Na, ez azért már túlzás! (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnap, 2018.11.04.)

textus: Lk 17,1-6

„1 Jézus így szólt a tanítványaihoz: Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. 2 Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül. 3 Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! 4 És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszatér hozzád ezt mondva: Megbántam – akkor is bocsáss meg neki! 5 Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! 6 Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.”

Amikor valamilyen alkalom vagy ünnep kapcsán szélesebb körű asztaltársaság összejön, akkor nagyon jól meg lehet különböztetni egyes karaktereket az asztalnál, annak tekintetében, hogy ki hogyan viselkedik. Vannak, akik a középpontban szeretnek lenni, viszik a beszélgetést, irányítják az eseményeket. Vannak akik visszahúzódók, nem beszélnek sokat, háttérben maradnak. És mindig van olyan, aki túlzásba viszi. Túlzásba viszi a vicceket, a történeteket, a sztorizást, vagy olyat mond, ami a társaságot igencsak meghökkenti. „Na, ez azért már túlzás!”- szokott a mondat elhangozni.

A közbeszédben, társadalmunk „asztaltársaságában” is mindig van olyan, vannak olyanok, akik szeretnek túlzásba esni, nagyot vagy félelmeteset mondani, mert az hatással van az emberekre. „Itt ekkora a baj, ott akkora veszély, itt ilyen jók a mutatók…” A túlzás sokszor nagyon hasznos tud lenni, ha meg akarunk nyerni embereket.

Mai igénkben is van túlzás. Sőt, túlzások! Mindjárt három is! Mert bármilyen hihetetlen, de Jézus is túlzott néha. No, persze nem azért, mert a terített asztal mellett így jobban ütött a sztori, és még csak nem is tört politikusi babérokra, hogy holmi olcsó, de nagyon hatékony manipulatív eszközöket használjon, hanem egészen más okból.

Jézus szeretik alapvetően nagyon aranyos-kedves-békés karakternek leírni. És ezek a jelzők mind igazak is rá. Azonban ő nem csak ilyen volt! A szónak legnemesebb értelmében radikális volt! A radikális szeretet küldötte, amely bizony nem csak aranyos-kedves-békés tud lenni, hanem nagyon kemény is, gondoljunk csak magára a keresztre… Jézus azért használ túlzásokat, mert ezzel megóv bennünket. Ugyanis Jézus nem túlzásba esik, hanem direkt túloz, és nem a maga érdekében teszi, hanem a miénkben!

De mitől akar megóvni? Két dologtól: a figyelmünk lankadásától, hiszen egy meghökkentő túlzásra mindenki felkapja a fejét, illetve pontosan ezzel nem ad esélyt annak, hogy elkenhessük a lényeget, a valódi üzenetet!

Jézus ebben a hat versben három nagyon komoly témát is felvet. Önmagukban is prédikációk tucatjainak adhatnának témát (volt amiről már esett is szó), ezért nem vállalkoznék arra, hogy most ezeket kifejtsem. A botránkozás, a megbocsátás, a hit növekedése/növelése, mind-mind hatalmas témák. Azonban megnéznénk az ehhez a három témához kapcsolt jézusi túlzásokat, amelyek már önmagukban is hasznosak, és aprópénzre válthatóak a mindennapokban.

Az első a botránkozással kapcsolatos: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson e kicsinyek közül.” De mit is jelent a botránkozás? A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „(Erkölcsileg) nagyon megütközik valamin.” Nem biztos, hogy a téma erkölcsi, de lehet – jelzi nekünk a zárójel. Általában mindenki kerüli a botrányokat, mert nem túl kellemesek. Vannak persze olyanok, botrányhősöknek nevezzük őket, akik viszont kifejezetten kedvelik a botrányt. Bár Jézus nem volt botrányhős, de nem is kerülte a botrányt. Az élete tele volt a kor és kultúrája számára botrányos dolgokkal, figyelemfelkeltés, vagy egy-egy áldatlan helyzetre való rámutatás céljából. De ezzel a malomköves, szinte gengszteres „követ kötni rá és bele a tengerbe”- túlzással mi volt a célja? Jézus ebben a szakaszban nem úgy általában a botránkoztatásról beszél, hanem a hit elé (malomkő)akadályként gördített botránkozásról. És ennek a mondatnak az üzenete az, hogy ha valaki úgy botránkoztat, hogy azzal a hitet akarja akadályozni, megingatni, akkor a botránynak a „malomköve” bizony őellene fog fordulni!

