Magánügy, vagy nem magánügy - Mt 6,1-6 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2021.09.19.)

Az igehirdetés audió formában:

textus: Mt 6,1-6

„1 Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. 2 Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 3 Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4 hogy adakozásod rejtve maradjon; és majd a te Atyád, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz téged.

5 Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. 6 Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.”

Manapság szinte minden dokumentálva van. Főleg, amióta az internet elterjedt, ha valami felkerül oda, akkor azt képtelenség keretek között tartani. Ha felteszek valamit a netre, főleg, ha a közösségi médiába, akkor hiába szedem le – mert mondjuk mégsem szeretném megosztani mindenkivel – ha már valaki más is megosztotta, vagy éppen lementette, akkor soha többé nem tudom kontrollálni.

Persze az, hogy eddig eljutottunk, ahhoz az ember is kellett. Ugyanis alapvető emberi tulajdonság a önmagam megmutatása. És ez a tulajdonságnak van pozitív oldala is, hiszen, ha mondjuk, valamit elértem, akkor azt szeretem megosztani másokkal, ha valamiben jó vagyok, akkor szeretem, ha erről mások is tudnak, vagy éppen, ha vannak olyan gondolatai, amik szerintem előrébb viszik a dolgot, akkor azt jó mások tudomására hozni. De persze ott van ennek a negatív formája is, amit úgy szoktunk nevezni, hogy „magamutogatás” vagy „rongyrázás”. A siker, vagy a sok pénz, vagy a nagy hatalom eredményezhet olyan kóros magamutogatást, amely fölöslegesen hivalkodó tettekhez vezet. Indokolatlanul nagy ház vagy autó, kórosan sok ékszer viselése, feltűnő költekezés, stb.

Persze, ma már, amikor tényleg mindent megmutatunk (akarva-akaratlanul) magunkból, akkor egészen más a szintje a magunk megmutatásának, mint régebben. És ezzel együtt a megmutatandó dolgok, személyek, helyzetek köre is egészen más. Éppen ezért, manapság nagyon nehéz megérezni azt, hogy mi az, ami a nyilvánosságra tartozik és mi az, ami nem. Főleg a jó dolgok esetében. A rossz dolgok tekintetében ugyanis senki sem akar túl nagy nyilvánosságot kapni. „Ezt nem fogod kitenni az ablakba.”- szól a mondás. És vajon a hitünkből, ami a nyilvánosságra tartozik és mi az, ami nem? A vallásgyakorlásunkból mi az, amit meg kell osztanunk, mi az, amit megoszthatunk és mi az, ami senki másra nem tartozik?

Értelemszerűen két véglet létezik, amelyek közül egyik sem jó út. Az egyik, amely úgy hangzik, röviden összefoglalva: a hit magánügy. Nos, ez nagyon nagy hazugság. „Tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19), „hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15), „az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt” (2Kor 4,2) [a régi Károli fordítás szerint: „kelletjük magunkat minden ember lelkiismeret előtt”!] stb. Egyszerűen, aki a Krisztusban hisz, az pontosan tudja, hogy az emberek megmenekülésének a kulcsa az, hogy megmutassuk a hitünket és hirdessük (ez által is) az evangéliumot. Ez tény. A másik véglet pedig a teljes transzparencia, a mindent megmutató gyakorlat. Nos, ez sem jó. Mert igenis vannak a hitnek, a hit gyakorlásának, olyan részei, aspektusai, amelyek nem tartoznak másra! Miért? Azért mert a hit gyakorlása kapcsolat az Istennel. És minél bizalmasabb, minél mélyebb egy kapcsolat, annál több olyan dolog van benne, amely nem tartozik másra. Mert természeténél fogva egy kapcsolatban van, ami csak a kapcsolódó felekre tartozik!

A mai igénk pontosan ezekről az intim és bizalmas hitbeli tettekről beszél. Mindjárt kettőről is. Az egyik az adakozás, a másik pedig az imádság. (Van egy harmadik is, ami pedig a böjt, de ez már nincs benne a mai textusunkban.) Egyszerűen az ilyesfajta segítségnyújtás, és az Istennel való kommunikáció, nem tartozik másra! Ez persze nem azt jelenti, hogy akár az adakozást, akár az imádságot nem lehet közösségben gyakorolni, hiszen most itt az istentiszteleten is imádkozunk és adakozni is lehet, van persely. Hanem figyeljünk Jézus szavaira, hogy hogyan fogalmaz: „Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt” Nem azzal van a gond, ha az ember imádkozik, vagy adakozik a közösségben, hanem azzal van a gond, ha mindezt azért csinálja közösségben, hogy mások lássák, dicsérjék, irigykedjenek, stb. ennek mentén.

Miért?-kérdezhetnénk – Nem lenne ez is reklámerejű? Nem szólíthatnánk meg ezzel is az embereket? De, lehet, hogy így van, viszont nem erre valók. „Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok” Amikor itt Jézus kegyességről beszél, akkor ott az „igazság” (gör.: dikaiosz) szó szerepel, amely az Isten akaratára adott engedelmes választ jelenti, ebben a szövegkörnyezetben. Nem azért adakozunk és nem azért imádkozunk, hogy azzal másokat megnyerjünk, arra ott van sok minden más (a hitvallás, a bizonyságtétel, az evangélium hirdetése, stb.). Az ima és az adakozás nem a másik emberre tartozik, nem a másik embertől vár elismerést, vagy jutalmat, hanem kizárólag azért van, mert az Isten ezt akarja tőlem! És mivel én bízok az Istenben, hiszem, hogy amit ő akar nekem és tőlem, az jó lesz nekem, ezért teszem! Nincsen benne semmi titkos. Az ima és adakozás nem titkos, hanem privát cselekedet.

Jézus ma arra hív bennünket, hogy tartsunk egyensúlyt az hitéletünkben. Legyünk jelen, legyünk nyilvánosak, szólítsuk meg az embereket, hívjuk és fogadjuk őket! De mind e mellett, tartsuk meg mindazt privátnak, ami olyan jellegű! Ami „a belső szobádba” tartozik, az maradjon is ott, mert így, csakis így tudunk igazi kapcsolatot építeni az Istennel!

Az igehirdetés első felében azt mondta, hogy az a mondás, hogy „a hit magánügy” hazugság. És ezt tartom is. Viszont most formáljuk át ezt a mondatot úgy, hogy benne legyen ez a bizonyos egyensúly. Talán valahogy így hangozhat: a hit a legszemélyesebb közügy! Ámen