Felkészült vagy? - 1Móz 32,14.21-32 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2021.06.20.)
textus: 1Móz 32,14.21b-32
„14 Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékokat válogatott ki bátyjának, Ézsaunak mindabból, amire szert tett: […] Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad. […] 22 Az ajándék tehát elindult előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.
23 De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóleányát és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. 24 Fogta és átvitte őket a patakon, majd átvitte mindenét, amije volt. 25 Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. 26 De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. 27 Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. 28 Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. 29 Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. 30 Jákób azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a nevemet? És megáldotta őt. 31 Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. 32 Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére.”
Mostanában voltak az érettségik és az egyetemi vizsgaidőszak is még tart, és ennek mentén eszembe jutottak az én saját vizsgaélményeim. Az általános iskolában és a gimnáziumban is meglehetősen rossz tanuló voltam. De, az akkori – a mainál sokkal ferebb – felvételi rendszer miatt, sikerült először főiskolára, majd egyetemre is járnom, ahol pedig már a legjobb tanulók közé küzdöttem magamat. Így vannak jó és rossz vizsgaélményeim egyaránt. De azt hiszem a legrosszabbak mind közül azok voltak, amikor nem voltam felkészülve. Nem hiszem, hogy van annál szörnyűbb érzés, hogy beül az ember a vizsgaterembe, és pontosan tudja, hogy fogalma sincs arról mit kellene mondani vagy írni. Sokan vannak olyanok, akik szerint ez könnyebb, mint az a helyzet, amikor készül az ember, de rossz jegyet kap, mert így legalább az esélytelenek nyugalmával indulhat neki. Hát, nekem soha nem volt ilyen „nyugalom” érzésem. Én jobb szeretem azt tudni, hogy mindent megtettem.
Ahhoz azonban, hogy fel tudjunk egy-egy megmérettetésre, helyzetre készülni, ahhoz nem mindig vagyunk elegek egyedül, önmagunkban. Én is sok esetben különórákat vettem azért, hogy sikerüljön pl. a nyelvvizsgám. Kellett valaki, aki felkészít.
De a készülés persze nem csak a tanulásra, vagy éppen egy-egy sportversenyre, vagy ilyesmire vonatkozik, hanem az életre is. Az életben is vannak olyan helyzetek, amelyekre készülni kell, vagy készülni kellene. Lehet ez egy-egy új helyzet az életben, vagy egy komoly próbatétel, vagy akár olyan öröm is, mint pl. egy gyermek érkezése. És ilyen helyzetekben kell, hogy tudjunk támaszkodni valakire, aki segít, aki felkészít. Tanácsot, segítséget kérünk, ha van kitől.
A mai szakaszunkban Jákób, ez a különös bibliai alak, készül egy nagyon fontos, sőt, talán az egyik legfontosabb eseményre az életében: a találkozásra ikerbátyjával Ézsauval. Az a helyzet, hogy nem éppen a legnagyobb békességben váltak el. Jákób ellopta Ézsautól az apai áldást, ami akkoriban egy hatalmas dolognak számított, Ézsau pedig megfogadta, hogy ezért megöli a testvérét, ha találkozik vele. Ennek már idestova húsz éve, de a hosszú idő ellenére nem csodálkozhatunk, hogy Jákób mindenféle óvintézkedéseket tesz arra, hogy megússza a dolgot, vagy akár jól is jöjjön ki belőle.
Ézsau nemzettségének meglehetősen nagy katonai ereje volt, így Jákób egy esetleges harcba bonyolódás esetén nem sok jóra számíthatott. Nem mintha egyáltalán harcolni akart volna… Éppen ezért arra gondolt, hogy más módon foganatosít óvintézkedéseket, ajándékokkal próbálja meg megbékíteni a bátyját. „Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékokat válogatott ki bátyjának, Ézsaunak mindabból, amire szert tett: […] Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad. […] Az ajándék tehát elindult előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.”
