Forradalom és petrezselymes krumpli (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap, 2020.07.19.)

textus: Apcsel 17,1-7

„1Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. 2Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. 3Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy „ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek”. 4Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony. 5Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost, felvonultak Jászón házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé. 6Amikor nem találták ott őket, Jászónt néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, és így kiáltoztak: Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek. 7Jászón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást mondanak királynak: Jézust.”

 

 Olyan családban nőttem fel, ahol anno a család többségénél a köret a krumplinál kezdődött… és ott is végződött. Lehetett az sokféle formában, de a lényeg: krumplit krumplival. Nagyanyám mondta mindig nekem, hogy „Fiam, ne egyél már annyi krumplit! Attól csak a fejed nő!” Nos, azt nem tudom, hogy a fejem a krumpli miatt vette-e fel a mai méretét, de az biztos, hogy ma már sokkal cizelláltabb vagyok kulináris szempontból (főleg, hála a feleségemnek!). De a krumplit még mindig nagyon szeretem., és az egyik kedvenc formám pedig – ha köretről van szó – a petrezselymes krumpli. Képes vagyok egy hétig is minden nap petrezselymes krumplit enni. Sokszor készítem magamnak ebédre. De, amikor felteszem a krumplit főni, nem mindig őrködöm mellette, hisz van más dolgom is. Éppen ezért, rendszeresen már csak a tűzhely sistergésére eszmélek a lakás másik végéből, és futhatok, mert „már megint kifutott!”. Mert a krumpli ilyen, ha alágyújtanak és nem figyelnek oda, akkor bizony kifut a „habja”. És ha ez megtörténik, akkor csökkenteni kell alatta a gázt, vagy le kell kapcsolni, hogy abbahagyja/rendesen főjön.

Az egyes ember és az egész társadalom is olyan, mint a krumpli. Pontosabban úgy viselkedik, mintha krumplit főznénk. Ha „alágyújtanak”, akkor előbb vagy utóbb forrni kezd, és ha nem vigyáznak, akkor szétfeszíti a kereteket, „kifut”. Ezt nevezzük zavargásnak, vagy éppen forradalomnak. A megnevezés, a szóhasználat csupán oldaltól, vérmérséklettől, nézőponttól függ. Ilyen forráspont volt ´48, ´56, bizonyos szempontból ´89, és ilyen ma is az USA-ban elindult és eszkalálódott tüntetéshullám. Nekem, nekünk itt a templomból, nem tisztünk értékítéletet mondani ezekről az múlt és jelenbeli eseményekről.

És bizony, ahogyan a kifutó krumpli a konyhában, úgy a társadalmi forrongás is, dinamikája mentén, változást indukál. Nyilván, ha eddig valami nem volt jó („alágyújtás”), akkor azon változtatni kell, akkor meg kell szüntetni a rosszat és elkezdeni a jót, amely sokszor pont a fordítottja az eddigieknek.

A mai igénk is „felfordulásról” beszél. Pál apostol és aktuális munkatársai átlépnek Európába, és a mai Görögország területén is hirdetik a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Eljutnak Thesszalonikába, ami egy mai is létező város. Itt is – mint mindenütt – először a helyi zsinagógába mennek. Ennek az az oka, hogy az első keresztények túlnyomó többsége zsidó vallásúak közül került ki, hiszen ők voltak azok, akik ismerték a Bibliának, akkor már (többé-kevésbé) meglévő részét az Ószövetséget, aminek alapján Pál apostol bizonyítani tudta, hogy Jézus az a megígért Messiás, akiről már az Ószövetség is beszél.

