Védett gyom (prédikáció, Örök élet vasárnapja, 2019.11.24.)

textus: Mt 13,36-43

„36Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! 37Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!”

A mai igénk képe, vagy ha úgy tetszik, vonatkoztatási rendszere, egy kicsit anakronisztikus, legalábbis a jelenlegi dátumhoz viszonyítva. Most ugyanis, novemberben, inkább a szántás ideje van (már, ha rá lehet menni a földekre ennyi eső után), a mai szakaszunkban pedig vetésről és betakarításról van szó. De ez bennünket nem zavar, hiszen itt nem egy agrártudományi értekezésre, hanem Isten igéjének hallgatására gyűltünk össze.

Igen érdekes a szakaszunk, tudniillik egy példázat magyarázatról van szó. Jézus sokszor példázatokban beszélt (a múlt héten is egy példázat volt terítéken). És azt hiszem, alapvetően az a megszokott a szószékről, hogy igehirdetési alapigeként megszólal a példázat, aztán a prédikációban a magyarázat. Nos, ez ma pont fordítva lesz! Ugyanis egyházunk ma egy példázat, a búza és konkoly példázatának magyarázatát rendelte a számunkra. Így szükséges, hogy mielőtt hozzáfognánk az értelmezéshez, röviden tisztázzuk azt, hogy miről is szól maga a példázat.

Van egy ember, aki búzát vetett, de az ellensége konkolyt vetett közé. Majd mikor ez idővel kiderült, a földeken dolgozók megkérdezték, hogy kiszedjék-e a konkolyt. A gazda arra utasította őket, hogy ne, majd ha nagyobb lesz a termés, és világossá válik, hogy melyik növény a búza és melyik a konkoly, akkor tegyék meg, nehogy a gyommal együtt búzát is kiszedjék vele együtt.

Apropó, tudjuk, hogy mi az a konkoly? […] A konkoly, a szegfűfélék családjába tartozó, 50–70 cm magas, eredetileg a Földközi-tenger nyugati vidékéről származó, de világszerte elterjedt vetési gyomnövény. De nem csak egyszerűen egy sima gyom, hanem ráadásul mérgező is. A búzával keveredve komoly veszélyforrást jelent, mivel a sütés-főzés során a méreganyagok nem bomlanak le benne. Már 3-5 grammnyi lisztje már nyálkahártya-irritációt, fejfájást, görcsöket, keringési zavart, súlyosabb esetben fulladásos halált okozhat. Őszinte leszek, én ezt nem tudtam. Én azt hittem, hogy a konkoly csupán egy passzív gyom, ami foglalja a helyet és elszívja a vizet meg a tápanyagot a haszonnövényektől, de nem! A konkoly még meg is tud mérgezni.

Mint minden példázat, a mai is Isten országának dolgairól és Isten és ember kapcsolatáról szól. A példázatban lévő szereplők, pedig mindig megfeleltethetők Istennek, illetve embereknek, akik Jézust követik, vagy éppen azoknak, akik nem követik őt. A mai példázatunk ebből a szempontból is nagyon erős. Jézus a magyarázatot rögtön a szereposztás tisztázásával kezdi: „az, aki a jó magot veti, az Emberfia [azaz, maga Jézus], a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.” A példázat alapjelentése nyilvánvaló. A világban együtt élnek Isten gyermekei és azok az emberek, akik nem fogadják el Krisztust. „Csak” a világ végén, amikor Krisztus visszatér hozzánk, teljes dicsőségében, akkor lesznek majd különválasztva azok, akik Krisztussal együtt az életre mennek. Addig pedig adott a helyzet, búza és konkoly együtt növekszik.

Azonban van itt egy-két olyan dolog, amit nagyon érdemes megfontolni ennek a példázatnak a nyomán.

1. Jézus minden példázatában az életből, a hétköznapokból meríti a példát, amit azonban az Isten akaratának és személyének megfelelően formál át. Éppen ezért a példázat automatikusan túlmutat saját magán, sőt még olyan anomáliák is lehetnek benne, vagy olyan következtetésre juthatunk a történet kapcsán, amely már szétfeszíti az adott példázat kereteit.

