Szeretet és sült hús (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2020.08.02.)

textus: 1Kor 8,1b.4.7-13

„az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. […] 4 Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. […] 7 Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. 8 Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. 9 De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. 10 Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? 11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. 12 Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. 13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.”

A 21. század egyik legjelentősebb hatást elért szellemi „terméke” a relativizmus. „Minden relatív.”, „Minden csak nézőpont kérdése.”- ilyen, és ezekhez hasonló mondások, az élet szinte minden területén elhangzanak. A relativizmus lényege az, hogy tagadja az egyetemes/abszolút igazság létét valamely területen vagy úgy általában. Alapvetően két fajtája van a relativizmusnak az egyik az agnoszticizmus, magyarul „nem tudhatjuk” azaz, mivel „úgysem tudhatjuk mi az igazság, szóval kár bármiért is kardoskodni”. A másik fajtája pedig az extrém tolerancia, azaz „neked is igazad van, nekem is igazam van, senki sem ítélheti meg a másikat, mindenki úgy gondolkodik, meg úgy csinálja a dolgait, ahogyan akarja”.

Persze a relativizmusnak meg van a jó oldala is, ami a szabadság. Azaz, hogy nem próbáljuk meg a gondolatokat és az embereket becsukni egy kockába, és azt mondani, hogy ami ezen kívül van az rossz. De megvan a rossz oldala is, ugyanis ez a fajta szabadság, ha túltolják, akkor kiirtja az igazságot és az ebből fakadó stabilitást az emberek életéből.

A mai igénk – úgy tűnik – hogy beáll a relativizmus divatos áramlatába. Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek ír, amely egy igen sokszínű társaság volt. Mindenféle emberek jártak a közösségbe, akik mind-mind nagyon más háttérből jöttek. És ez a sok-sok háttér, bizony néha összeakad egymással. Most éppen az étkezés a probléma, ezen belül is a bálványáldozati hús kérdése. De mi is volt a helyzet? Abban az időben, a Római Birodalomban, rengeteg vallás volt. Ezen vallások túlnyomó többsége áldozatokat mutatott be az adott istenség(ek)nek. És ezen áldozatok a többsége pedig állatáldozat volt. Az áldozatra szánt állatokat rituális módon levágták és tűzre rakták. Azonban sok esetben nem szénné égették, hanem gyakorlatilag megsütötték, meggrillezték az adott istenség oltárán. (Nem mellesleg ez az ószövetségi időkben ez ugyanígy volt Izraelben is.) Ezt a sült húst pedig vagy a papok fogyasztották el, vagy pedig kiárusították, és befolyó összeget a templom javára fordították.

Ez pedig problémát jelentett a gyülekezetben. Ugyanis akik „X” vallásból lettek keresztények, nekik ez nem volt gond, megvették, akár elvitelre, akár ott fogyasztásra. „Y” vallásból jött keresztények pedig, akik számára az ilyen áldozat a régi vallásuk szerves része volt, szinte árulásnak tekintették ezt a gyakorlatot. Pál apostol pedig – látszólag – igen erősen relativizálja a dolgot. „Nincsenek bálványok, hiszen nincsen más Isten az Úron kívül. Ha neked nem gáz, akkor egyél nyugodtan belőle, ha meg gáz, akkor meg ne.” Ennyi – gondolhatnánk – Pál is ugyanazt csinálja mint a 21. századi gondolkodás, lehet azt így is, úgy is, mindenki azt csinál, amit akar.

De, hála Istennek, ez nem így van. Ugyanis, amellett, hogy Pál tényleg azt mondta, hogy önmagában az evés és a nem evés sem baj, még egy-két nagyon fontos szempontot hozzátett. „az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít”- írja. Arra világít rá, hogy az Istenhez, az emberekhez, és a „helyes” keresztény élethez nem elegendő az ismeret. Nem arról van szó, hogy én jól megtanulok valamit, vagy jól alkalmazom a Bibliát, jól következet belőle. Ezek is mind nagyon fontos dolgok, de egy fabatkát sem érnek, ha nincsen még valami mellette: a szeretet.

Vegyük Pálnak a példáját. Két komoly tapasztalaton alapuló ismeret áll szemben egymással. Az egyik azt mondja, hogy „Hogy jössz te ahhoz, hogy idegen istenek áldozati ajándékait megeszed! Hiszen ez árulás az Istennel szemben és beszennyez téged!” A másik pedig azt mondja: „Ne viccelj már! Hiszen az Istenen kívül nincsen másik isten, szóval az, hogy a sült húshoz elmondanak egy két hókuszpókuszt meg abrakadabrát, attól még az ugyanaz a sült hús marad!” És a két oldalban az a súlyos, hogy a maga módján és kontextusában mind a kettő igaz. Hiszen mind a kettőnek van valóság és igazságalapja egyaránt. Ezért mondja azt Pál, hogy „ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk”.

De nem csak ennyit mond. Ha csak ennyit mondott volna, akkor az a ma nagyon divatos relativizmus lenne, „csináljátok, ahogy akarjátok”, de ő hozzáteszi – és így teljes a kép – hogy: „vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki”. A keresztény ember szabad. Sokan próbálják az ellenkezőjét állítani, de a keresztény ember akkor is szabad. Ugyanis nem lehet a keresztény, hívő életet egy skatulyába szorítani és egyfajta erkölcsi/cselekvési kódexé silányítani, hogy „azt lehet, azt meg nem lehet”. Ez minden esetben az egyéntől és a kapcsolódástól függ. Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy az abszolút igazsághoz ragaszkodó, de emellett szabad keresztény embernek személyre szabott hívő élete van! De nem csak a saját személyére, hanem a másik ember személyére és Isten személyérre szabott élete! A szabadságból fakadó szabad tettek egészen addig tarthatnak, amíg az el nem távolítja az Istentől keresztény testvért! „Megeszed a bálványáldozati húst? Nem baj egyáltalán! De ha ezt úgy teszed, hogy az megütközést okoz, akkor „ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt”. Ezt pedig nem teheted.” Erre mondja Pál, hogy „ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.”

Hogyan tudjuk ezt aprópénzre váltani a hétköznapokban? Először is, mielőtt valamit tennék, nézzem meg Isten igéjét, és imádkozzam, hogy az Úr adjon útmutatást. Utána pedig nézzem meg, hogy vajon – attól függetlenül, hogy semmi baj sincsen vele – nem e megütközést a keresztény testvérben. Ha igen, akkor vagy tegyem „privátban”, vagy inkább ne! Mert az Egyház kötőanyaga, és az ember és ember, illetve az Isten és ember közötti kapcsolódás nem a vélemény, a gondolat, az érdek, a hagyomány, vagy éppen az ismeret, hanem az Istenben gyökerező szabadság és a szeretet maga!

Erre segítsen bennünket a Szentlélek! Ámen