Krisztusnak barna szeme van (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2019.11.03.)

textus: Gal 3,6-14
6Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 7Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. 8Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” 9Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. 10Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” 11Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”. 12A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”. 13Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –, 14azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.






Van-e közöttünk olyan, aki hallott már a kék szem/barna szem kísérletről? […] 1968-ban egy amerikai tanárnő elvégzett egy szociálpszichológiai kísérletet az osztályában. Persze ő nem tudta, hogy ez egy szociálpszichológiai kísérlet, hanem egy olyan pedagógiai eszköznek szánta, amivel meg tudja tanítani a harmadikos gyerekeknek, hogy mit jelent a rasszizmus. Egy reggel bement az osztályba és azt mondta, hogy a kék szemű gyerekek felsőbbrendűek. Kaptak egy gallért, ami egyszerűbbé tette a megkülönböztetést. Privilégiumokat kaptak: több segítséget, több pihenést, több játék. Előre ülhettek az osztályban. A barna szeműekkel pedig ennek éppen az ellenkezője történt, őket hátrányosan különböztette meg. Egy idő után a kék szemű gyerekek elkezdtek hatalmaskodni, kegyetlenkedni a barna szeműeken. Arrogánsak lettek és állandóan kifejezésre juttatták „felsőbbrendűségüket”. A következő hétfőn a tanárnő megcserélte az egészet. A barna szeműek lettek a felsőbbrendűek. Nos, ők ahogyan csak tudtak, hasonló módszerekkel revansot vettek a kék szeműeken. Majd a kísérlet végén mindenkinek le kellett írnia, hogy mit tanult meg a kísérleten keresztül.
Azért ez egy durva dolog volt, még ha jószándékú is. Ma már nem lehetne egy ilyen megjátszani az iskolában. A tanárnőt kiközösítette a tantestület, a gyerekekben pedig egy életre nyomot hagyott a dolog.
Azonban – annak ellenére, hogy ha én gyerekemmel tenne ilyet egy pedagógus, nos…, hogy úgy fogalmazzak, nem állnék jót magamért – nagyon sok tanulsága volt ennek a kísérletnek. Arra nincs lehetőség és mód, hogy mindet megtárgyaljuk, de nem is kell. Nekünk ebből, az etikailag igencsak kifogásolható kísérletből, mindössze egy elem a fontos. Mégpedig a pozíció. Az, hogy az emberben valahol nagyon mélyen benne van, hogy megváltozik ha hatalmat kap. Ha valaki pozícióba kerül, akkor az a lehető legkevesebb esetben válik a javára, mármint a személyiségét, viselkedését tekintve.
Keresztény hitünk szerint, az emberek között nincsen különbség Isten színe előtt. Semmilyen formában. Erről beszéltünk a múlt héten. Ember és ember egyformán áll az Isten előtt. De azt is nagyon jól tudjuk, hogy az Isten és az ember között pedig végtelen nagyságrendbeli különbség van (már ha össze lehet hasonlítani egyáltalán). Vagy ha úgy tetszik, végtelenül magasabb pozícióban van az Isten mint mi. Azonban más emberekkel való tapasztalataink alapján pedig (ahogyan a fent említett kísérlet is mutatja), nehezen viseljük el magunk felett a hatalmat. Főleg olyat, amely mondjuk nem ér véget a munkaidővel (főnök), az iskolával (tanár), az edzéssel (edző), stb. Mert az Isten hatalma korlátlan és időtlen, pontosabban fogalmazva: örök minden tekintetben az ember fölött. Éppen ezért hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az Istenre, mint aki a „nagy kékszemű”, aki felettünk szegény „barnaszeműek” felett basáskodik! (Vagy éppen fordítva, a „nagy barnaszemű”. Azért merem ezt így mondani, mert nem lehet félreérteni, ugyanis én outsider vagyok, a zöld szememmel.) A mai igénk pont ebből a hamis és káros gondolkodásból akar bennünket kirángatni.
Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –, azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen”- hangzik a mai igében. Mit jelent ez a mondat? Mi az, hogy a „törvény átka”? Mi az, hogy Krisztus „átokká lett értünk”? És mit jelent „Ábrahám áldása”, amit ezáltal kapunk? Menjünk szépen sorban.
