A mezőgazdasági miniszter és a kereszt (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2020.02.16.)


textus: 1Móz 45,3-8a.15
3Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József! Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle. 4József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek már közelebb hozzám! Erre aztán közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! 5De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. 6Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. 7Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. 8Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, […] 15Majd megcsókolta mindegyik testvérét, és sírva megölelte őket. Azután már beszédbe elegyedtek vele a testvérei.”








Az emberiségnek rengeteg eszköze van a kommunikációra. Ezer módja van annak, hogy átadjuk a gondolatainkat, érzéseinket, véleményünket stb. egy másik embernek. Ott van a legnyilvánvalóbb forma: a beszéd. De ott van a nonverbális kommunikáció, a mimika, a testbeszéd, a gesztusok, az artikuláció. Ott van az írás, a rajzolás, és persze ott vannak a különböző írott, rajzolt, kiábrázolt jelek. És a jelek közül is kiemelkednek a szimbólumok. Egyszerű jel például egy nyíl egy táblán, ami mutatja, hogy merre kell menni. Szimbólum pedig pl. egy szobában álló fenyőfa képe. Ugyanis, ha ránézünk, akkor nem csak a fenyő jut eszünkbe, hanem azonnal asszociálunk a karácsonyra. Emlékképek jelennek meg a karácsonyainkról, talán érezzük a bejgli illatát, vagy képzeletünkben felcsendül egy-egy karácsonyi ének. Ugyanis ez a szimbólum: olyan jel, ami nem csak arra utal, ami éppen rajta van (példánk esetében a fenyőfa), hanem asszociatív módon rengeteg mást is jelent (a karácsonyt, a bejglit, a karácsonyi éneket, stb.).
Nem szabad lebecsülnünk a szimbólumoknak az erejét. Tele vannak objektív (azaz mindenki számára kb. ugyanazt jelentő) szimbólumokkal a hétköznapjaink, de ott vannak az egészen személyes szimbólumaink is, melyek felett talán más elsiklik, de nekünk sokat így, vagy úgy, de sokat jelent, akár negatívat, akár pozitívat.
József története, amelynek vége felé járunk a mai textusban, tele van ilyen szimbólumokkal, amelyek messze túlmutatnak József személyén. Éppen ezért szokták mondani, hogy a József történet, és maga József személye egy szimbólum, mégpedig Krisztusra utaló szimbólum. Másképpen fogalmazva, József előképe Krisztusnak. Bár József története sok-sok évvel Krisztus előtti játszódott, mégis, profetikus módon Jézusra utal. De ne szaladjunk ennyire előre…
Józsefnek, aki az Ószövetség egyik legszínesebb(!) alakja. Olyan az életének a története, mintha egy kosztümös kalandfilmet néznénk. József gyerekkorában kiállhatatlan és arrogáns volt, amiért testvérei ritka mód utálták. Olyan szinten sikerült Józsefnek felbosszantania őket, hogy a testvérei meg akarták ölni. De végül nem tették, hanem „csak” eladták rabszolgának. Egyiptomba került, ahol – Isten segítségével – megváltozott és a legmagasabbra küzdötte fel magát. A fáraó, az egyiptomi király, után a második ember lett az országban. Utána nem sokkal nagy éhínség támadt, az egész Közel-Keleten, de József mint bölcs és – Isten kegyelméből – előrelátó (mai szóhasználattal élve) mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterként megmentette az országot a éhhaláltól. Sőt, a környező országokból, vidékekről is sokan jöttek, hogy élelmiszert szerezzenek be a jól ellátott egyiptomi raktárakból. És, mit ad Isten, József, több mint húsz éve nem látott, testvérei is jöttek. Nem ismerték fel Józsefet, de József egy idő múlva felfedte magát előttük. Azt hiszem el tudjuk képzelni azt a pánikot, ami letaglózta a testvéreket. Képzeljük csak el: akivel így elbántak, eladtak rabszolgának… most tőle függ az életük. És nem csak az övék, hanem a családjaiké is. Hiszen József simán megteheti, hogy megöltei őket, de akár el is engedheti őket élelmiszer nélkül, hogy lassan múljanak ki családjaikkal együtt… József miután felfedte magát az volt az első kérdése, hogy „Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle.”
