Hajfestés és szófestés (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2020.08.30.)

textus: Mt 5,33-37

33 Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: „Ne szegd meg esküdet, hanem teljesítsd az Úrnak, amit esküvel fogadtál!” 34 Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, 35 sem a földre, mert az lábainak zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa; 36 de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé. 37 Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.




 


Történelmi kutatások és ásatások is bizonyítják, hogy már Kr.e. 1500 körül az emberek festették a hajukat. A különböző kultúrákban más és más volt időszakonként a divat. De félreértés ne essék, ahogyan régen, úgy ma sem csak a nők, hanem a férfiak is előszeretettel festették/festetik a hajukat. A festés oka lehet a divat és – ma egyre inkább – az életkor. Nem csak szebbnek, divatosabbnak, de fiatalabbnak is akarunk látszani a korunknál. Persze valójában a hajfestés – ami szerintem sem nem jó, sem nem rossz dolog – elsősorban mindig magunknak szól. Hiszen a festés-színezés az esetek 99 százalékában mindig látszik, így nyilvánvaló, hogy nem természetes, hanem festés. A többi ember látja, hogy nem igazi a hajszín, de konszenzus van arról, hogy így esztétikusabb.

egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé”-mondja Jézus. Érdekes a kifejezés, hiszen akkoriban már bőven gyakorolták hajfestést, és az Izraelt megszállás alatt tartó Római Birodalomban, reneszánszát élte a gyakorlat. (A fekete volt a divat.) Jézus ezzel minden bizonnyal arra célzott, amit én is említettem az előbb. Attól még, hogy befestjük a hajat, az nem lesz más színű, mint amilyen, hanem csupán lesz beszínezve, hogy másnak látszódjon, mint ami. A hajhagymák, attól még nem fognak más színű hajat növeszteni.

De Jézus nem szépészeti vagy dizájn tanácsokat osztogatott, hanem a hajfestés példájával világított meg egy nagyon fontos témát, ami a hitelesség. „Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: „Ne szegd meg esküdet, hanem teljesítsd az Úrnak, amit esküvel fogadtál!” Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre, mert az lábainak zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa; de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé.” Jézus korában szokás volt az állításokat, amelyeket nem tudtak egzakt módon ellenőrizni vagy bizonyítani, megtámogatni esküvel, esküdözéssel. Az Istenre esküdtek, vagy az égre, vagy éppen bármi másra, hogy nyomatékosítsák a mondanivalójukat. De nem kell ilyen messzire menni az időben, hányszor hallottuk, láttuk már filmekben is, mikor az elfogott gonosztevő esküdözik a rendőröknek: „Istenemre esküszöm!”, „Az anyám életére esküszöm, nem én követtem el!” Talán még mi is elmondtunk hasonló mondatokat, súlyos helyzetekben… Éreztük, hogy kevés, gyenge, amit mondunk és megpróbáltuk „beszínezni”, „befesteni” más színűre. Ettől a mondanivalónk lényegi tartalma nem változik, csupán más színben igyekszünk azt feltüntetni. Vagy gondoljunk a közbeszédre. Arra, hogy hogyan devalválódott a hitelesség az utóbbi évtizedben. Mindenki azt mond, amit akar, ki tudja már, hogy mi az igaz és mi nem. Mindenki csak esküdözik, fogadkozik, hogy ilyen lesz és olyan lesz, marketingel és dizájnol, hogy a semmi többnek tűnjön, a rossz meg jónak. Megy a „festés” ezerrel… És közben a lényeg, a tartalom nem változik, hisz a festés nem változtathat rajta, de már a sok réteg alatt nem is tudjuk, hogy mi az igaz és mi a jó. Mintha a pusztán kimondott szó, már nem is lenne elég, kellene valami hozzá…

Ma már nem igazán divat Istenre esküdni. Ez nem is baj, hiszen pont Jézus figyelmeztet, hogy ne tegyük. Ma a szófestés a divat, a látszat ad látszólagos többletet. Azonban érdemes arra is ránézni, hogy vajon miért mondta Jézus azt, hogy ne esküdjünk az Istenre. Egyrészt azért, mert nem használhatjuk eszközként, szavainkhoz festékként” az Istent. Nehogy azt gondoljuk már, hogy a mi érdekeink szerint hajlítgathatjuk őt! Ez teljes képtelenség! Érdemes ezt mindig figyelembe venni, amikor hozzá fordulunk. Az a lelkület legyen bennünk, hogy ő kegyelmet ad, nem kötelességet teljesít az irányunkban. Ne keverjük össze a palackbéli dzsint az Úrral! Másrészt pedig Istent nem kell odacitálni a szavainkhoz, tudniillik már ott van! Egész életünket úgy éljük le, hogy az Isten színe előtt vagyunk. Ha ezt tudatosítanánk magunkban, akkor szerintem ez a világ jobb hely, és benne az emberi életek teljesebbek lennének…

Mit tegyünk tehát? Hol van a kiút a szófestés teljesítménykényszeréből, és hamisságaiból? Így fejezi be Jézus a szakaszt: „ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” Milyen közhelyesen egyszerű és mégis mennyire igaz! Legyen a szavad az, ami. Ne akarjon több lenni, más színű lenni! Akkor és csakis akkor fog gyógyulni társadalmunk közbeszéde, a barátok és a családok kommunikációja, ha az igen igen, és a nem nem.

De hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges, mikor sokszor azt érzem, hogy olyan kevés, amit mondok, amit mondani tudok? Nem hallgatnak rám, nem érdekli másokat, amit mondani akarok, nem elég meggyőző, nem elég hatékony, nem elég cizellált. János evangéliumának elején a szentíró így beszél Jézusról „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. […] Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,1.3) És amikor János evangélista itt „Igé”-t ír, akkor ott, az eredeti görög szövegben, a „logosz” szó szerepel. Ugyanis itt az „Ige” kifejezést, nem cselekvést, létezést, történést kifejező szófajként kell itt érteni, hanem „szó”-ként, „beszéd”-ként. (Ez a „logosz” kifejezés szerepel például az összes „-lógia” tudományban, mint pl. pszichológia, geológia, stb.) Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szavaim tisztasága, hitelessége, őszintesége, sőt hatékonysága sem kell, hogy csak rajtam múljon! Hiszen maga az Ige, a nagybetű Szó, Jézus az, aki mellettem van, akinek a szavára figyelve magam is tiszta és őszinte, hiteles szavúvá válhatok!

Ez Krisztus egyik nagy ajándéka: a tiszta beszéd. Olyan jó lenne, ha ezt (is) megtanulnánk az ő példáján, de legfőképpen személyesen tőle! Erre segítsen bennünket! Ámen

Megjegyzések

  1. Ámen, ámen, ámen! :-) Nagyon remélem, hogy ez a remek prédikáció sok emberhez fog eljutni! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)