A remény hal meg utoljára? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Reménység vasárnap, 2018.11.18.)
textus:
Ézs 35,3-10
Biztosan hallottuk, sőt szerintem használtuk és már azt a mondást, hogy „a remény hal meg utoljára”. Tudjuk-e egyébként, hogy honnan származik ez a mondás? […] Nem lesz nagy durranás: egy mexikói közmondásról van szó. Bár állítólag – ettől függetlenül – Japánban is „kitalálták”.
„3 Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a
megroskadt térdeket! 4 Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek
erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön
Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! 5 Akkor majd kinyílnak
a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. 6 Akkor majd úgy
szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve.
Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok. 7 Tóvá
lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt
sakálok tanyáztak, nád és káka fog teremni. 8 Jól megépített
útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan,
csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. 9 Nem
lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem
találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta. 10 Így
fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva
vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog
örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.”
Biztosan hallottuk, sőt szerintem használtuk és már azt a mondást, hogy „a remény hal meg utoljára”. Tudjuk-e egyébként, hogy honnan származik ez a mondás? […] Nem lesz nagy durranás: egy mexikói közmondásról van szó. Bár állítólag – ettől függetlenül – Japánban is „kitalálták”.
De
a lényeg nem is ez, hanem maga a közmondás jelentése. Hogy a
remény az utolsó lépés a reménytelenséghez vezető úton.
Milyen érdekes, hogy ha a remény szót használjuk, akkor leginkább
mindig a reménytelenségre gondolunk. Úgy tűnik, azok támaszkodnak
a reményre, azok élnek a remény adta erővel, kitartással,
akiknek valójában már semmijük sincsen! Mert, hogy a remény még
él, s bár utoljára, de meg fog halni...
És
amikor már nincsen semmink, amikor már tényleg csak idő kérdése,
hogy a remény is meghaljon, akkor is kell mondani valamit. Mert az
ember valahogy olyan, hogy mindig mondani kell valamit, amivel
legalább a látszatát fenntartja annak (leginkább csak saját maga
előtt), hogy még tud valamit csinálni, vagy legalább mondani.
Úgyhogy legalább ki kell mondani, egyszerűen, hogy „erre nem
tudok mit mondani”, vagy frappánsabban: „a remény hal meg
utoljára”. S ezzel kvázi el is temettük a reményt.
Egyik
kedvenc film trilógiám a Mátrix. Remélem sokan látták,
ha nem akkor nézzék meg. Ott a második részben az Építész, aki
amúgy egy program és nem ember, mondja: „Remény… tömény
emberi tévedés, egyszerre forrása a legnagyobb erőnek és a
legnagyobb gyengeségnek.” És mennyire igaza… lenne, ha Isten,
mint olyan, nem létezne! Mert, akkor a remény valóban csak
fájdalomcsillapítóként funkcionálna az elkerülhetetlennel
szemben, illetve nem lenne több, mint a vakszerencsében való
bízás.
Csakhogy,
milyen jó, hogy van Istenünk, akinek jelenlétében az amúgy
abszolút reménytelenség küszöbét kifejező „remény”,
valódi tartalmat és értelmet kap, élettel telik meg! És nem
véletlen, hogy ezt a kifejezést használtam („megtelik élettel”),
mert Péter apostol írja: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus
Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus
Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő
reménységre” (1Pét 1,3) Nos, hát ebből a mondatból nem a
reménytelenség sugárzik az biztos! Nem úgy hangzik, mint a
vakszerencsében való bízás, vagy a reménytelenség tompítására
szolgáló lelki ópiát. Nem, ebben tényleg élet van!
Ha
végigtekintünk a világon, benne az emberiségen, melynek mi is
tagjai vagyunk, akkor azonnal meglátjuk, hogy milyen szükség van a
reménységre, az élő reménységre. Tele van a Föld külső és
belső reménytelenséggel. Külsőnek először talán a
legsúlyosabbat említeném, bolygónknak a végletekig való
kiszipolyozását, a Isten teremtett világának teljes
tönkretételét, ami nem más mint a leggrandiózusabb magunk alatt
való favágás! Az emberiség tönkreteszi az életterét, amely egy
idő után megszűnik élettérnek lenni, s csak a szenvedés és a
halál tere lesz! Aztán ott van társadalmunk válsága. Döbbenetes
az a szűklátókörűség, az gyűlölet és az a félelem, amiben
(tisztelet a kivételnek…) él az emberek nagy része! Sokszor
persze abszolút indokolatlanul, egy mesterségesen gerjesztett
buborékban. De aztán, ott van a belső reménytelenség is.