Azonban itt nem az történik, ami jogosan és igazság szerint meg kellett volna, hogy történjen. Egy jó, véres filmben, most jött volna a bosszú, a megtorlás, a büntetés a testvéreknek. De valami egészen más történt. „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. […] Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten” Hogy mi van?! Igen, József valami egészen különleges módon egy egészen másik perspektívából látta (már) a dolgokat. Valami iszonyatos dolog történt vele, rengeteg szenvedés is igazságtalanság után kiderült, hogy miért volt mindez. Azért, hogy életük legyen a testvéreknek. „Isten küldött el engem előttetek, hogy […] életben tartson benneteket nagy szabadítással”- mondja József. Az a héber kifejezés, amit itt József használ („életben tartás”) csupán háromszor fordul elő az Ószövetségben (itt, 2Kir 5,7; Ézs 57,15 ez utóbbinál a "felüdítem" szó ugyanaz), és minden esetben az Istenre utal, az egyedül életet adó Istenre! Az ő terve volt ez az egész!
Azt hiszem talán már kezdjük sejteni, hogy József személye és története miért előképe és szimbóluma Krisztusnak. Valaki, akit eladtak pénzért, aki leírhatatlanul sokat szenvedett, de végül a legmagasabbra került (Fil 2,5-11)! És mindezt miért? A testvéreiért. József a testvéreiért, és Jézus is a testvéreiért. És kik Jézus testvérei? Mit mond Jézus? Márk evangélista így írja, hogy Jézus körbenéz azokon, akik körülötte vannak, a tanítványokon, és ezt mondja: „Íme, az én anyám és az én testvéreim.” (Mk 3,34) Ők, akik követik Jézust, őértük, és mi akik követjük Jézust, miértünk, testvéreiért!
És itt máris egy másik szimbólumra kell „ugranunk”, ahhoz, hogy megértsük ennek – az eddig tárgyalt – szimbólumnak az igazi mélységét! Ez a második szimbólum pedig a kereszt! Mert az nyilvánvaló, hogy az a kétezer évvel ezelőtt keresztbe rakott két fadarab önmagában nem jelent sokat. Sőt még nem csak nem is különleges abban a korban. Azonban, ami ott történt a messze túlmutat ezen a kivégzőeszközön, és nem véletlenül hitünk legerősebb szimbóluma.
Sokan nem tudnak mit kezdeni a kereszttel. Mert mégis mit jelent az, hogy Jézus szenvedett és meghalt értem? Ez általában azért van, mert az ember nehezen látja be Isten színe előtti helyzetét. De gondoljunk csak József testvéreire, akik úgy remegtek mint a nyárfalevél a tesójuk előtt. Miért? Mert pontosan tudták, hogy mit érdemelnének tettükért. Mi nekünk is így kell(ene) remegnünk az Isten színe előtt! Miért? Azért, mert alaphelyzetbeni bűnös állapotunkkal és aktuális bűneinkkel együtt büntetést érdemelnénk az ítélet napján! Mert itt nem számít, hogy milyen jó voltam, vagy mennyi jót tettem, egyszerűen nem tudom megugrani a mércét! És ez nem azért van így, mert az Isten gonosz, vagy nincsen jobb dolga, minthogy bennünket vegzáljon. Ez azért van így, mert az Isten igazságos. És amikor meg kell állnunk majd előtte, elszámolni az életünkkel, akkor nekünk annyi lenne! DE! Amikor ez megtörténik, akkor ott lesz még valaki, mégpedig Jézus. És, ha mi hittel rá tudunk tekinteni Jézusra és el tudjuk azt mondani, hogy „oké, én nem érdemlek jót, de itt van Jézus, akit értem adtak el, aki értem szenvedett, az én bűneim büntetését kapta helyettem és felvitte az összes rosszat, ami bennem van a keresztre, hiszen azért jött, hogy életté legyen a számomra” (2Tim1,10), akkor derül majd ki igazán, hogy milyen fontos a kereszt. Hogy ez a szimbólum az életem legfontosabb szimbóluma, mert nem csupán egy jel, hanem valóság és örök életet jelentő éltető erő! Mert ezt az életet csakis az Úrtól kaphatom, aki azért jött el értem, hogy ezt nekem adja.
Nekem annyi lehetőségem van, hogy hittel elfogadjam ezt az ajándékot. A kereszt ajándékát. De persze ez nem megy csak úgy! Milyen jó, hogy böjtelő második, azaz Hatvanad vasárnapján kaptuk ezt az igét. Itt van előttünk az egész böjti időszak, amely tökéletes arra, hogy magamba nézek, rájöjjek, hogy mekkora szükségem van Jézusra és az ő keresztjére. Használjuk ki ezt az időszakot! Az Úr adjon hozzá kedvet és erőt! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)