GDP és élet-app (prédikáció, Ötvened vasárnap, 2020.02.23.)

textus: Ám 5,21-24

„21Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! 22Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból adtok! 23Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantotok zengését! 24Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!”

Rohamosan fejlődik az informatika világunkban, olyan gyorsan, hogy követni sem tudjuk. Én még abba a generációba tartozom, akik éltek úgy, hogy nem volt számítógép és internet. Vagyishogy már volt, csak nekünk még nem volt rá anyagi lehetőségünk (és a többségnek sem). A lányom nemsokára hat éves, de már két éves korában tudta húzogatni a telefonon a képeket jobbra-balra. Ma pedig már szinte készségszinten kezeli a gépet. Ez a durván nagy léptékű fejlődés sok mindent megváltoztat. Az életmódot, a viselkedést, a hétköznapi rutint, vagy éppen a szókészletünket. Ez utóbbi is nagyon izgalmas. Mondjuk tíz, vagy tizenöt évvel ezelőtt még senki nem tudta, hogy mi az az applikáció, avagy alkalmazás. Ma pedig már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy az okostelefonok programjait nevezzük applikációnak, vagy röviden appnak. Ki kell jelentenünk, hogy az appok miatt olyan népszerűek, vagy inkább már szükségszerűek az okos telefonok. Azért, mert már nem csak telefonálni tudunk vele, hanem különböző appok segítségével olvasni, internetezni, csetelni, videózni, fényképezni, térképet nézni, játszani, dolgozni, zenélni, rajzolni, számolni, keresni, tanulni, stb. Gyakorlatilag a kezünkben van a fél világ… Nyilván sok rajta a fölösleges vagy kártékony dolog is, de nagyon sok jó is van. És persze vannak olyan appok is, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a telefon rendben működjön. Főleg ez utóbbiakat, mindig frissíteni kell, hogy naprakész legyen a telefon és minden oké legyen vele.

A mai igénk nagyon különleges. Azért, mert az egyik legkeményebb és legdurvább szakasz az Ószövetségben. Persze vannak véresebb, tragikusabb, monumentálisabb szakaszok bőven, de ez mégis nagyon erős. „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból adtok! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantotok zengését!” Miért mondom, hogy ez nagyon durva? Azért, mert ez az Isten népéről, az istentiszteletre összegyűlt, az Istent tisztelni és neki hódolni akaró emberekről szól! Mennyire súlyos dolog, hogy elmegyek a templomba, ott akarok lenni, csinálom, amit csinálni kell, erre az Isten meg azt mondja, hogy fabatkát sem ér az egész, sőt még rossz is! Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondnom, hogy a maga idejében a Kr.e.-i 8. században sem fogadták kitörő örömmel Istennek ezt az üzenetét Ámósz prófétától.

Ámósz próféta egy olyan időszakban volt próféta, amikor Izrael gazdasága nagyon jól prosperált. Ma úgy mondanánk, hogy szárnyalt a GDP. Csakhogy – ahogyan Ámósz könyvének egyik nálam sokkal szakavatottabb magyarázója fogalmazott – a gazdasági növekedés „kedvező hatásait azonban csak a vezető népréteg élvezte, akik helyzetüket kihasználva elnyomták és kizsákmányolták a szegényeket. […] A társadalmi fezsültségekkel együtt járt a vallási élet hanyatlása is. A vallási kultusz, amelybe számos pogány […] elem is vegyült, erősen a külsőségekre korlátozódott, formaságokba merevedett. […] Az Úrral való szövetség is pusztán kultuszi kötelezettséggé vált, amelyet a szertartások előírásainak betartásával és ajándékokkal igyekeztek biztosítani.” Ha most finoman akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy: nincsen új a nap alatt. Ismerős, igaz? Micsoda aktualitása van Isten igéjének cirka 2700 év távlatából…!

