Árvíz helyett áldás (prédikáció, Óév-Újév, 2020.12.31.)
textus: Mt 7,24-27
„24 Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. 25 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. 26 Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. 27 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.”
Az ünnepek alatt, karácsony és újév táján mindenki kívángat. Nagyon változatos jelzőkkel kívángatunk különféle/fajta karácsonyokat és újéveket. A postaládákat és üzenőfalakat, emailfiókokat elárasztják a kívánságok. Mindezt nagyon nagy változatossággal tudjuk megtenni. Mármint a jelzők tekintetében. Karácsony és újév kapcsán a legelterjedtebb jelző a „boldog”. De hát ott van a „békés”, a „derűs”, „meghitt”, „sikerekben gazdag” és persze a „kellemes”. Ki mit választ (főleg, ha nincsen előre nyomtatva a képeslapon, és nincs újra, meg újra megosztva minden évben), abból azért lehet érezni, hogy milyen a viszony, a nexus, illetve, hogy kinek mit jelent az ünnep. Hívő emberként érdemes ezek közül a „boldog”-ot használni, de leginkább – az eddig fel nem sorolt – „áldott”-at. Áldott karácsonyt és új évet!
Felmerülhet, hogy „Miért kell kukacoskodni megint! Minek különcködni, „kellemes ünnepeket” aztán jól van!” Hát azért érdemes az „áldott”-at, mert egyrészt ez kifejezés Istenre utal, és ez az egyszerű mondat is hitvallásként hangozhat el, másrészt pedig fogalmunk sincs (a legtöbb esetben), hogy az illetőnek tényleg van e szüksége a békére, a derűre, a meghittségre, a sikerre, vagy éppen a kellemességre. Lehet, hogy azt akarja, legyen mozgalmas, vagy legyen intenzív, vagy legyen sorsfordító, vagy mittudomén… Vagy csak egyszerűen azt kívánja az ünneptől, hogy… hagyják már békén, legyen már vége…! Ki tudja? Hát, mi bizonyosan nem! Viszont, van aki tudja. Jézus mondja: „a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre” (Mt 6,32) Érdemes azt, akinek kívánnánk az Isten kezébe helyezni, hogy aztán ő – aki tudja, mire van szüksége az illetőnek – megadja neki azt, amire valóban szüksége van. Áldás legyen az életében.
És mi a legnagyobb áldás, amit Isten adhat? […] Hát, saját magát. És saját magát Krisztusban adta nekünk, akit pedig a róla szóló tanúságtétel alapján ismerhetünk meg a legjobban. Így hallgassuk meg/olvassuk el azt, amit Jézus mond a mai igénkben: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.”
Nem tudom, hogy ki az aki élt már meg nagy árvizet. Itt, a Bakonyban viszonylag ritka dolog, de én a Tisza mellett nőttem fel, ahol pont 20 éve volt a Nagy Tiszai Árvíz. Én gimnáziumba jártam akkor, de akkora volt a baj, hogy bennünket konkrétan kivezényeltek homokzsákot rakni, mert a város (Szolnok) végveszélyben volt. Ha 10 cm-rel magasabb lett volna az állás, akkor lehet, hogy a gát és az arra ráépített több mint egy méter homokzsák fal összeroppant volna a terhelés alatt. Már az evakuáláson gondolkodtak, mikor végre apadni kezdett. Bár akkoriban nekem nem igazán volt félelemérzetem a dologgal kapcsolatban tekintve, hogy egy utcahosszú tízemeletes sorpanel tizedik emeletén laktunk, szóval,… ha az dől, akkor már úgyis mindegy… Mindenesetre, amikor jön a víz, akkor, a legjobb védelem a szilárd alap. A jó mély és stabil alapozás.
Jézus azonban nem árvízvédelmi tippeket akart adni, hanem valami egészen másra akarta felhívni a figyelmet. Ez a más pedig maga az élet. Jézus arról beszél, hogy azok dolgok, amelyek az életben érnek bennünket (a hívő életben is), simán ránk tudnak nőni, el tudnak borítani. Rengeteg a kihívás, a kísértés, a rossz út csábítása, a tragédia, vagy éppen a gyász szomorúsága, az anyagi vagy lelki ellehetetlenülés, stb. Az ember meg úgy védekezik, ahogyan tud. Általában pont azokkal a jelzőkkel ellátott „dolgokkal”, amelyek kívángatni szoktunk. Gátat húzunk a rossz dolgok elé kellemes, békés, derűs, meghitt vagy éppen sikerekben gazdag pillanatokkal, emlékekkel, élményekkel. És ez még eddig rendben is van. A probléma csak az, hogy ezekkel a jelzőkkel illetett erőforrások, csakúgy mint minden erőforrásunk, véges. Van az az ár, amely elé már nem tudunk elég magas, vagy elég vastag gátat húzni.
Mindenkinek az életében eljön a gátszakadás pillanata! És amikor ez megtörténik, nos, akkor dől el, hogy az „építmény”, az életünk az mennyire stabil. És bizony ezt a stabilitást a magunk erejéből nem tudjuk megépíteni, elérni! Ezt az alapot az Úr tudja nekünk megadni! És meg is adja nekünk Jézus személyes és tanítása által! Ez a legnagyobb áldás! Ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka!
Ez persze nem azt jelenti, hogy nekünk tétlennek kell maradni! Dehogyis! Pont ellenkezőleg! Az Isten kegyelmében, Jézus Krisztus üdvhozó munkájában bízva magunk is „munkára” vagyunk meghívva. Cselekvésre. Ahogyan Jézus mondja: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Hallja ÉS cselekszi!
És a végére idekívánkozik az a gondolat, amit minden ó és újévkor el szoktam mondani. Ugye, van az rövidítés, hogy BUÉK, azaz „boldog új évet kívánok”. Nos, ennek van egy keresztény értelmezése, amely ugyanezekből a kezdőbetűkből áll: „Bízd Újra Életed Krisztusra”! És igen, a Krisztusra való ráhagyatkozás pontosan azt jelenti, hogy bízunk az ő áldásában, hogy biztos alapja lesz életünknek a legnagyobb áradatokkal szemben is. Így hát, ha mondani akarunk valamit az ünneppel kapcsolatban, akkor mondjunk áldást! Mert, amikor kimondom valakinek, hogy „áldott új évet!”, akkor tulajdonképpen nem én kívánok valamit, hanem a cselekvésre buzdító és cselekvő Istenbe vetett reménységet osztom meg! Ennél többet kívánni sem lehetne! Ámen
Ámen! Mert valóban nem lehet! :-)
VálaszTörlésRemek prédikációkat olvashattam ismét - köszönöm szépen! :-)