A lélek természetfilmje (prédikáció, Az esztendő 1. vasárnapja, 2021.01.03.)

 

textus: Mt 18,1-5

1 Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? 2 Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3 és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4 Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5 És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.



A prédikáció háttérben hallgatható és letölthető, audió formában:


A prédikáció a YouTube-on: https://youtu.be/b-TmC7PoQlg

A teljes istentisztelet videója: https://youtu.be/D0nlDvqutuE


Mostanában nagyon sok természetfilmet nézünk. Főleg a kislányom. Nagyon rákapott az utóbbi időben. És – mit ne mondjak – jobban örülök, ha természetfilmet néz, mintha mondjuk mesét nézne nagy mennyiségben. A legkülönbözőbb tematikájú alkotásokat nézzük: baglyok, hüllők, korallzátonyok, rovarok, erdők és mocsarak,… a lehetőségek tárháza szinte végtelen az internet korában.

Engem mindig is nagyon meghatottak az állati „családokat” bemutató filmek. Pl., hogy egy kis csikó hogyan születik meg, és hogyan lesz része a ménesnek. Döbbenetes, hogy egy csikó a születése után egy órával már áll, két óra után már szopizik, egy nap után (úgy tudom) már futni is tud. Döbbenetes tempó ez az ember gyermekekhez képest. És persze vannak olyan állatok is, akik (kis túlzással) a születésük pillanatától önellátóak. Hol van ez attól, hogy az emberek hosszú évekig rá vannak utalva szüleikre, nevelőikre, biológiai szempontból. Társadalmi-financiális szempontból pedig akár több évtizedig is…

Jézus a mai igénkben a gyermekeket hozza elénk példának. „odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.” Nagyon izgalmas, hogy vajon Jézus hogyan érti azt, hogy „olyannak lenni, mint egy kisgyermek”? Hajlamosak vagyunk itt egyből az ártatlanságra, és ennek mentén, a bűntelenségre gondolni. Mert olyan édes, olyan cuki és olyan kis ártatlan egy kisgyermek. Pedig nem erről van szó. Mert ugyan valóban édes és cuki egy kisgyermek, de – a Biblia tanúságtétele szerint – bizony nem ártatlan! Legalábbis a bűntelen értelemben biztosan nem. Mert az nyilvánvaló, hogy egy kisgyermek semmi olyat nem tud elkövetni, amit mi bűnnek neveznénk, ez oké. Azonban a világra születő gyermek, már az Istentől távol születik meg, így sajnos nem ártatlan, és szüksége van az Isten kegyelmére, Jézus Krisztus munkájára ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhessen az Istennel és az ő országának polgára legyen.

És pont erre céloz Jézus itt! A kisgyermek (ha nem is mindig tudatosul benne), de rá van utalva a felnőttekre, szüleire, nevelőire, gondozóira. Egyedül, önmagában nem tudna életben maradni. Még Mauglinak is (a Dzsungel Könyvében) szüksége volt a farkasokra, hogy felnőhessen. Mert egyedül nem megy. Jézus a kisgyermek példájával nem a bűntelenségre biztat, ugyanis azt nem tudjuk elérni, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a hívő ember olyan mint a kisgyermek, abban az értelemben, hogy tudomása van arról, hogy mindenben az Istenre van utalva. Hogy önmagában és egyedül nem menne a dolog, hanem Istenre van szüksége.

Azonban Jézus nem áll meg itt. Nem csak a tudatról van szó, hanem aktív cselekvésről is. Nem csupán az a lényeg, hogy „tudom, hogy az Isten tart kezében mindent, hogy rá vagyok utalva, így jól felfogott érdekem, hogy így éljem az életem”, hanem Jézus így fogalmaz: „Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek”. Durvának hathat ez a kifejezés: „megalázza magát”. Igen, mert magyarul nehéz visszaadni negatív él nélkül az „alázat” szót. Talán úgy lehetne jobban mondani, hogy „az alázat állapotába helyezi magát”, „alázatossá teszi magát”, „alázatot gyakorol”, vagy – kicsit értelmezve – „kicsivé teszi magát”. És persze ez az Istennel való kapcsolatra értendő. És így már talán érthető, hogy mire célzott itt Jézus. A hívő életben nem csupán arról van szó, hogy tudom, hogy rá vagyok utalva az Istenre, hanem arról, hogy ebben a ráutaltságban aktív szerepem is legyen, azaz kívánatos, hogy minél jobban mélyedjek el ebben a ráutaltságban! Mert minél több gyeplőt engedek ki a kezemből, annál szorosabban tudok kapcsolódni az Istenhez. Ez egy rendkívül nehéz és hosszú (életen át tartó) folyamat, hiszen az egész világ azt sugározza felénk, hogy csak az van biztonságban, és úgy jó az élet, ha a „magam ura” vagyok, ha én tartom kézben a gyeplőt.

De gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez az Istenre való ráutaltság, és az ebben való elmélyülés, az nem kárhoztat bennünket tétlenségre! Sőt! Lépten-nyomon az evangéliumban, de máshol is a Bibliában, arról olvasunk, hogy „ezt tegyétek”, „így cselekedjetek”, stb. Csupán az történik, hogy mindenki azt csinálja, ami a dolga. Mi is és az Úr is! Ne akarjuk azt tenni, amit neki kell, és – higgyük el – ő sem fogja helyettünk elvégezni a munkát.

És rögtön itt is van egy dolog, amit tehetünk. Ezzel fejeződik be a mai szakaszunk: „És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” A szükséget szenvedő gyermekek befogadása egy nagyon pozitív, nemes és szívet melengető dolog. De figyeljünk arra, hogy konkrétan mit mond Jézus: „aki befogad egy ilyen kisgyermeket”. Mármint egy olyan hívő embert, aki alázatot, kicsiséget gyakorol az Istennel szemben, aki tudja a ráutaltságát, és aktívan el is mélyül benne! Szóval, itt Jézus egymásra bízza a benne hívőket, az Isten bízó „kisgyermekeket”.

Milyen jó üzenet ez az új esztendő elején! Mélyedjünk el az Istenben, bízzuk magunkat rá (ahogyan erről az óév-újévi istentiszteleten is szó volt) és fogadjuk el és be hittársainkat, mert csak együtt, közösségben, tanítványi körben működik a dolog! Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)