő fogalmat; „kettős/megosztott lelkű”! Nem lehet úgy kérni, hogy van is szükséglet, vágyom is annak betöltésére, kérem is az Istentől, de közben meg nem hiszem el, hogy meg tudja nekem adni!

És ez csakis imádságban, az által lehetséges. A jövő héten kezdődik a nagyböjt időszaka. Krisztus Urunk áldozatára és feltámadására, azaz a húsvét csodájára készülünk hat héten keresztül. Bármikor, de ebben az időszakban különösen is fontos, hogy az Ő szavára figyeljünk. Abban igazán bölcsesség van. És legjobban imádságban tudunk Őrá figyelni. Mert az ima nem „csupán” az, hogy én mondok dolgokat az Istennek (amit amúgy is tud), hanem az is, hogy jelenlétében tartózkodok, figyelek rá, hogy Ő mit akar mondani nekem. Vezessenek bennünket a böjtben Jézus szavai: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt 7,7) és „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lk 6,38)