Igazság első kézből (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap, 2020.07.05.)

textus: Róm 2,14-16

14Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. 15Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket 16azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.






 


Kissé kevesebb nyilvánosságot kap az átlaghoz képest az utóbbi hónapokban a sajtóban az amerikai elnökválasztás. Nyilván a koronavírus ezt is felülírta. Ennek ellenére a világ legnagyobb kérdőjelei között van az, hogy a Föld bolygó leghatalmasabb és legerősebb államát ki fogja irányítani. Az utóbbi négy évben ezt a pozíciót Donald Trump töltötte be, akinek „regnálásval” egy új korszak köszöntött be. A világ – mondjuk – legnagyobb (katonai) hatalommal rendelkező embere annyira gazdag volt már elnökké választása pillanatában is, hogy neki életszínvonal csökkenést(!) jelentett az elnöki fizetés és a Fehér-házba való költözés. Talán ez a döbbenetes tény (is) indukálhatta azt a változást, amit fentebb új korszaknak neveztem. Ez a változás pedig abban áll, hogy nem csupán elérkezett, de main stream-mé, fősodorrá vált az „alternatívák” világa. Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy Trump sajtőfőnöke azt jelentette be, hivatalában elsőként, hogy Trump beiktatásán voltak valaha a legtöbben eddig. Pedig a képeken, amiket a levegőből készítettek nyilvánvalóan látszik, hogy ez nem igaz. Kicsivel később, egy tévés interjúban egy újságíró kérdezte erről az elnök egyik legfőbb tanácsadóját, Kellyanne Conway-t. K érdőre vonja, hogy hogyan mondhat ilyet egy sajtófőnök, hiszen ez egyszerűen nem igaz. Erre azt mondja a tanácsadó az újságírónak: „Ne dramatizáld túl a dolgot. Te azt mondod, hogy ez hazugság, de, amit közölt a sajtófőnök, az egy alternatív tény.” (tartalmi fordítás, angolul tudóknak itt az eredeti nyilatkozat) A világ leghatalmasabb embere, annyira hatalmas, hogy ő alternatívákat tud „gyártani” az eredetik helyett. Nem hazugság, hanem alternatív tény, alternatív igazság, alternatív valóság… Ezzel a momentummal a valóságérzékelésünk változott meg gyökeresen. Egészen pontosan a valóság érzékelésére való lehetőségeink csökevényesedtek el.

És ezáltal, magát a módszert hitelesítve érző, politikai potentátok, világcégek, sajtótermékek álltak be ebbe a sorba, az alternatívák „gyártásába”. Ennek mentén pedig alapvetően megrendült az (amúgy sem túl stabil) közbizalom az államban, a közigazgatásban, és a médiában. Oda lett minden ilyen intézménynek a hitele. Így hát, ki kell mondanunk azt a sajnálatos tényt (és ez tényleg tény), hogy „fogalmunk sincs”! Halvány lila gőzünk sincs, hogy mi történik a világban! Csak azt tudjuk, amit megmutatnak nekünk – és mint a mellékelt ábra mutatja – ki tudja, hogy abból mi igaz!

Ebben a bizonytalanságban, szilárd talaj nélküliségben az emberek fogódzót kerestek, keresnek. Így, szinte természetes folyamatként részekre, oldalakra, frakciókra szakadt a világ, és benne a mi kis országunk is. „Törzsekbe” tömörültünk, melyben már nem az számít, hogy valaki mit mond (hiszen úgy se tudjuk ellenőrizni), hanem, csak az hogy ki mondja azt a valamit. Mert ha az én oldalam mondja, akkor az tuti igaz (akkor is ha nem), ha a másik, akkor ott minden hazugság (akkor is ha nem). És párhuzamosan kialakult a szkepszisnek az a szélsőséges formája is, hogy már csak azt hitetem el el 100%-osan, amit megtapasztaltam, amiről első kézből értesültem, hiszen a többi az simán lehet kamu!

A mai igénk a római levélből származik, Pál apostol tollából. Ebben a könyvben Pál az Isten és az ember viszonyáról beszél. A végtelen és változhatatlan Isten és az örökké formálódó ember kapcsolatáról. Ebben a diskurzusban számba veszi, hogy a különböző állapotokban lévő ember, hogyan kapcsolódik, vagy nem kapcsolódik az Istenhez. Szól az Ószövetség népe, a zsidók viszonyáról Istenhez, szól természetesen a keresztények viszonyáról is, de a mai szakaszunkban, a Isten nélkül élő, nem zsidó (a Biblia szóhasználata szerint pogány) emberekről beszél. Magyarul: Mi van azokkal, akik nem hisznek Istenben? Pál úgy nevezi őket egyszerűen, hogy az Isten által adott „törvényt nem ismerő népek”.

