Próféta pozitív (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Húsvét utáni 4. vasárnap, 2015.05.03.)

textus: Ézs 12,1-6

„¹Azon a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked, URam, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál. ²Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. ³Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. ⁴Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos! ⁵Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az ÚR, tudja meg ezt az egész föld! ⁶Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!”

Mindig is voltak az emberiség, vagy egy-egy nép, nemzet, csoport éltében vészterhes idők. Olyan megkülönböztetett időszakok, amik nem pozitívak, hanem negatívak. Ezek lehetnek kataklizmák, tragédiák, vagy csupán „egyszerű” hullámvölgyek, amikor azt érzik, azt érezzük, hogy most rosszabb, mint amilyennek lennie kéne. Most nehezebb az élet, nehezebb boldogulni, nehezebb a helyes úton megmaradni, nehezebb – úgy egyáltalán – lenni!

És arról is meg vagyok győződve, hogy minden nemzedékben felmerülnek ilyen gondolatok. Mindenki tudna olyan dolgokat, körülményeket, helyzeteket felsorolni, amivel bőségesen alá tudná támasztani, hogy mi életünk és a mi helyzetünk nehezebb, mint amilyen régen volt, vagy legalábbis nehezebb mint kéne lennie. Ez egyáltalán nem vigasztaló, de nem is kell, hogy így legyen.

„Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos! Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az ÚR, tudja meg ezt az egész föld!” - olvastuk a igehirdetési alapigében. És bármilyen hihetetlen, ez egy olyan időszakban szólt – eredetileg – emberek egy csoportjához, amikor ténylegesen nagy bajban voltak. Háború dúlt az országban és a teljes megsemmisülés fenyegette az országot. Döbbenetesek ezek a szavak, ha elképzeljük, hogy egy ilyen nehéz időszakban szólaltak meg. És ezek a szavak – Isten akaratából – megmaradtak és majdnem háromezer év távlatából ma is hatnak. Ma is hatnak, ma is szólnak nekünk. Mert igen manapság – úgy érezzük – nehezebb mint kellene, jobban is élhetnénk! Vagy egészen aktuálisan szólva, hogyan tudják a szülők és, most itt különösen is, az anyák biztosítani mindazt gyermekeiknek, amit kell ahhoz, hogy jó életet élhessenek? Mert az, hogy nehéz, az nem kérdés, a kérdés csak az, hogy hogyan éljük ezt meg, hogyan küzdünk meg ezzel, és ami talán még ennél is fontosabb, hogy milyen lelkülettel, milyen szájízzel?

Ézsaiásban meg volt az a bizalom az Isten felé, hogy ő akkor is ilyen pozitívan tudott megnyilvánulni, amikor látszólag erre semmilyen oka, vagy alapja nem volt. És ezek által a szavak által bennünk is elindulhat valami. Miért? Mert tudjuk, hogy az Úr jó! Mert tudjuk, mert - reménység szerint – tapasztaltuk is, hogy az Isten velünk van. Emlékezésre buzdít bennünket Ézsaiás, de nem visszaemlékezésre, hanem előreemlékezésre!

Lehet, hogy elsőre ellentmondásosnak, vagy éppen értelmetlennek tűnik ez a fogalom, hogy "előreemlékezés", de nagyjából ezzel lehet leírni (szerintem) Ézsaiás gondolatait. Ő ugyanis nem arra buzdít bennünket, hogy még egy lapáttal rátéve reménytelenségre, visszaemlékezzünk a régi időkre, amikor (vélten vagy valósan) jobb volt, mint most. Arra buzdít bennünket, hogy az Isten szavából és a tetteiből, amelyek általában a világban megnyilvánultak és – ami még lényegesebb – a mi életünkben is, erre építkezve le tudjuk vetni magunkról a kétségbeesést és a borúlátást, és elő reménységgel élhetjük az életünket! Ezt tette Ézsaiás is. Így kiált fel: „Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.” Igen, Isten a szabadító. Pedig még Ézsaiás Jézus Krisztus előtt kb. 700 évvel élt, ő még nem tapasztalhatta meg a Krisztus szabadító munkáját, mégis milyen fantasztikusan átélhette az Atya kegyelmét.

Mi, ma már sokkal jobb helyzetben vagyunk, Krisztus után. Nekünk olyan Megváltónk van, aki minden ízében megélte az emberi sorsot, hogy mit jelent az: embernek lenni! Ő csodálatosan kimunkált az utat az Atyához, ahol már nincsen szükség tettekre, vagy erőlködésre, hanem „csak” hitre! Hogy hittel elfogadjuk a szabadítást, hogy merítsünk abból a bizonyos forrásból!

Nagyon jelentős az is ahogyan fogalmaz Ézsaiás Isten szabadításával kapcsolatban. „erőm és énekem az ÚR”! Erő és ének! A megerősödés, a Istentől származó erő szorosan összekapcsolódik az Isten dicséretével. Manapság nem divat a tisztelet, az, hogy a nálunknál nagyobbat tiszteljük, méltassuk. Kivételek talán a sztárok a zene és film világában, és (jóval kisebb számban) sportolók. Pedig az, akit a legjobban és leginkább méltatni kellene, dicsérni kellene az az Úr! Az a személy, aki szabadítónk tud lenni, az, akitől függ az élet, az én életem is! Ezt ismeri fel Ézsaiás és ezt ismerhetjük mi is fel! Azt hogy az Isten kozmikus győzelme, amely aztán Jézusban teljesedett ki, az a mi életünknek is a fenntartója és alakítója!

Csodálatos a tudat, hogy ezen az erőn és szabadításon alapulhat az életünk. Egy olyan szabadításon, amely nem függ a körülményektől, attól, hogy most nehezebb, hogy talán máskor jobb volt. Ez a forrás élő reménységet ad, amely azt mondja: „emlékezz arra, hogy mi tett, mit tett veled az Úr és ebből vegyél erőt, mert az Úr gondoskodik”!

Ámen