Azonban ez az ajándék nem volt elég arra, hogy Jákób felkészüljön a testvérével való találkozásra. Nem csupán külső, anyagi kiengesztelésre volt szükség, hanem arra is, hogy Jákób belül is felkészüljön a találkozásra. Egyrészt, mégiscsak ő volt a hunyó a kettejük kapcsolatának elmérgesedésedésében, másrészt pedig, ha Jákób Isten embere, ha ő az Úr kiválasztottja (márpedig az: Zsoltárok 135,4), akkor ő nem maradhat így, ugyanúgy.
Számtalanszor találkozunk a Bibliában azzal, hogy az Isten által kiválasztott emberek nagy változáson mennek keresztül. Nem csupán azért, mert az Isten mellett alapból változik az ember (bár ez is igaz), hanem azért, mert az Isten maga készíti fel a kiválasztottait. A legjobb példák erre Jézusnak a tanítványai, akik nagyon egyszerű és műveletlen emberek voltak, de maga Jézus tette őket alkalmassá arra, hogy a legnagyobb hír, a róla szóló örömhír, az evangélium extrán sikeres hirdetői legyenek.
De vajon hogyan zajlik a felkészítés? Természetesen személyre szabottan, azonban vannak olyan momentumok, módok, minták, amelyeket fel tudunk fedezni a folyamatban. Erre pedig nagyon jó szöveg Jákób történetének a mai részlete. Ezt olvassuk: „Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a nevemet? És megáldotta őt.”
Arról fogalmunk sincs, hogy pontosan kicsoda ez a „Valaki”, akivel Jákób itt birkózik, de az biztos, hogy az Úr van jelen, akár egy küldöttén keresztül. És mit történik? Küzdenek, szó eredeti, héber jelentése szerint „birkóznak”. Ez a „birkózás” un. „hapax legomenon” a Bibliában. Ez azt jelenti, hogy máshol nem fordul elő, csak itt. (Amikor egy ilyen egyedi fogalommal találkozunk, akkor mindig érdemes nagyon odafigyelni.)
Ez a fogalom, a birkózás, a küzdelem – úgy tűnik – hogy kiemelt részét képezi az Isten felkészítő munkájának. Jákób másnap a testvérével találkozik, ahol az ő és családjának (sőt mi már tudjuk) az egész bibliai tanúságtételnek (mert Jákób leszármazottja Jézus is, testben) a sorsa dől el. És mit tesz az Isten? Küzdelemre, birkózásra „kényszeríti” főhősünket! Péter apostol így ír: „a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál” (1Pét 1,7) Az arany veszendőbb mint a hit, de megpróbált, és legalább annyira mint az arany!
Ezt, és innentől már nyugodtan vonatkoztassuk ezt magunkra is! Az Isten ugyanis bennünket is fel akar készíteni. Pál írja: „az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen” (2Tim 3,17). És ebben a felkészítésben (amely felkészítés nem egy nyelvvizsgára, vagy egy érettségire szól, hanem az életre), az Isten minden eszközt bevet, hogy meg tudjunk állni,… vagy ha el is esünk, szét is esünk, akkor is fel tudjunk kelni, mert van tovább! Ott van a Szentírás (amire a fenti páli szakasz is vonatkozik), ott van az imádság és… ott van a küzdelem. Oly sokszor kell magunkkal, sőt az Istennel is megküzdenünk. Szükségünk van erre, hogy készek legyünk, hogy „tökéletesek” legyünk a szónak bibliai értelmében, ami „befejezettség”-et jelent.
És ez a küzdelem bizony kemény! Akár sérüléssel is járhat, mint Jákób esetében. De ezt meg kell tenni ahhoz, hogy tanítványok, felkészültek, Isten emberei lehessünk!
És Jákóbnak eredményesen készül fel, olyannyira, hogy új nevet is kap, amely az Izrael (ami azt jelenti „Isten harcosa”) lesz. Bizony, mi itt most tanúi vagyunk Izrael, mint név és mint nép születésének!
Gondoljunk csak bele, ha Jákóbból, ebből az áldást a testvérétől elcsaló szerencsevadászból Izrael lett, akkor belőlünk, akik már ismerjük a Krisztust, akikért a Megváltó az életét adta, ki lehet? Erre a kérdésre csak az Úr tud válaszolni. Kérdezzük meg Tőle. Ámen
Köszönöm!
VálaszTörlés