Nagy kérdés, hogy mi van/lesz azokkal, akik (még) nem hisznek? Nagy a kísértés arra, hogy „törzsi” választ adjunk erre a kérdésre is. „Vannak ők és vagyunk mi. Nekünk jó és oké, nekik meg… Nem tök mindegy?” Nagyon nem! Mert itt életek, sőt örök életek forognak kockán! Családtagok, barátok, meg amúgy is… Minden ember értékes! Nincsenek, és nem is lehetnek leírható veszteségek!

Erre a sok és erős kérdőjelre reagál Pál apostol. Ezt írja: „Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik” Ezt nevezzük természeti/természetes teológiának. Ezt azt jelenti, hogy az ember (teremtettségéből fakadóan) képes arra, hogy a korlátozottan is, de megismerhesse az Isten. Arra, hogy észrevegye és különböző információkat kapjon róla, akkor is, ha nem hallott direkt módon soha róla. Az előző fejezetben is ír erről Pál: „mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva.” (Róm 1,19-20) Azt hiszem ez egy olyan dolog, amit az emberek túlnyomó többsége tapasztalati úton igazolni tud. Gondoljunk csak arra, amikor egy hegy tetejéről lenézünk és látjuk a minket körülvevő tájat. Vagy amikor az erőben járva, a fák között sétálva szinte újjászületünk. Vagy amikor az első zöldség kibújik a földből a kertben. Vagy amikor egy háziállat megérezve, hogy rosszul vagyunk odabújik, szinte vigasztal. Vagy amikor párunk, családtagunk, barátunk, stb. akkor is kitart mellettünk, amikor azt nem érdemeljük meg… Igen, ezek és ezekhez hasonló pillanatok azok, amikor legalább egyszer az életben mindenki megérzi: „Valami többnek kell lennie! Valaminek vagy valakinek, aki mindezt létrehozta és keretezni tudja!”

Ennek, azaz az Istennel kapcsolatos ismeret-kezdeménynek a jele az is, amiről Pál a mai szakaszban ír: Az Isten által adott „törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik”. Vannak olyan törvények, szabályok, életviteli keretek, amelyek helytől, kortól függetlenül minden emberben benne vannak. Ilyen pl. a lopás, a gyilkosság, a hazugság tilalma. Ez szinte minden vallásban benne van. Éppen ez bizonyítja, hogy ott van mindannyiunkban a Teremtő Isten által belénk plántált törvény! És bizony ez is segíthet megismerni őt.

Csakhogy! Eleddig mi ismeretről beszéltünk, és hívő emberként pontosan tudjuk, hogy ez nem a történet vége, csupán egy szelete a dolognak. Az Isten ugyanis (elsősorban) nem ismeretre, hanem kapcsolatra hívott el minket! Az ismeret jó lépcső lehet a dolgok lényegéhez, de a megismerés hiányos és hiányos is marad egész életünkben, a kapcsolat az, ami a teljesség felé vezet bennünket.

És a teljesség útja pedig nem más, mint az evangélium. Mert, bár ott az ismeret szerzésének lehetősége minden ember számára, de az Istenben való beteljesülés, itt ebben az életben és a következőben is, Jézus Krisztus evangéliuma által történhet meg. (Amikor tehát Pál azt írja, hogy „megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által”, akkor itt nem arra gondol, hogy ő birtokolja az evangéliumot, hanem az ő által hirdetett evangéliumról beszél.)

Mi hát a lényeg? Az, hogy első kézből tájékozódjunk az Istennel kapcsolatban. A természet csodálatos világa, és a szívbe írt törvény el tud bennünket juttatni, egy bizonyos pontig, de az közel sem elég. Sőt! A szívbe írt törvény nem azt jelenti, hogy minden ami bennem van, amit érzek vagy gondolok, az mindig jó! Pontosan tudjuk, hogy saját vágyaink, érzéseink, gondolataink, akár rossz útra is vihetnek bennünket! Miazhogy! De az Isten még ezt is fel tudja használni arra, hogy az evangélium fényébe vezessen minket. Sokszor azt érezzük – teljesen jogosan –, hogy a 21. század (lassan) második negyedéhez közeledve, már semmilyen információban nem lehetünk biztosak, csak abban, amit magunk tapasztalunk meg, első kézből! Bár ez egy nagyon nagy bizalmatlansági krízis tünete, de most fordítsuk a hasznunkra. Ne csupán áttételesen, másod-, harmadkézből tájékozódjunk, ismerjük meg az Istent, hanem menjünk egyből Őhozzá, és legyünk Vele kapcsolatban!

Erre biztat bennünket az apostol, erre segítsen a Szentlélek. Ámen.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)