A tékozló Atya (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2020.09.20.)

 textus: Mt 13,18-23

„Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! 19 Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. 20 A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 21 de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. 22 A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 23 A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”

Minden embernek vannak alapvető szükségletei. Ezeket a szükségleteket pedig – a legtöbb esetben – megpróbáljuk betölteni. Ha éhesek vagyunk eszünk, ha fáradtak vagyunk pihenni akarunk, ha álmosak leszünk, elalszunk, stb. És ha ezek a szükségletek (vagy nevezhetjük úgy is, hogy hiányok), nincsenek betöltve, akkor arra bizony reagálunk. És nem csak azzal, hogy pl. az éhségtől legyengülünk, vagy a fáradságtól nem tudunk odafigyelni semmire. Erős érzelmi reakcióink is lesznek: dühösek leszünk, vagy agresszívek, szomorúak vagy levertek, stb.

Viszonylag régóta tudjuk, hogy az emberi élet és az ezzel járó szükségletek, nem csak fizikai-biológiai szinten jelentkeznek, hanem lelki és szellemi szinten is. Ezeknek a lelki-szellemi szükségleteknek, hiányoknak a betöltése pont ugyanannyira fontos, mint a fizikaiaké. És ezen utóbbi lelki-szellemi szükségletek közül van egy, amit úgy nevezünk, hogy összetartozási szükséglet. Ennek az a lényege, hogy az emberek 99%-ának szükséglete, hogy pozitív kapcsolatban legyen, legalább valamilyen minimális szinten, más emberekkel. És ahogyan a fizikai szükségletekkel kapcsolatban, úgy a lelkieknél is vannak reakcióink, érzelmi válaszaink. És bizony, így, reagálunk arra is, ha az összetartozási szükségletünk nincsen kielégítve, betöltve, amit nagyon röviden, egy szóban úgy tudunk összefoglalni, hogy visszautasítás. Ha visszautasítanak bennünket, közeledésünket, akkor bizony az összetartozási szükségletünk nem töltődik be. Egy kutatás kimutatta, hogy a visszautasításkor tapasztalt és mérhető agyi aktivitásmintázat, nagyon hasonló ahhoz az agyi aktivitáshoz, ami akkor mutatható ki, amikor fizikailag bántanak bennünket. Kissé leegyszerűsítve a dolgot: pont úgy fáj, amikor visszautasítanak, mintha egy husánggal ütlegelnének. Nem véletlenek az olyan mondások, mint pl. „amikor azt meg azt mondta, úgy éreztem, mintha arcul ütöttek volna”, vagy „ezt mondta és megszakadt a szívem”.

A mai igénk egy példázat, a magvető példázata. Egészen pontosan nem is maga a példázat, hanem a példázatnak a magyarázata. Jézus sokszor beszélt példázatokban. Hogy mindenki megérthesse a mondanivalóját a hétköznapi életből vett példákkal világította meg a lényeget. Ezek közül is az egyik leghíresebb a magvető példázata. A példázat lényegében arról szól, hogy egy mezőgazdaságban dolgozó ember ember kiment vetni (ezért a „magvető” példázata cím). Ez a valaki kézzel szórta a magot és a magok pedig hullottak mindenhová. Volt olyan mag, amelyik az út szélére elesett, volt olyan, amely köves talajra, volt olyan is, amelyik pedig gyomok közé. Nyilván ezeknek a magok nem nagyon teremtek. És persze ott voltak azok a magok is, amelyek jó földbe estek, és ott aztán teremtek bőséggel. Eddig tartott a példázat, és bár a cél az volt, hogy ezáltal a hallgatóság jobban megértse Jézus mondanivalóját, senki nem értette, hogy miről is szólt ez a példázat. Éppen ezért Jézus elmagyarázta a példázatot. És ez a bizonyos magyarázat a mai igénk.

