Legyen szemed hozzá (prédikáció, Vízkereszt utáni utolsó vasárnap, 2020.02.02.)

textus: Mk 4,26-29

„26Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, 27azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. 28Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. 29Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.”

Egyesek azt állítják, hogy a mai kornak, pontosabban a ma emberének, az egyik legnagyobb hibája, hogy munkáját és tevékenységeit tekintve a végletekig specializálódva van. Ez folyamat pedig a legjobban a műszaki és orvosi területen érhető tetten. Nem vagyok egyik terület szakértője sem, úgyhogy előre is elnézést, ha valamit nem jól mondok.

Egy gépész barátom mesélte, hogy náluk a cégnél (egy nagy autógyártó vállalat), vannak olyan eszközök, gépek, amiket csak nagyon kevesen tudnak javítani és karban tartani. Hiába gépészek, hiába ezt tanulták, külön tanfolyam kellett hozzá, meg rengeteg tapasztalat, hogy egy ilyen bonyolult gépet valaki szerelni tudjon. Ő például egy ilyen szerelő. Egészen konkrétan, folyamatos utazásban volt Európában egyik országból a másikba, szerelve az adott típusú gépeket. De nagyon valószínű, hogy az adott gép melletti szomszédos masinához már hozzá sem tud volna szólni, annyira másmilyen, és bizony annak is meg van a maga szerelője. Az orvoslásban is hasonló a helyzet. A szakorvosok egy adott betegségtípust kezelnek, gyógyítanak, de máshoz pedig nem értenek annyira. És így tovább… Hol vannak már az ezermesterek, akik mindenhez értenek? Hol vannak már a polihisztorok, akik mondjuk a művészetek, vagy tudományok számtalan területén alkottak nagyot? És persze tudom, annyival több ma az információ, meg a tudás, hogy lehetetlen ezermesternek vagy polihisztornak lenni, de akkor is…

És bizony ez a folyamat mindenkit érint. Bennünket is. Ugyanis ez a körülmény, miszerint annyi az információ és a tudás, nem csak a szakmák, de a mindennapi élet tekintetében is, hogy egy ember közel sem tudja, nem hogy átlátni, de számba venni sem, az általános szemléletmódunkat is megváltoztatja. Már legtöbbször nem látjuk a nagy egészet, hanem elveszünk a részletekben. Vagy ha kicsit tudomány-szagúan akarom megfogalmazni, akkor túlspecifizálódtunk a holisztikus szemlélet rovására.

A mai igénk pedig egy szemléletmódváltásra hív bennünket, egészen pontosan visszaváltásra. Arra, hogy próbáljuk meg a nagy egészbe belehelyezni mindazt, amit tapasztalunk. Jézus mond egy példázatot: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.” És már rögtön gondolhatjuk is: „A Jézus korabeli ember persze, hogy nem tudta, hogyan nő a vetés, hiszen nem volt annyira „fejlett”. De mi ma már tudjuk, mert a vetés egyrészt nem magától nő, kell hozzá tápanyag, föld, napfény, stb. Nincsen ebben semmi extra.” És ha ezt gondoltuk, igazunk van. Csakhogy hiába van igazunk, ha ezzel elvétjük a lényeget! Találóan mondta Joachim Jeremias német evangélikus teológus: „a modern ember átmegy a szántóföldön, lefelé tekint és a biológiai fejlődést látja. A Biblia emberei ugyanazon a földön áthaladva felfelé tekintenek, és egyik isteni csodát látják a másik után, csupa halálból való feltámadást.” Ugyanazt nézzük, ugyanaz van, mégis másképpen látszik, másképpen értelmeződik.

És ez nem csak a vetésre, vagy éppen a biológiára igaz, hanem saját magunkra is. Ugyanazokra az eseményekre, élethelyzetekre, történésekre, jelekre sokféle „szemmel” lehet nézni. És bizony az Isten dolgai, jelei, üzeneti is egy bizonyos látásmódot, szemszöget igényelnek. Ez a „látásmód” pedig a hit. A hit ugyanis nem csupán annak az elfogadása, hogy létezik valaki, valahol „odafent”, hanem az, hogy ez a valaki egy személyes Isten, akivel kapcsolatba lehet és kell is kerülni, aki maga meg tudja adni ez a „látást”.

Az út hozzá, az Istenhez, és ehhez az új látásmódhoz pedig Jézus Krisztus. Ahogyan Péter apostol írja (az oltár előtti olvasmányban olvastuk): „Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.” (2Pét 1,16) Péter apostol azért írta le ezt az előbb felolvasott mondatot, mert már akkor is sokan úgy gondolták, hogy micsoda humbug és kamu ez vallásos Jézusos dolog. És ma sincs ez másképpen! Pedig – mi tudjuk jól – Egyáltalán nem az! Csupán az a helyzet, hogy a nyilvánvaló dolgokat is csak akkor lehet meglátni, ha van rá szemünk! Ami felett más elsiklik, ott a hit talál. Mert valóban, kell a vetéshez, a napfény, a talaj, a tápanyag és kismillió biológiai és kémiai folyamat eredménye, hogy megnő a növény. Valóban. De mekkora csoda ez, ha tudom, hogy a teremtő Isten alkotta meg ezt a számunkra! És az Isten szemszöge (amelyből fakad a hit „látásmódja” is, amit tőle kapok), olyan hatalmas és széles, hogy abba én is beleférek. És nem csak úgy általában, hanem az életem minden aspektusában. Ugyanis Ő pontosan úgy lát engem, ahogyan vagyok. És milyen csoda az, hogy ő odafigyel rám, szemmel tart, a szónak szó szerinti értelmében, tart a szemével, a tekintetével. Ahogyan a zsoltáros írja: „Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.” (Zsolt 139,2-3).

Kérjük az új látást az Istentől, az Ő látását, hogy az Ő perspektívájában lássuk, az Ő szemszögéből az eseményeket, kapcsolatainkat és saját magunkat. Erre segítsen bennünket a Szentlélek. Ámen