De mit jelent ez a fenti idézet? Azt, hogy az emberek nem voltak szinkronban saját magukkal! Próbáltak eleget tenni annak, amiről úgy gondolták (vélten, vagy valósan), elvárja tőlük az Isten. Áldozatokat mutattak be, elvégezték a szertartásokat, stb. Ma úgy mondanánk: jártak templomba, dobtak a perselybe, megkereszteltették a gyerekeiket, unokáikat, templomban esküdtek, befizették az egyházfenntartói járulékot, tették amit kellett! Csakhogy! Az életük, legalábbis az istentiszteleten kívüli része, a maradék 167 óra, a hét 168 órájából, köszönő viszonyban sem volt azzal az egyel, amit a templomban töltöttek! Így ír róluk Ámósz: elfogadták a kenőpénzt, korruptak voltak, az igazat sanyargatták, kihasználták a másikat (Ám 5,10-12), alapvetően nem úgy éltnek, mint ahogyan az természetes lenne egy hívő embertől. Nem voltak szinkronban saját magukkal. Olyanok voltak, mint az az okostelefon, amely nincsen megfelelően frissítve. Valamikor régen talán felkerült rá egy a rendszernek elengedhetetlen applikáció (az Istent követni akaró hit), de már régóta nincsen frissítve. Fut, persze fut,… de már nem tölti be a funkcióját, és eljön majd a pillanat, amikor a telefon végét okozhatja. Lefordítva ez, és miránk vonatkoztatva – hiszen nem csak akkor és ott, hanem nekünk is szól ez az ige – csak az élő, Istennel kapcsolatban lenni vágyó, a keresztény életet a hétköznapokban is megélő hit az igazi hit! Azt, kérem, bárki mondhatja, hogy ő keresztény, vagy hogy ez, vagy az, vagy amaz keresztény, de vajon mi van belül, és vajon ez mit mutat kívül? Szinkronban vannak a szavak, a gondolatok és a tettek?

Sokszor gondolkodunk úgy az Istenről, hogy ő olyan, akinek meg kell tenni dolgokat. Ha elvégzem ezt, ha megcsinálom azt, ha imádkozom, ha fizetek, ha templomba járok, akkor azzal meg tudom „vásárolni” az Isten jóindulatát, segítségét. Vagy még extrémebb esetben, úgy gondolom, hogy ha mindezeket megteszem, akkor az Isten tartozni fog nekem, és törlesztenie kell! De közben a maradék 167 órában meg semmi közöm sincsen az egészhez! Micsoda zsákutca! Jézus ezt úgy fogalmazta meg, a farizeusok tekintetében, akik (ugyan más szinten, de nagyon) hasonlóképpen éltek: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Mt 23,27)

De van egy jó hírem! Van megoldás, van feloldás, van megtisztulás! Így fejezi be a mai szakaszunk „Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” Milyen sokatmondó, hogy a szentíró a víz példáját hozza. A víz, amely megtisztít, amely szomjat olt, amely életet ad. „Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” Persze nem szó szerint vízről van itt szó, hanem mi legyen olyan, mint a víz? A törvény és az igazság. Megtisztító erejű dolgok ezek. Az Isten törvénye, vagy úgy is mondhatjuk, hogy akarata legyen az, ami a gondolkodásunkat, és az igazság („cadik”, aminek az eredeti héber szövegben van egy „tiszta” jelentésárnyalata is) legyen az, ami a tetteinket átformálja.

Az Isten akaratának követése és megtisztító jelenléte az az applikáció, amely létfontosságú az életünk szempontjából. Hogy a hitünk ne csak abban a merüljön, ki, hogy elhisszük, hogy van Isten, hanem élő és közvetlen kapcsolat legyen közöttünk! Enélkül ugyanis az egész nem ér semmit. Pontosabban: nem a tetteink teszik élővé a hitünket, hanem a tetteink azok, amelyek megmutatják, hogy vajon tényleg van e bennünk élő hit vagy sem!

Ráadásul nekünk sokkal jobb esélyeink vannak erre, mint az Ámósz korabeli embereknek. Ugyanis akkor még nem jött el Jézus. Nekünk már itt van, eljött értünk a Messiás, hogy a lehető legközvetlenebb kapcsolatot hozza el a Teremtővel. Vagy, ha a mobiltelefonos hasonlatnál akarok maradni, akkor azt mondanám, hogy örök életre frissíteni tudja az életünket, az élet-appunkat! Ahogyan Ő mondta: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne” (Jn 4,14) Ez a víz pedig nem más, mint maga Krisztus, akiben az Isten akarata és megtisztító ereje, sőt maga az Isten öltött testet!

Itt a lehetőségünk, a böjt kapujában, hogy az előttünk álló hat hetet ennek AZ ÉLŐ VÍZnek a fogyasztásával töltsük! Egész-ségünkre! Ámen