1. a „törvény átka” Törvény alatt itt nem a Büntető Törvénykönyvet, nem is Polgári Törvénykönyvet kell érteni, vagy más jogi kategóriákat, hanem a mózesi törvényeket, leegyszerűsítve a Tízparacsolatot. De a Tízparancsolat miért átok? A Tízparancsolat nem átok, csak átokká, Isten elérésének akadályává tud válni a számunkra, ha nem jól használjuk. Ugyanis abban a pillanatban, hogy azt gondoljuk – mint ahogyan azt sokan régen és ma is gondolják – hogy az Isten törvénye arra való, hogy azt betartva, mintegy létrán, felmászhassunk a mennybe, akkor nagyon nagyot tévedünk! Vagy még radikálisabban fogalmazva, ha azt hisszük, hogy a törvény, a Tízparancsolat betartása olyan valuta, amivel be tudom magam vásárolni az Isten szeretetébe, akkor nagyon rossz úton járok!
2. Azonban nem kell ezt a rossz utat követünk. Miért? Mert lehetőségünk van egy másikra. Krisztus „átokká lett értünk” ugyanis. Ez mit jelent? Kiindulva a már tárgyalt kísérletünkből ez azt jelenti, hogy Krisztusban az Isten „barnaszemű” lett értünk! A végtelen hatalmú, a tőlünk mérhetetlenül hatalmasabb Isten nem játssza el a kegyetlen „nagy kékszeműt”. Hanem – Pál apostol máshol leírt szavaival élve – Krisztus „aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8) Nem hiszem, hogy a kísérletben szereplő bármelyik kékszemű gyerek önként lett volna barnaszemű. És azt sem hiszem, hogy bármelyikünk önként lenne kisebb/szegényebb/gyengébb/egyszerűbb vagy bármily módon kisebb, mint amilyen most éppen. De Krisztus pontosan ezt tette, emberré lett értünk! Sőt, nem csak, hogy emberré lett, de „átokká lett értünk”! Alávetette magát az Atya akaratának, és ártatlanként emberi ítélet alá került egészen a kereszthalálig.
3. Miért tette ezt? Azért, hogy Ábrahám áldása” a miénk lehessen. És mi „Ábrahám áldása”? A hit. Ábrahám minden logikán túlmutató módon hitt az Istennek többször is. Éppen ezért lett a hit példaképe a Bibliában. Ma pedig Krisztusban miénk lehet az az „áldott állapot”, amit hitnek nevezünk. Betölthet bennünket annak az öröme, hogy (nem lehet), de nem is kell semmilyen lelki valutát, teljesítményt felmutatni azért, hogy az Isten szeressen bennünket. Mert ő szeret bennünket enélkül is. Krisztusban, az ő keresztjében pont ezt mutatta meg. Nekünk nincsen más dolgunk, mint hogy hittel elfogadjuk ezt, és abban a bizonyosságban éljük az életünket, hogy van helyünk az Isten mellett, az ő országában.
Feltehetnénk a kérdést, hogy „oké, de akkor azt csinálok, amit akarok, mert az Isten úgyis magához fogad?” Hát, nem éppen! Ugyanis, ha hit van bennünk, akkor annak vannak külső jelei is. A hit nem csupán egy belső folyamat, hanem annak hatása van a mindennapokra, hatása van tetteinkre is. És itt jön be a törvény, az Isten törvénye, pl. a Tízparancsolat. Ha hiszek, ha hiszem azt, hogy Krisztusban az Isten szeret engem és örök életem van, akkor meg is próbálok úgy élni, ahogyan azt a már megtapasztalt szerető Isten akarja! És ő hogyan akarja? Hát úgy, ahogyan azt megírta a törvényben! A tettek és Isten szerinti élet, a hit gyümölcse. A hit pedig Krisztus keresztje által lehetséges számunkra.
Arkhimédész a híres görög matematikus-filozófus azt mondta: „Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot.” Azt hiszem most már látjuk, hogy Krisztus keresztje egy olyan fix pont amivel ki lehet fordítani a világot, ki lehet fordítani a mi életünket is. De nem visszájára, nem valami kifacsart formára, nem valami természetellenes módon, hanem abba az irány, ami Isten felé vezet! Mert csakis Krisztus keresztjén keresztül juthat el a világ Istenhez, és juthatunk el mi is.
Ma a reformációt ünnepeljük. Emlékezünk. De elsősorban nem az 502 évvel ezelőtt történtekre, hanem a 2000 évvel ezelőtt történtekre. Luther nem akarta azt, hogy rá emlékezzenek folyton, hanem azt akarta, hogy az ő munkája is Krisztusra mutasson! Vegyünk példát róla és figyeljünk arra, aki a legfontosabb: az értünk „barnaszeművé” lett Krisztusra. Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karcsi bácsi és a feltámadás (prédikáció, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2019.04.28.)

Ég és föld (prédikáció, Húsvét ünnepe, 2019.04.21.)

A Jézus-lista (prédikáció, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2019.05.12.)