Bűnösök és hajórakományok - Gal 5,25.6,1-5 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2021.09.12.)

Az igehirdetés audió formátumban:

textus: Gal 5,25.6,1-5

„25 Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. […]

1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! 2 Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. 3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5 Mert mindenki a maga terhét hordozza.”

A közösségi médiában nagyon nagy divatja van a „képeslapok”-nak. Képeslap alatt azt értem, hogy az emberek küldözgetnek és megosztanak olyan képeket, amelyhez egy rövid szöveg van csatolva. Pont mint anno a képeslap esetében. A különbség az, hogy ezeken az újfajta „lapokon” nem személyes üzenetek, hanem általában életbölcsességek, vagy még inkább életbölcsességnek szánt közhelyek, vagy még annál is rosszabbak vannak. Ha valaki számára nem lenne ismerős, akkor mondok egy példát. Képzeljünk el egy tetszőleges híres színészt, aki nagyon komolyan néz a kamerába, és ezt a szöveget hozzá: „Eddig naiv voltam, de most már nem hiszek senkinek.” Ilyen és ezekhez hasonló semmitmondó dolgok keringenek tonnaszám a közösségi médiában.

Azonban – döbbenetes módon – ebben a zavarosban néha az ember néha kincsekre is lelhet! Ilyen formában találkoztam ugyanis több olyan mondattal, állítással, amelyek bár kicsit általánosítanak, de nagyon kifejezőek, akár az egyes emberrel, akár a társadalommal kapcsolatban, úgy általában. Néhány nagyon hasonló példa:

1. Egy ember mércéje az, hogyan bánik azzal, aki nincs hasznára.

2. A legjobban jellemzi egy ember személyiségét, hogy hogyan bánik azokkal, akiktől nem várhat semmit, és azokkal, akik nem tudnak visszavágni.

3. Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik. (Ezt az idézetet Gandhinak tulajdonítják.)

4. Egy ország civilizáltsága lemérhető abból, hogyan bánik idős és gyönge polgáraival.

Stb.

Anélkül, hogy részletesen elemezgetném a fenti állításokat, hogy ezek vajon mennyire és hogyan igazak ránk, vagy éppen nemzetünkre… szerintem mindannyian érezzük, hogy van bennük igazság.

De most - a játék kedvéért – alkossunk meg egy, a fentiekhez nagyon hasonló állítást, amely ránk, ránk mint gyülekezetre, egyházra vonatkozik. Így hangozhatna: „Legjobban az jellemzi az egyházat, hogy miként bánik a bűnöseivel.” Talán meghökkentő lehet ez a mondat, de amint rátérünk a mai igénkre ki fog derülni, hogy nem is annyira extrém, mint elsőre tűnik.

A mai szakaszunkat Pál apostol szerezte a Galata városában lévő gyülekezet számára. Egy levél részlete ez. Mondjuk az Újszövetségben nem nehéz levélből idézni hiszen a fele az… De ez most mindegy. Így ír: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel.” Mennyi minden van ebben a mondatban…! Nem akarok közhelyes lenni, hogy pl. „senki sem tökéletes”, vagy „mindenki követ el hibát”, de az igazság az, hogy evangélikus teológiánk egyik alapköve az a lutheri gondolat, hogy az ember egyszerre igaz és bűnös (simul iustus et peccator). Ebből a bibliai igazságból pedig egyenesen következik az, amit e fenti közhelyek is (többek között) sugallnak, hogy mindenki életében ott marad bűn, legyen bármennyire hívő is. Egyszerűen, ha megfeszülünk sem tudunk a bűntől megszabadulni, és éppen ezért (is) van szükségünk az isteni kegyelemre állandóan, naponként. Szóval ne gondoljuk olyan nagyon távolinak ezt a „bűn” dolgot. Mindannyiunknak az életében ott van, még ha nem is érnek „tetten” bennünket, ahogyan Pál fogalmaz. Mit üzen a szentíró? Mit kezdjünk a bűnnel…, pontosabban mit kezdjünk a bűnössel az egyházban? „igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!”

Az egyház (mint közösség és mint teológia) esetében két nagy kísértés van, ha bűnössel találkozik. Az első, hogy elfelejti a „szelíd lelket”, a másik pedig hogy elfelejti a „helyreigazítást”. Az az egyház, amely csak helyreigazítani akar szelíd lélek nélkül, kegyetlenné és gépiessé válik. Számos példát tudnánk hozni személyekre, akikre egyes belső egyházi körökben csak úgy szoktunk hivatkozni, hogy „vallássérültek”! Talán mi magunk is azok vagyunk… Talán én is… Iszonyatos törések lehetnek egy kegyetlen egyházban! De ott a másik véglet is, amikor csak a szelíd lélek van, de nincs mellé téve az igazság. Ott a „minden mindegy” parttalansága és a „szeressük egymást gyerekek” negédes hamissága szintén rombolja az egyházat. Szelídség, szeretet és az igazságra vezetés – ezeknek együtt kell jellemeznie a magát krisztusinak, kereszténynek mondó közösséget. Nem egyszerű dolog ez, sőt önmagában lehetetlen! De ne csüggedjünk, mert maga az Úr adja meg, hogy ne ellentmondás, hanem isteni harmónia lehessen!

De mindehhez természetesen kellünk mi is! „Egymás terhét hordozzátok”- írja az apsotol. Pál itt egy olyan fogalmat használ a teherre (gör. „barosz”), amely fizikai terhet, vagy megterhelő fizikai munkát (Mt 20,12), de átvitt értelemben „bűn”-t is jelent. Persze ez nem azt jelenti, hogy a bűnt elkövetőtől tanuljuk el, amit tett és tegyük mi is! Nyilván nem. Ez azt jelenti, hogy legyünk társai a bűnösnek a terhe hordozásában, mert bármennyire is úgy látszik, hogy egy-egy bűn micsoda lehetőséget rejt, jutalmat ígér, vagy éppen profitot generál, azonban mindig(!) szenvedéssel, a bűnös szenvedésével is jár. Mert a bűn mindig kitép egy darabot belőlünk, és ha nincs aki segítsen, akkor bizony elfogyunk hamar… Krisztus munkatársai tudunk lenni abban is, ha a szenvedőt kísérjük a Kegyelem Urához.

Miután Pál leírta ezeket a gyönyörű igazságokat, még odabiggyeszti a végére: „Mert mindenki a maga terhét hordozza.” Nehogy már nyugodtan le tudjuk kerekíteni a dolgokat…! Akkor, ez most mit jelent? Most akkor ki hordoz és mit? A megfejtés szintén az eredeti görög nyelvben található, ugyanis itt nem az előzőekben használt „teher” szó („barosz”) szerepel, hanem egy másik kifejezés („fortion”), amit úgy tudnánk szó szerint lefordítani, hogy „hajórakomány” (ugyanez a szó szerepel Apcsel 27,10-ben). Pál ezzel megóv mindannyiunkat attól, hogy elbízzuk magunkat és a nagy bűnösre figyelés közben elfelejtsünk magunkba tekinteni. Mert mindannyian tetemes rakományt cipelünk magunkkal. Hozott anyag, ha úgy tetszik. És ebben a rakományban bőven találunk olyan terhet, aminek cipelésében mi is segítségre szorulunk.

Segítséget adni és segítségre szorulni – e kettő között, a bűn tekintetében – nincsen határvonal. Egyszerre vagyunk mindkettő térfélen. Ez az állapot tudja nekünk megadni azt az alázatot, amely végül – reménységünk szerint – az Úrhoz vezet mindannyiunkat! Ámen