Ilyen például az a tény, hogy a gazda hagyja a konkolyt is növekedni. Az igét olvasva, az Istent megtapasztalva, azt kimondhatjuk, hogy nem csak a példázatban szereplő ok miatt van ez (tudniillik, azért nem szabad kiszedni a konkolyt az aratásig, hogy nehogy kiszaggassák vele együtt a búzát is), hanem azért is, mert az Isten végtelen kegyelmében megadta azt, hogy a konkoly búzává válhasson! Ez persze biológiai szempontból nonszensz, hiszen gyomból sohasem lesz haszonnövény, de az Isten spirituális-lelki szempontból még ezt is meg tudja tenni. Tulajdonképpen velünk is ez történt. Tulajdonképpen mi is konkolyként kezdtük. Úgy nevezi ezt a Biblia, hogy új teremtés (2Kor 5,17), vagy az ember szempontjából fogalmazva: megtérés. Micsoda kegyelem ez, hogy az Isten nélküli, nem csak passzív, de aktívan mérgező életeket is megváltja az Úr, megfordítja, és lehetőségünk van arra, hogy hozzá közeledve, az ő útján „búzává”, „kenyérgabonává” válhassunk, amely örök életre szól…

2. Evangélikus egyházunkat sokszor nem tudják hova tenni. (Erről bővebben beszéltünk idén, mennybemenetel ünnepén.) De a legtöbbször ilyen, vagy ehhez hasonló „definíciót” szoktam hallani: „Ti valahol középen vagytok a katolikusok és reformátusok között, ugye?” Nos, ebben van igazság, de meglehetősen leegyszerűsíti azt a tanítás- és hagyománybeli gazdagságot, ami jellemzi egyházunkat. Viszont igaz, ami igaz, az evangélikus teológia és lelkiség (már ha lehet, mint olyanról, általánosságban beszélni), mindig is törekedett arra, hogy megtalálja az egészséges egyensúlyt, vagy ha úgy tetszik, az aranyközéputat. DE! Vannak olyan helyzetek, olyan határhelyzetek, amikor nincs, és nem is szabad aranyközéputat keresni! És a mai példázatunk üzenete ilyen. Valaki vagy búza, vagy konkoly, a kettő között nincsen átmenet. Nincsen olyan, hogy „majd egyszer búza leszek”, vagy „nagyon igyekszem, de még alakul” vagy „én kicsit ilyen és olyan is vagyok”, vagy „nem vagyok nagyon elkötelezett”, vagy „búza vagyok én a magam módján”… Kedves Testvérek! Itt nincsen középút, lehetünk az Istent keresők, de Isten gyermekei azok, akikre az Isten már rátalált, és akik elkötelezték magukat őmellette! De még nincsen késő, még tart az idő, és gazda várja, hogy a konkoly búzává váljon!

3. Mai példázatunknak van egy harmadik nagy tanulsága, vagy ha úgy tetszik, egy személyes rétege is. Ugyanis az egész Biblia fényében, tudjuk nagyon jól, hogy nem csupán az embereket lehet két részre lehet osztani a hit szempontjából, hogy fekete vagy fehér, búza vagy konkoly, de minden emberben, belül, legyen bármilyen lelkes búzaszál is, még a konkoly is ott van, kisebb vagy nagyobb mértékben. Ettől még teljesen búza, de akkor is ott a konkoly… És a hívő ember élete folyamatos küzdelem, hogy irtsa a konkolyt és növelje a búzát magában. Ezt nevezzük megszentelődésnek, amikor a hívő ember élete, szavai, tettei Krisztust követésében alakul formálódik és egyre inkább közeledve az Istenhez a Szenthez, maga is meg-szentelődik. De ez nem egyszerű. Sőt, ahogyan Pál fogalmaz: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.” (Róm 7,19). Sokszor védjük, óvjuk a rosszat, a bűnt az életünkben. Miért? Mert szívünkhöz nőtt, az alapműködésünk, sőt akár még az identitásunk része is lehet. Erre is gyönyörű kép a konkoly. Magyarországon egyetlen gyomnövény van, ami védett! Tippeljünk melyik lehet az! […] Avetési konkoly. Elképesztő! Micsoda aktualitása van ennek, micsoda aktualitása van az igének ma is! Védett gyomnövény! Durva…! És persze, igen, a természetben meg van a szerepe a konkolynak is. Lényeges, hogy sokféle növény legyen a flórában, azaz nagy legyen a biodiverzitás. Azonban a Krisztus követésben azonban nem lehet bio-diverzitás (a biosz az Újszövetség nyelvében a görögben: élet biológiai szempontból), vagy ha úgy tetszik dzóé-diverzitás (a dzóé a görögben a teljes, testi-lelki élet)! Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), ő az élet kenyere (Jn 6, 48), így mi hívő embereknek, csakis tiszta búzaszálak lehetünk. Olyanok, amelyek nap mint küzdenek ezért!

Ehhez adjon erőt az Úr! Ámen