Minden példázat, amit Jézus mondott ugyanazon témáról szól. Isten országáról, arról, hogy az Isten „erőterében”, hogy a „működnek” a dolgot – és ehhez kapcsolódóan – Isten és ember kapcsolatáról. (Meg ennek hatásáról az ember és ember közötti kapcsolatra, de ez most nem témánk.) A példázat olyan mint egy film, szereposztása van. A példázatban szereplő emberek és dolgok megfeleltethetőek valós személyeknek. És mivel azt mondtuk, hogy minden példázat Isten és ember kapcsolatáról szól, így itt kell kutatnunk az aktuális szereposztás kapcsán is. A magvető maga az Isten, a mag, amit vet, az ő üzenete az emberek számára. (Elsődlegesen az evangélium a Krisztusról és a megváltásról szóló örömhír). A különböző „talajtípusok”, ahová hullik a mag, pedig az ember, akik különbözőképpen fogadják Isten üzenetét.

Nagyon-nagyon sok rétege van ennek a példázatnak, de mi ma csak egyetlen egy aspektust nézünk meg. Mégpedig azt a nagyon egyszerű és mégis húsba vágó tényt, hogy az Isten visszautasítható! Amikor az Istenről gondolkodunk, akkor sokaknak egy könyörület nélküli úthenger jelenik meg a fejében, akit nem igazán érdekel, hogy mi történik a kis percéletű emberkékkel ezen a bolygón. Van az Isten, aki véghez viszi azt, amit akar. És bizony (valamilyen szinten) ez így is van. Az Isten valóban véghez viszi, amit akar. De hogy úthenger lenne…? Nagyon nem. Több más helyen olvashatjuk a Bibliában, hogy az ember ellenállhat és ellen is áll az Istennek („Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. […] Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!”- Zsid 4,2-7; „Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.”- Apcsel 7,51; „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!”- Mt 23,37), de ez a példázat tényleg ütős. A különböző típusú talaj-emberek különféleképpen „utasítják vissza” a magot…

A prédikáció elején arról beszéltem, hogy az elutasítás/visszautasítás úgy tud fájni, mintha megütnének, és erre mindenki másképpen reagál. Vajon az Isten mit lép akkor, mikor ez megtörténik? Vajon Ő hogyan reagál a visszautasításra? Mert, hogy meg lehet tenni. Mondhatom azt, hogy „nekem ez kell, szerintem ez marhaság, van jobb dolgom is”. Vajon az Isten dühös lesz? Vagy agresszív…? Mit olvasunk a példázatban? Azt, hogy az Isten szórja a magot, küldi az üzenetet, kapcsolatba akar lépni. A magvető sem vak, és pontosan látja, hogy a magok egy része, amit vet az az útra esik, köves talajba vagy gazok közé. De mégis szórja. Miért? Mert az övé az is, és azt szeretné, ha igazán termő módon is hozzá tartoznának azok a terméketlen részek is, és termővé változnának. Az Isten mindenhatóként pontosan tudja, hogy ki milyen választ fog adni az ő közeledésére. Ennek ellenére mégis folytatja, felkínálja magát, kapcsolatba akar kerülni mindenkivel. Pazarló módon szórja a magot arra, azokra, azoknak is, akik visszautasítják őt. Miért? Mert őket is szereti, és mert Jézust az egész világért küldte el, nem csak bizonyos csoportokért, népekért, rasszokért, stb.

Van egy másik nagyon ismert példázat, a tékozló fiú példázata (Lk 15,11-32), ennek mentén a magvető példázatát méltán átnevezhetnénk a „tékozló Atya” példázatának! De amíg a tékozló fiút a élvezetek hajszolása, a hedonizmus hajtotta, hogy elverje az örökségét, addig az Isten a végtelen szeretete indítsa arra, hogy a reménytelent is újra és újra megpróbálja! Az Isten keres bennünket! Mindannyiunkat. Újra és újra. Milyen jó lenne, ha végre nyitott fülekre és szívekre találna! Ha végre nem terméketlen és hasznavehetetlen terület, hanem jól termő talaj lenne bennünk Isten szeretete nyomán! Mert jó vele kapcsolatban lenni, jó gondoskodásban bízni, jó gyógyulni karja által és jó teljesnek lenni Lelke által. Tényleg jó…