A második téma a megbocsátás. (A megbocsátással kapcsolatban itt lehet bővebben olvasni. Érdemes, mert nem olyan egyértelmű az, hogy mit jelent a megbocsátás.) Jézus azt mondja: Ha a keresztény testvér (!) „naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer visszatér hozzád ezt mondva: Megbántam – akkor is bocsáss meg neki!” Hogyan nevezzük azt, aki még hat támadás/mulasztás/károkozás/csalódás okozás/stb. után hetedszerre is megbocsát valakinek, pedig (majdnem biztosan) tudja, hogy újra baj lesz? […] Jobb esetben naivnak, rosszabbikban baleknak. Jézus azt akarná, hogy balekok legyünk?! Nyilván nem akarja. Úgy szoktam mondani, hogy keresztényként bárányok vagyunk, de nem birkák! De akkor mégis mire akarja felhívni a figyelmet? Arra, hogy őt követőként egyik legnagyobb kincsünk – ami megkülönböztet bennünket a többi embertől és nyilvánvalóvá teszi a Jézushoz tartozásunkat – a megbocsátás! A megbocsátás, ami az ember kapcsolatok és széthullott társadalmunk egyik legnagyobb gyógyírja (lehetne).

A harmadik téma pedig a hit. „Növeld a hitünket! ”- kérik az apostolok. Jézus így válaszol nekik: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.” Milyen erős ez a kép! A vadfügefa, vagy más néven szikomorfa hatalmas méretűre meg tud nőni. Ráadásul – bár nagyon nehéz megállapítani – de a tudósok szerint, akár ezer éveket is élhet. Jerikóban áll egy szikomorfa, amely egyes (tudományos) vélemények szerint, már Jézus korában is ott állt. Nos, egy ilyen hatalmas és állandó dolog is megmozdulhat, sőt, még a vízbe is gyökeret verhet, egy mustármagnyi hit által. Mi itt a lényeg? Hát nem, a Jézus által túlzásnak szánt, faátültető „bűvészmutatvány”! A hit – még ha képes is rá – soha nem tenne ilyet. Mert a hit nem varázslat, vagy bűvészkedés. Egyszerűen nem olyan, nem erre való! A túlzás lényege a viszonyszámokban rejlik. Egy mustármag átmérője kb. 1mm, az előbb említett jerikói szikomorfa 18m magas és törzsének átmérője 2,1m. Mit akar ezzel mondani Jézus? Azt, hogy a hit tűnjön bármilyen aprónak, jelentéktelennek, de sokkal erősebb és sokkal többet ér, mint bármi más, amit szembeállítanak vele, vagy amit alternatívaként felajánlanak helyette, legyen akármilyen nagy, erős, óriás, csillivilli és kívánatos a számunkra!

És pontosan ez – a hit – kell ahhoz, hogy a jézusi túlzások hallatán ne félmosollyal az arcunkon mondjuk: „Na, ez azért már túlzás!”, hanem mindezek élettel teljenek meg és hozzánk szóljanak. Ahogyan Jézus mondja: Botránkozás? „Vigyázzatok magatokra!”; Megbocsátás? Igen „bocsáss meg neki!”

És honnan ez a hit? Lukács kétségtelenül ráérzett a lényegre írásában. Az egész szakaszban úgy utal Jézusra, hogy „Jézus”. Azonban itt a hitről való párbeszédben így utal rá: „Úr” („az Úr ezt válaszolta”). Igen, mert a hitet, ezt a hitet csak Tőle kaphatjuk meg. Mert ő nem csupán egy kedves-aranyos-békés tanító, de nem is botrányhős, hanem Úr! Úr a mennyben, a Földön, az egész Univerzumban! Legyen ez így a mi életünkben is! Ámen