Egyrészről a szegénység, a kilátástalanság, a naponkénti
reménytelen küzdelem, melyet csak az tart fent, hogy (vélten, vagy
valósan) úgy gondoljuk, másképpen nem lehet. És a legsúlyosabb
belső (és úgy általában is) reménytelenség pedig az
Isten-telenség! Nem szeretem ezt a szót használni, mert sajnos
szitokszóvá vált, és arra szoktuk mondani, hogy „istentelen”,
aki/ami rossz és nem ismer határokat. Gyakorlatilag, valahol a
borzasztó és döbbenetes között van félúton. Most mégis ide
kívánkozik, mert tényleg ez az oka a belső-lelki
reménytelenségnek, hogy nincs ott az Isten, aki megtölthetné a
reményt reménnyel, élő reménnyel!
De
miben is áll ez az élettel teliség? Hogyan tud a remény mégiscsak
erőforrás, sőt az Istennel való találkozás és kapcsolatépítés
eszköze lenni a mindennapokban? Nos, erre ad nekünk választ a mai
igénk, Ézsaiás tollából: „Akkor majd kinyílnak a vakok
szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a
sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz
fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok. Tóvá lesz a
délibáb, és víz fakad a szomjú földön.” Azt írja
Ézsaiás, hogy az élő reménység egyik legfontosabb ismérve az,
hogy a lehetetlen lehetségessé válik. Nevezhetjük ezt csodának
is. Mert az Isten erőterében megtörténhetnek olyan dolgok,
gyógyulások, változások, melyekre amúgy a leghalványabb esély
sincsen. És ez nem a vakszerencse, vagy a véletlen műve, hanem az
Úré! És, aki egyszer tapasztal ilyet – márpedig a hívő
emberek mindegyik be tud számolni ilyenről, ebben biztos vagyok –
annak ezek után ez a szó – remény – sziporkázó élettel
telik meg.
De
miből gondoljuk azt, hogy ez az igaz élő remény a miénk lehet?
Csakúgy mint oly sok más esetben, ha Istenről akarunk megtudni
valamit, akkor Jézushoz kell fordulnunk. Nem olyan régen volt igehirdetési alapige, a most következő mondat (vagyis ennek a lukácsi változata): „Menjetek,
és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok
látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek
hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az
evangélium,” (Mt 11,4-5) Mintha csak az tartalmi ismétlése
lenne ez a szakasz a mainak. És ez nem véletlen. Tudniillik Isten a
leginkább és legtökéletesebb módon az ő fián keresztül
szólított meg minket (Zsid 11,14), és teszi ezt ma is. Felajánlja
nekünk a reményt, az igazi élő reményt. Amelyben a lehetetlen
lehetségessé válik, és ahol biztonságban vagyunk (ahogyan a mai
ige fogalmaz: „Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak
hívnak. […] Nem
lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem
találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta.”).
És
mi a célja ennek az élő reménynek? „Így fognak visszatérni
azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva vonulnak”- írja
Ézsaiás, azaz az Istenhez való eljutás. Emlékszünk még, hogy
mit mondtam, hogy mi a legnagyobb reménytelenség? Az
Isten-telenség. A remény, az élő remény maga szünteti meg azt
az állapotot, mert ez az út az Úrhoz vezet! Lépjünk rá erre az
útra az örök élet felé! Ámen
Nem is lehet mást mondani, csak azt, hogy ámen!
VálaszTörlésValóban, az Isten-telenség az egyik ha nem a legrosszabb "reménytelenségi típus"... :-(
Ha már filmek... Én nagyon szeretem Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiáját. A záró részben van Bane-nek egy mondata arról, hogy a Kút azért a világ legrosszabb börtöne, mert erősen jelen van benne a remény által is táplált szabadulásvágy - és ebből kifolyólag is sorban halnak meg az onnan kiszabadulni vágyók...
Aztán Bruce Wayne egy grandiózus jelenet végén mégis kiszabadul...
Ez is a remény egyfajta szimbóluma (még ha csak a vásznon jelenik meg, de akkor is... :-))