Karcsi bácsi és a feltámadás (prédikáció, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2019.04.28.)

textus: Apcsel 3,11-16

„11Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. 12Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? 13Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. 14De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, 15az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. 16Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.”

Általános iskolában, felső tagozatban, a matekórának volt egy állandó része. Minden óra elején, a házifeladat ellenőrzése után, a tanár, Karcsi bácsi, kiszólított valakit a táblához. Nagy két szárnyú kihajtható táblánk volt. Az egyik szárnyat be kellett hajtani és ráírni: „f.i.:”, azaz „folyamatos ismétlés”. Utána következett maga feladat, amely az elmúlt órák anyagát ismételtette át velünk. Mindenki írta a füzetébe, aki pedig kint volt az a táblára írta. Majd mikor a feladat felkerült a táblára, vissza kellett hajtani a tábla szárnyát a fal felé és a kint lévőnek amögé „bújva” megoldani a feladatot. Utána ellenőriztük, és Zoli bácsi a táblára (nem mindig) kerülő megoldás alapján magyarázta végig röviden, még egyszer az anyagot. Az évek során belémégett a fogalom: folyamatos ismétlés. Újra és újra, folyamatosan…

A mai igénk egy nagyon izgalmas történet záróakkordja. Péter apostol vezetésével a tanítványok elkezdik építeni az egyházat. Tanítanak, prédikálnak, szolgálnak és csodák is történnek. Az egyik ilyen csoda volt, hogy Péter apostol szolgálata által gyógyulás is történt. Jeruzsálemben az egyik városkapuban egy járni nem tudó ember ült és koldult. Pétertől is kért. Péter megállt fölötte és így szólt: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” És csoda történt, ez a mozgássérült ember járni kezdett. A városkapuban nagy tömeg volt tanúja ennek az eseménynek. Futótűzként terjedt a hír, és jó nagy tömeg vette körül aztán a templomba megérkező apostolokat. Péter pedig hitvallást tett nekik: „miért csodálkoztok ezen? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk.” Péter azt mondja el a tömegnek, amit amúgy is tud. Nem sokkal vagyunk Jézus keresztre feszítése és feltámadása után. Mindenki erről beszélt akkoriban. Péter hallgatóságának többsége akár ott is lehetett húsvétkor, amikor Jézust megfeszítették, de az tuti, hogy hallott róla. Péter pedig nyíltan kimondta, hogy Jézus nevében cselekszik, de ha ez nem lett volna elég, a tájszólása is nyilvánvalóvá tette, hogy Galileából, Jézus hazájából származik (Mt 26,73). Minek mondta el akkor a nyilvánvalót? Igen, Jézus nevében tette, akivel mindenki tudja, hogy mi történt.

A „megfejtést” ma Karcsi bácsi, a régi matek tanárom adja meg: folyamatos ismétlés. Ugyanis az ismétlés nem csak a tudás anyja, de a hit munkálója is! Azt láthatjuk a Bibliában, de az Egyházban is, hogy vannak dolgok, események, történetek, amelyek hosszabb rövidebb időközönként újra és újra előjönnek, előkerülnek. Gondoljunk csak a karácsonyi, a pünkösdi, vagy a húsvéti történetre, eseményekre. Péter apostol itt nem csinál mást, mint újra és újra elmondja, hogy mi történt, hogy mit mondott, mit tett Jézus.

Pár napja voltunk a feleségemmel étteremben. Keresgéltünk az étlapon és amikor nem értettünk valamit, nem tudtuk, hogy mi az, vagy nem voltunk benne biztosak, vagy csak szimplán érdekelt, akkor megkérdeztük a pincértől. Ő pedig készségesen elmondta legjobb tudása szerint. Újra és újra. Nekünk másoknak, azoknak, akik oda mentek, mennek, vagy menni fognak ebédelni, vacsorázni. Nem mond újat, hiszen a lényeg az, hogy mi van. Így van ez a hit dolgaival is. Ott van előttünk az Írás, a Szentírás. De az evangélium szó volt és szóvá akar válni. Nem újat kell tudni mondani, hanem hitelesen átadni a lényeget, újra és újra és újra. Mondhatnánk, hogy „már hallottuk, nem kell még egyszer!”, de nézzünk csak a világba, nézzünk magunkba. Őszintén ki tudjuk azt mondani, hogy a társadalom, a világ és benne mi személyesen már nem szorulunk rá a Jézus-történetre? Ó, dehogynem! Nagyon is, és ahogy én látom egyre inkább! Hangozzon el újra és újra a húsvéti történet is, hiszen hallgatva ébreszti és éleszti bennünk és másokban a hitet!

Kicsit megtévesztő a mai vasárnap jelzete: „Húsvét utáni első vasárnap”. Mert persze technikailag tényleg húsvét után vagyunk egy héttel, de lelki szempontból nem hagytuk el, és nem is hagyjuk el soha a húsvétot. A keresztény ember folyamatos húsvétban él! Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig sonkát és tojást eszünk, vagy hogy permanensen locsolkodunk, hanem azt, hogy a húsvét most (is) történik. Péter apostol így kommentálja a mozgássérült koldus meggyógyítását: „Az ő [ti. Jézus] nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.” Péter azt mondja, és ezt valljuk mi is, hogy nem ő gyógyított, hanem Jézus neve tette ezt, maga a Feltámadott Jézus cselekedett! Péter nem volt mágus vagy varázsló, hanem hitt Jézusban, ahogyan a mozgássérült ember is. És a csoda megtörtént.

Péter nem volt kivételes ember, ahogyan a többi tanítvány sem. Jézus – ha lehet ilyet mondani – direkt olyan embereket választott, akik nem az elitből valók voltak, azért,. hogy megmutassa, Ő cselekszik, Ő formálja a tanítványokat. És ez ma is így van. Mert a Feltámadott Krisztus ma is cselekszik bennem és benned. Nem csak átvitt értelemben, allegorikusan, hanem szó szerint! Hittel tudom elfogadni az ő személyét és hittel tudom követni őt, ezen a csodákkal szegélyezett úton.

Éppen ezért van szükség a folyamatos ismétlésre! Az jézusi úton járni nem egyszerű, sőt nehezebb, mint nem azon járni. Mégpedig erre az útra kell az energia, az üzemanyag. És a „tankolási” lehetőség útközben is ott van Jézusnál, mégpedig az Ő történetében, történeteiben is. De mindenek előtt a húsvét csodájában. Ezért mondjuk el újra és újra a történet, erre van a folyamatos ismétlés. Nem újat kell mondani, hanem az igazságot hirdetni, hogy Jézus feltámadt! Ámen