Ha nem is volt kirobbanó, de volt eredménye a dolognak. Azt olvassuk: „Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz”. Csakhogy ez a csatlakozás nagyon felháborította a helyi zsidó vallási vezetőket, akik hamis tanúkkal akarták bizonyítani, hogy Pálék tagadják a római császár hatalmát (a mai Görögország, csakúgy mint a mai Izrael is a Római Birodalom fennhatósága alá tartozott akkoriban), „mivel mást mondanak királynak: Jézust.” A város vezetői elé hurcolták, és ott vádolták meg őket. Elárulom, hogy a dolog happy end-del végződik, hiszen szó sincsen arról, hogy Pál Jézust a római császár helyébe tegye. Fordítva meg főleg nem. Nyilván nem így értették azt, hogy Jézus király, de ez egy másik történet…

Mert most nem ez a fő témánk, hanem az, amit akarva-akaratlanul a zsidó vezetők mondtak az apostolokról: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek.” Akkoriban nem volt olyan információszabadság és olyan információterjedés, mint ma. Amikor itt azt mondják, hogy „akik az egész világot felforgatták”, akkor valami tényleg nagyon nagy dologról van szó! Mert abban az időben ez nem úgy nézett ki, hogy minden piszlicsáré esemény kikerül az üzenőfalra, és az egész világ legálisan csámcsoghat rajta. Nem. Még száz évvel ezelőtt is, az emberek azt sem tudták, hogy a szomszéd faluban mi történik, nem hogy az egész világon…! Amikor ez a mondat elhangzik, akkor valami borzasztóan radikális dologról lehet szó, ami annak a kornak a körülményei között is futótűzként terjedt! Mégpedig olyan radikális dolog, ami felforgatja a világot!

De mi lehet ez? Erre a mai oltár előtti igénk (lekció) ad választ (Mt 5,20-26). Sok minden volt ebben az igében én csak két részletet emelek ki. Az első: „Amikor tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és akkor térj vissza, és vidd fel ajándékodat!” és a másik: „Békülj meg ellenfeleddel idejében” Az első idézet világosan kimondja, hogy ha Istennel jóban akarsz lenni, akkor az emberrel is jóban kell lenned. Magyarul: az Isten és ember kapcsolata soha nem választható el az ember és ember közötti kapcsolattól! Olyan nincsen, hogy én jó keresztény vagyok, de közben becsapom a másikat, kisemmizem a nyomorultat, nem foglalkozom az elesettekkel, terrorizálom rám bízottakat stb. Az „áldozat” semmit sem ér, ha nincsen mögötte az Istentől eredő emberszeretet! A másik pedig az ellenféllel való megbékülés. (Ez nem ugyanaz, mint az ellenség szeretete – Mt 5,44) Itt, ha szó szerint fordítjuk, akkor az van, hogy „legyél barátságos/jóindulatú az ellenfeleddel”. Ez pedig nem a képmutatásra való biztatás, bár nyilvánvalóan van haszna annak, ha az ember barátságos tud maradni. Ezt, különben, Jézus sem tagadja. De lényeg azon van, hogy attól hogy valaki az ellenfeled, még nem kell, hogy kulturálatlan legyél. Attól, hogy valaki, bármi kapcsán, egy másik oldalt képvisel, attól még nem kell, hogy ott árts neki, ahol tudsz, és úgy beszélj róla, és úgy kommentálj mindent, mintha maga az ördög lenne! Olyan nincsen, hogy én jó keresztény vagyok, de közben kulturálatlanul, indulatból, vagy éppen direkt módon, indokolatlanul kígyót-békát mondok a másikra, aki nem ért egyet velem, vagy aki ellenfelem valamilyen szinten. Magyarul: Jézus minden esetben elvárja, hogy reális legyél, és a jóindulatot, jó szándékot tarts meg, akkor is ha ellenfélről van szó! Nincsen olyan helyzet, amikor bármilyen eszköz megengedhető csak azért, mert ellenfélről van szó!

Nos, ha valami, akkor ez radikális! Ez tényleg felforgatja a világot, ahogyan Thesszalonikában mondták! Tényleg a feje tetejére állna minden, ha így cselekednénk, mert ez valóban változást hozna. Igazi változást, ami pont fordítottja lenne az eddigieknek. Egy olyan világot teremtene, ahol már nem számít, hogy honnan jössz, ki vagy, vagy hogy, hogyan nézel ki. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)- írja máshol Pál. Ezt az egységet, ami nem határok elmosásán, hanem a radikális szereteten alapul, senki más nem tudja megtenni, csakis Jézus! Jézus, általunk! De jó lenne, ha mindannyiunkról elmondható lenne, hogy ennek a radikális jónak a forradalmárai vagyunk, akik felforgatják a világot az evangéliummal…

Ámen