Csak semmi matek (prédikáció, Somlószőlős, Szentháromság ünnepe, 2015.05.31.)

textus: Róm 11,33-26

„33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! 34 Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? 35 Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” 36 Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”

Pál apostol személye, írásai és főleg a Római levél nagyon fontos nekünk minden keresztény embernek, de leginkább az evangélikusoknak. Ez azért van mert Pál e levele ébresztette rá Luthert arra, hogy milyen is az Isten. Miért milyen? - kérdezhetnénk. Szeretet. Az Isten egy szerető Isten! Erre talált rá Luther, akinek végtelen kínokat okozott, hogy próbált megfelelni egy "haragvó és kegyetlen Istennek". És végül rádöbbent arra, hogy nem a teljesítményével volt gond, hanem a megfeleléskényszerével. Pont az Istentől való félelem miatt nem „láthatta meg”, hogy milyen is az Isten!

Alapvetően a Római levél egy nagyon dogmatikus írás. Ez azt jelenti, hogy sok hitigazság és hittétel van benne megírva. Pál – gyakorlatilag – a teológiáját foglalta össze ebben a levélben. Nem a legegyszerűbb szöveg, de ha az ember elkapja a fonalat (és ehhez bátran kérjük a Szentlélek segítségét), akkor az egyik legnagyobb kincset fedezi fel az Újszövetségben. Igazi „kemény eledel” (1Kor3,2; Zsid 5,12-14 stb.) ez, amely a hitben növekedni akarók lelki tápláléka kell, hogy legyen.

A mai szakaszunk pedig mint egy gyöngyszem, úgy ékelődik be a Római levélbe. Nem más ez, mint egy önkéntelen kifakadása Pálnak. Írja, írja – pontosabban diktálja, diktálja – levelét, és ahogyan a fenséges Isten dolgairól ír, egyszer csak kifakad: „33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! 34 Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? 35 Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” 36 Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” - Igen. Mert a sok dogmatika, a sok hittétel nem ér semmit, hogyha nincs mellette a szeretet. Ahogyan máshol írja: „szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok” (1Kor 13,2) Szeretet az emberek iránt és szeretet az Isten iránt!

Sokszor gondolunk mindenféle összefüggésben Istenre, de oly kevésszer gondolunk bele abba, hogy az ami leginkább összeköt (vagy legalábbis össze kéne kössön bennünket) az a szeretet. Oda-vissza. Mert – kedves testvérek – az Isten szeretete adott, ott van művében, a teremtésben, ott van Fiában, Jézus Krisztusban, akit miértünk adott oda, és ott van a Szentlélekben, aki ébreszti a hitet és, aki által mindezt megérezhetjük, megtapasztalhatjuk... És nagyon jól tudjuk, hogy csak akkor teljes egy kapcsolat (legyen az bármilyen), ha oda-vissza működik. Pál kifakad és minden szeretetét és tiszteletét önti bele ebbe a pár mondatba! Mert „bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden”.

Ha az ember rádöbben újra és újra az Isten nagyságára és szeretetére, akkor önkéntelenül is Isten dicsérete buggyan ki belőle. Mert beszélhetünk az egyházban, a gyülekezetben bármiről: toleranciáról, elfogadásról, békéről, hitről, igazságról, kegyelemről, befogadásról, életről, halálról, bármiről, ezek mind csak okozatok, mind csak folyományok, mind csak másodlagosak! Mert a középpontban csak egy valami, pontosabban, valaki lehet: az Úr! Hiszen „őtőle, őáltala és őreá nézve van minden”. Főleg az egyházban és főleg az egyház.

Ma Szentháromság ünnepe van. A kereszténység egyik legalapvetőbb és legkikutathatatlanabb misztériuma van előttünk: a Szentháromság. Beszélhetnénk sokat hittételekről, amelyek megpróbálják valahogyan „megértetni” velünk a Szentháromság lényegét, de mind-mind csak kíséreltek a lehetetlenre. Erre mondta azt egykor teológiai professzorom, az első közös óránkon, mikor friss teológusként az első heteket éltük az egyetemen: „Az Istenről beszélni lehetetlen, de kell!” És milyen igaza van, mennyire lehetetlen sokszor megfogalmazni Isten fenséges dolgait, de legfőképpen a fenséges Istent. De ha már beszélni kell, akkor tegyük azt úgy, hogy annak legyen létjogosultsága. És Pál is ezt teszi. Amikor minden hittétel, tény, és elmélkedés elfogy, akkor érkezünk meg az Isten ismeretének és a vele való kapcsolat a csúcsához: a szeretethez és dicsérethez! Ahol véget ér a tudomány, ott kezdődik a kapcsolat. Mind a kettőre szükség van, de tudniuk kell saját korlátaikat.

Mert, kedves testvérek, az Isten méltó a dicséretre! Méltó az Atya, aki teremtette és fenntartja a világot. Méltó a Fiú, aki áldozatával bűnbocsánatot és örök életet szerzett nekünk. Méltó a Szentlélek, aki gyűjti és megszenteli az egyházat. És Ők hárman Egyek. Ez nem matematika, hanem hit kérdése. Így mutatkozott meg számunkra az Isten. Nem másként hanem így. Ennek oka és célja van, amit mi sem felfogni, sem megérteni nem tudunk! De a hit, amely képes ezt az „információt” is „feldolgozni”.

Ámen – mondja Pál a szakasz végén, bár még tovább folytatja utána levelét. Mert bár sokszor dolgok végén mondjuk „ámen”, maga a szó mégsem a mondatvégi pont hosszabb verziója, hanem azt jelenti, „úgy legyen”. 

Legyen ez így az életünkben, legyen ez így az Istennel való kapcsolatunkban. Legyen hit, és legyen legfőképpen szeretet, mert ez a kulcsa mindennek. Ámen! Így legyen!