Mit vásárol Isten? avagy a Jézus-valuta (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2020.07.12.)

textus: 1Pét 2,9-10

9Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; 10akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.


 


 Van egy barátom, aki a teológia mellett reklám és marketinget is tanult. A záródolgozatát pedig az IKEA-ból írta. Arról, hogy mekkora innováció az, hogy ahhoz, hogy ki tudjál jutni a boltból, ahhoz végig kell menned az egész bolton, és minimális az a rész, amit le tudsz vágni, mert az egész áruház tulajdonképpen egy nagy labirintus, amibe csak egy út vezet be és egy út ki. Muszáj mindent megnézned és így nagyobb eséllyel veszel sokkal több dolgot, mint amit terveztél. De ugyanezt a cél szolgálják a boltok többségében a pénztár közelében elhelyezett rágók, csokik, cukrok, műzliszeletek stb. Hogy amíg a sorban állsz a pénztárnál ezeket nézzed, és vegyél belőlük, hiszen „nem olyan nagy összeg egy csomag rágó, még belefér…”.

Emiatt – és persze amiatt is, hogy az ember hajlamos bármitől függő lenni, vagy bármit rosszra használni – hogy kialakult az úgynevezett impulzus vásárlás, vagy a „shopaholic”, avagy a vásárlás-függőség. Mert a tulajdon szerzés (ami a vásárlás is) olyan folyamatokat tud indukálni, ami vigasztalhat, bátoríthat, megnyugtathat, kielégíthet. „Valami baj van? Vegyünk valamit, elmegyek a boltba és jobban leszek.” Ez a vásárlás-függőség veszélyét jelzi. Vagy éppen ott vagyok a boltban, és nézelődve, „ezt is veszek, azt is veszek, ha már itt vagyok”! Ez pedig az impulzus vásárlás. Ez utóbbi nem (feltétlenül) mentális probléma, hanem inkább anyagi és fenntarthatósági szempontból baj, hiszen így szerezzük be az otthoni semmire nem jó kacatok és lomok többségét.

Tulajdonképpen a mai igénkben is egy „vásárlás” jelenik meg. Csakhogy itt nem ember vásárol, szerez tulajdont, hanem Isten. És hogy ez a vásárlás mennyire van tényleg idézőjelben, vagy sem, az mindjárt kiderül! Nézzük a mai igét: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe”- írja Péter apostol. De kik ezek, ki ez a tulajdonba vett nép, akiről Péter ír? Érdemes tisztázni, hogy azért nem egyértelmű ez a dolog, mert itt az apostol tartalmilag idéz az Ószövetségből. „Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.” (2Móz 19,5-6) Az Ószövetségben ez egyértelműen Izraelről szól, azonban itt, Péter apostol interpretációjában nem. Péter ezzel a tartalmi idézettel arra játszott, hogy az eredeti hallgatósága, vagy akik akkor olvassák a levelet, azok majd kapcsolnak és tudni fogják, hogy miféle tartalmi idézetről van szó. De amíg formailag ez az Ószövetséghez kapcsol, addig Péter a jelentését egészen másképpen, Újszövetségien értelmezi. Ugyanis amíg az Ószövetségben az Istenben való kiválasztás, kiválasztottság a törvénynek való engedelmességtől függ, addig az Újszövetségben pedig attól, hogy elfogadjuk-e Krisztust, mint megváltót vagy sem, aki sokak számára botrány, vagy bolondság, de nekünk az alap (1Kor 1,18).

És hogy ezt a kiválasztást miért mondom vásárlásnak? Azért, mert ezt írja az ige: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe” Tehát a kiválasztottság nem egy alap dolog, (és bár mindenki számára lehetőség) de nem is az emberi nemnek szól úgy általában, hanem egy szűkebb körnek valóság ez csupán. Azok számára, akik – a lehető legnemesebb értelemben véve – meg lettek vásárolva.

De hogyan is van ez? Hát úgy, hogy az Istenhez tartozásnak ára van. Szerintem nem lepődünk meg ezen. „Mindennek ára van.”- tartja a nagyon is igaz mondás. Megszoktuk, hogy mindenért fizetni kell az életben. A élelemért, a vízért, az egészségügyért, az oktatásért, a szolgáltatásokért, stb. Azon lepődünk meg igazán, ha valamiért nem kell fizetni… Csakhogy! Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy NEKÜNK kell fizetni! Hogy a mi zsebünkre, pénztárcánkra megy a dolog. És valóban, az Istenhez tartozásért is fizetni kell, DE NEM NEKÜNK! Az Isten tulajdonába veszi azokat, akik hisznek benne, de nem azért, mert ezt mi vagy bárki más meg tudjuk fizetni. Ugyanis Ő saját maga fizetett érte, értünk! Döbbenetes, de nem nekünk kell fizetni, teljesíteni, cselekedni azért, hogy az Istenéi lehessünk, hanem Ő tette le ennek az árát! Ez az ár pedig nem más volt, mint Jézus Krisztus. Jézus Krisztus volt/van az a valuta, amely az ára a mi Istenhez tartozásunknak, itt, ezen a földön és az örök életben is. Jézus Krisztus áldozata, keresztje volt annak az ára, hogy én, akit mérhetetlen szakadék választ el az Istentől, közel lehessek őhozzá és viszonyunkat ne (elsősorban) a száraz és kíméletlen igazság, hanem pazarló kegyelem határozza meg! (Gyönyörűen kijön ez a pazarlás a magvető példázatában, ahol a magok háromnegyede rossz helyre hullik – Mt 13,1-23)

De nehogy azt gondoljuk, hogy az Istennek szüksége lenne erre, vagy szüksége lenne erre a „vásárlásra” így! Ez, az ő esetében nem egy függőség, nem egy addikció! Nem azért vásárol, mert ettől jobban érzi magát, vagy ettől nem lesz magányos, vagy ilyesmi… Nem! Hanem mindezt szeretetből és önzetlenül teszi értünk, teremtményeiért, akiket ennyire szeret. És az Isten nem is impulzus-vásárol. Nem azért pazarló, mert felelőtlen, hanem pont azért, mert felvállal bennünket. Mert szeretetéből fakadóan, annak az embernek a közelségére is vágyik, aki soha nem fog hozzá közeledni! De ez nem a plátói szerelem egy bizarr formája, hanem a Emberré Vált Isten emberszeretete!

A bizarr tény igazából az, hogy a megvásárlandó „termék”, az ember, mondhat nemet erre a vásárlásra, a „megvásárlottság” állapotára! (Micsoda szabadságot ez!) Mondhatunk nemet! De ha mondunk, akkor azt úgy tegyük, hogy tudjuk, nélküle nem fog menni! Önerőből nem tudunk beleugrani a „bevásárlókosárba”, nem jutunk így az Isten országába! Csakis általa, jézusi valutával!

De ha ez megtörténik, akkor – ezt írja Péter – sötétségből világosságra érünk. Sőt, a népe, nemzete lehetünk az Istennek! „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok”- mondja az ige. (Itt a „nemzet” szót, nem mint „náció”, mint magyar nemzet, vagy bármilyen más nemzet, kell érteni. Abból, ha egy nemzet kiválasztottnak és „szentnek” tartja magát, abból még sosem származott jó dolog, hanem csak háború, vér és könnyek…) Ez arról szól, hogy akik Krisztusban vannak, azok az Isten népéhez, nemzetéhez tartoznak! És a Krisztus-nemzetiség sohasem kirekesztő, hiszen mindenkinek van lehetősége csatlakozni a pazarló Isten népéhez!

A Szentlélek Isten vezessen bennünket oda! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)